Hogy előzhető meg a vesekő?

A vesekövek rendkívül fájdalmasak lehetnek, ezért érdemes mindent elkövetni azért, hogy ne alakuljanak ki. A megelőzésük ráadásul meglepően egyszerű, csak néhány dologban kell változtatni ehhez az életmódunkon.

Mi is az a vesekő?

A vesekövek a vizeletben nagyobb koncentrációban található anyagokból, elsősorban kalciumból, oxalátból, foszforból és húgysavból állnak, ezek kicsapódhatnak a vizeletből, és az idő előrehaladtával veseköveket képezhetnek. Bár sok esetben a kövek nem okoznak különösebb kellemetlenséget, sőt a kisebb kövek észrevétlenül távoznak is a szervezetünkből, a nagyobb kövek beékelődhetnek a húgyvezetékbe, elzárhatják a vizelet útját, és rendkívül komoly fájdalmakat okozhatnak. Lássuk, mit tehetünk azért, hogy a vesekövek kialakulásának esélyét csökkentsük!

Megfelelő folyadékbevitel

A legfontosabb tennivaló a megfelelő mennyiségű víz elfogyasztása. Ha eleget iszunk, a vizelet kellően híg marad, a vesék képesek hatékonyabban kiválasztani a méreganyagokat, illetve azokat az ásványokat, melyek koncentrált formában vesekövek képződéséhez vezetnek.

A vesekő meglepő okai A vesekövek tulajdonképpen a vesében felhalmozódó és kicsapódó ásványi anyagokból álló, apró kristályok, melyek sokáig nem okoznak fájdalmat, problémát. Kialakulásuk sok tényezőtől függ, a kevés folyadék mindenképpen szerepet játszik benne. De mi minden állhat még a háttérben? Hogy elegendő folyadékot iszunk-e vagy sem, egyszerűen ellenőrizhetjük a vizeletünk színét vizsgálva. Ideális esetben a vizelet világos szalmasárga színű, ha ennél sötétebb, akkor mindenképpen növelni kell az elfogyasztott folyadék mennyiségét. A legjobb, ha tiszta vizet, ásványvizet iszunk, de az ízesítés nélküli gyümölcstea is nagyszerű szomjoltó lehet. Emellett pedig igyekezzünk minél több magas víztartalmú zöldséget és gyümölcsöt enni.

A cukrozott, szénsavas üdítők azonban éppen az ellenkező hatást érik el, mint a tiszta víz. Ezek ugyanis bizonyítottan növelik a vesekőképződést, többek között a bennük található foszforsav és cukor miatt.

Megfelelő mennyiségű folyadékkal megelőzhető a vesekő

Megfelelő mennyiségű folyadékkal megelőzhető a vesekő

Hogy segít a helyes étrend?

A vesekövek képződéséért leginkább az oxalát nevű vegyület a felelős. Ezt a táplálékunkon keresztül vesszük magunkhoz. Igyekezzünk tehát úgy összeállítani az étrendünket, hogy minél kevesebb oxalátban szegény, illetve minél több kalciumban gazdag ételt tartalmazzon. Ez utóbbi azért fontos, mert a kalcium képes összekapcsolódni az oxaláttal, így megakadályozza, hogy az bekerüljön a véráramba, illetve kicsapódjon a vesében.

Egy 1997-es, az Annals of Internal Medicine című szaklapban megjelent tanulmány szerint azonban a "természetes", ételekben található kalcium fogyasztása az igazán előnyös, a kalcium tartalmú étrend-kiegészítők nemhogy csökkentik, de növelik a vesekövek kialakulásának esélyét. Kalciumban gazdag ételek a tejtermékek és a sajtok. ezekből fogyasszunk többet, míg oxalátban gazdag élelmiszerekből (például spenótból, mangoldból, rebarbarából, céklából, zellerből, eperből) igyekezzünk kevesebbet enni, főleg, ha vesekőképződésre hajlamosak vagyunk.

Só, cukor és édesítők

A só-, illetve az édesítőfogyasztási szokásainkat is érdemes felülvizsgálni. A só, a cukor és a mesterséges édesítőszerek felboríthatják a szervezet kalciumegyensúlyát, emellett túlterhelhetik a veséket is. Igyekezzünk minél kevesebbet sózni, cukrozni, az ételeinket ízesítsük inkább fűszernövényekkel, az édesítéshez pedig mézet, sztíviát vagy agaveszirupot használjunk.

Fontos a mozgás

A rendszeres testmozgásnak számtalan betegség megelőzésében, illetve kezelésében van szerepe, a vesekövesség sem kivétel. A sportolásnak közvetett hatásai vannak a vesekövekre: ha mozgunk, csökkenthetjük a testsúlyunkat (ami bizonyítottan rizikófaktor a vesekő kialakulásában , megerősíthetjük a csontjainkat, így azokból nem "oldódik" ki a kalcium. A rendszeres mozgás emellett gyakran azzal jár együtt, hogy az élet más területein is tudatosabbak vagyunk, például egészségesebb ételeket fogyasztunk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra