Jót tesznek a tüdőbetegeknek a béta-blokkolók

A krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD) szenvedő betegeknél ritkábban újulnak ki a tünetek és meghosszabbodik a túlélés, ha béta-blokkolókat szednek - derült ki az Archives of Internal Medicine folyóirat május 24-i számában megjelent egyik tanulmányból.

COPD

2020-ra becslések szerint a krónikus bronchitiszt és a tüdőtágulatot is magában foglaló COPD a harmadik lesz a vezető halálokok listáján a nyugati világban. Ezek a páciensek továbbá hajlamosabbak a szív- és érrendszeri betegségekre is. Az olyan gyógyszerek, mint a magas vérnyomás és egyes szívritmuszavarok kezelésében használt béta-blokkolók javítják a szívbetegek túlélését, azonban a gyakorló orvosok kerülik ezek alkalmazását a COPD-s betegek esetében, mivel aggódnak a tüdőre gyakorolt kedvezőtlen hatások miatt.

Dr. Frans H. Rutten, a holland Utrechti Egyetemi Egészségügyi Központ kutatója összesen 2230 COPD-s beteg adatait tanulmányozta, akik 1996 és 2006 között kerestek fel 23 háziorvosi praxist, az átlagéletkor 64,8 év volt. Közülük 560-nél állt fenn már kezdetben is COPD, 1670-nél pedig a nyomonkövetés ideje alatt alakult ki a betegség. 665 páciens szedett béta-blokkolót.

A 7,2 éves átlagos nyomonkövetés során a betegek 30,8 százaléka hunyt el, ez az arány a béta-blokkolót szedő csoportban 27,2, a másikban 32,3 százalék volt. A béta-blokkoló csoportban 42,7 százalék volt a betegség fellángolásának aránya, míg a másik csoportban 49,3 százalék. A béta-blokkolók a nyilvánvaló szív- és érrendszeri betegséggel nem rendelkezőknél is csökkentették a COPD fellángolását és a mortalitást is.

"Jelenlegi ismereteink szerint ez az első olyan vizsgálat, amely kimutatta, hogy a béta-blokkolókkal végzett hosszútávú kezelés javíthatja a túlélést és csökkenti a COPD kiújulásának valószínűségét azok esetében is, akiknél nem áll fenn nyilvánvaló szív-érrendszeri betegség" - írják a szerzők. "Azt azonban még további vizsgálatokkal kell bizonyítani, hogy a béta-blokkolók valóban előnyösen hatnak-e a tüdő működésére."

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra