Legfontosabb szervünk rejett titkait vizsgálják

Skóciában ezzel az új módszerrel igyekeznek jobban megismerni az emberi szív működését, illetve a betegségek kialakulásának mechanizmusát.

A brit BBC beszámolója szerint a skóciai Abertay egyetem kutatói több ezer, az emberi szív működését utánzó sejttenyészetet hoztak létre, hogy így tanulmányozzák legfontosabb szervünk eddig rejtett titkait. Az apró, mindössze egy milliméter átmérőjű, gömb alakú sejttenyészetekből több ezret állítottak elő.

A gömböcskék a szív izomszövetével azonos felépítésűek és egyszerre húzódnak össze két másodpercenként. Az Abertay kutatói főként gyógyszerkísérletekre használják az így létrehozott mini-szíveket, amelyek célja az eddig gyógyíthatatlan rendellenességek kezelése. Eredményeiket a spanyolországi Valenciában rendezett Biotechnológiai világkongresszuson ( World Congress on Biotechnology ) prezentálják majd.

A szívizomhoz hasonló szövetet őssejtek segítségével állították elő. A szívverést reprodukáló mesterséges szívsejteket már korábban is hoztak létre laboratóriumi körülmények között, azonban a skót kutatók szerint ez az első alkalom, hogy betegségek megismerésére irányuló vizsgálatokat végeznek rajtuk.

"Ezek valóban emberi sejtek, amelyek fiziológiai szempontból megegyeznek az emberi szív izomszövetének felépítésével" - magyarázta a kutatást vezető Nyikolaj Zselev professzor a BBC-nek adott interjújában. "Ebben az esetben sem a méret a lényeg. Az így létrehozott sejteket olyan betegségekkel fertőztük meg, amelyeket korábban még nem vizsgáltak, a kutatás fókusza jelen esetben a szívizom megvastagodását okozó elváltozásokra irányult."

Mesterséges szivet növesztettek laborban

A szívizom megvastagodását előidéző elváltozás jelenleg gyógyíthatatlan, eredményeképpen a szív nehezebben ver és kevesebb vért tud eljuttatni a test különböző részeibe. Szélsőséges esetekben hirtelen szívleállást is eredményezhet.

Zselev szerint a most létrehozott mini-szívek segítségével a kutatók lehetséges gyógyszerek széles skáláját próbálhatják ki kockázatmentesen.

"Mivel a sejtcsoportok működése a szívműködést modellezi ezért akár egyszerre ezer mini-szíven kísérletezhetünk, ezt korábban még kísérleti állatokkal sem tehettük meg" - tette hozzá a professzor. A kutatók jelenleg egy a rák kezelésében használható gyógyszert vizsgálnak, amelyről azt gyanítják, hogy megelőzheti a szívizom megvastagodását.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra