Kevés a foga? Hajlamosabb a szívhalálra!

Svéd kutatók szerint a hiányos fogsorú emberek esetében sokkal nagyobb a szív eredetű halálozás kockázata, mint azokban, akiknek hiánytalan a mosolya.

Fogínygyulladás"A szív- és érrendszeri betegségek, különösen a szívkoszorúér betegség szoros összefüggésben áll a megmaradt fogak számával" - nyilatkozta Anders Holmlund az AFP hírügynökségnek a Journal of Periodontology folyóiratban publikált tanulmány kapcsán. "A kevesebb mint 10 saját foggal rendelkező emberekben hétszer magasabb a szívkoszorúér betegség okozta halálozás kockázata, mint az ugyanolyan életkorú és nemű, de több, mint 25 megmaradt foggal rendelkező emberekben."

Bár az elmúlt 15 évben számos tanulmány mutatott összefüggést a szájegészség, illetve a szív- és érrendszeri betegségek között, Holmlund kutatása közvetlen kapcsolatot tárt fel a szív- és érrendszeri megbetegedések és a megmaradt fogak száma között. A Gunnar Holm és Lars Lind közreműködésével készített tanulmány 7674, zömmel fog körüli (periodontális) betegségben szenvedő nőt és férfit vizsgált átlagosan 12 évig, és 629 személy halálának okát elemezte, akik a tanulmány időtartama alatt vesztették életüket. 299 alany esetében a halált szív- és érrendszeri megbetegedés okozta.

Szívinfarktus

A fogak száma és a szívbetegségek közötti összefüggés elmélete alapján a szájban és a fogak körül kialakuló fertőzések áthúzódhatnak a szisztémás keringési rendszerre, és alacsony fokozatú, krónikus gyulladást okozhatnak, ami a szívroham és más szív- és érrendszeri epizódok közismert kockázati tényezőjének számít. A természetes fogak száma azt tükrözi, mennyi krónikus gyulladásnak volt kitéve a személy élete során.

A tanulmányt az a tény korlátozza, hogy az eredményeket nem lehetett társadalmi-gazdasági faktorokhoz igazítani, és nem lehetett teljes mértékben a szív- és érrendszeri kockázati tényezőkhöz igazítani.

A szívbetegség világszerte az első számú haláloknak számít: az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint mintegy 17 millió ember halálát okozza évente.

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatar kialakulása sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra