Már az egészségünk sem a régi

Eddig mindenki csodálta a születésrobbanáskor világra jött generációt. Egészségesek, vidámak, mindent elérhetnek, amit akarnak. Egy friss felmérés azonban némileg árnyalja ezt a képet.

A nyugat-európai és az Egyesült Államokban felülvizsgálták az úgynevezett baby boom korában, azaz az 1945 és 1963 között születettek egészségi állapotát.

Kiderült, hogy ők az első olyan generáció, amelynek az egészségi állapota rosszabb, mint a szüleiké.

A napjainkban uralkodó népbetegségek ugyanis jelentősen rontottak a szervezetük állapotán.

A magas vérnyomás és a magas koleszterin éppúgy igen gyakori náluk, mint a cukorbetegség. Az elhízás is sok betegséget vált ki ezeknél az embereknél.

Szakértők szerint a jövőben ezek a betegségek egyre gyakoribbak lesznek, hiszen például a középkorú emberek körében az elhízás aránya egy nemzedék alatt 3-ról 18 százalékra emelkedett.

Az egészségtelen táplálkozás, a rendszertelen étkezés, a gyorséttermi ételek és a nagy zsírtartalmú ennivalók hatására egyre gyakoribbá válnak a szív- és érrendszeri betegségek.

Egy tanulmány kimutatta, hogy Nagy-Britanniában az 55 és 64 év közöttieknek mindössze a tizede, a 65 év felettieknek pedig csak az 5 százaléka végez rendszeresen testedzést.

Miközben ezen emberek nagy része már úgy élte le az életét, hogy a napi munkáját is egy íróasztal mellett végezte el.

Sokak szerint ez a mozgásszegény életmód okolható leginkább napjaink betegségeiért. Manapság ugyanis az emberek kevesebb kalóriát visznek be a szervezetükbe, mint az '50-es években, azonban sokkal kevesebbet mozognak.

Ráadásul napjaink középkorú társadalma a cigarettától is sokkal nehezebben válik meg, mint szüleik tették.

InfoRádió / Daily Mail

(2007.06.21. 10:34)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra