Harminc százalékkal csökkent a szívbetegség okozta halálozás aránya

Kanadában a szívbetegségből eredő halálozás 30 százalékkal esett vissza 1994. és 2004. között, valószínűleg a dohányzás és az ártó koleszterin ellen indított hajthatatlan kampánynak köszönhetően.

A kutatók adati szerint 10 év leforgása alatt gyors csökkenés figyelhető meg a betegséggel összefüggő halálozások számában. A 360,6/100 000 fő arány 252,5/100 000 főre eset vissza, és 2004-ben 4000-rel kevesebben haltak meg szívrohamban (akut miokardiális infarktusban) is, mint 1994-ben.

Szívinfarktus

"Ez a kockázati tényezők csökkenését tükrözheti, például a dohányzást, valamint a koleszterin szabályozására alkalmazott sztatinok fokozott használatát" - áll a tanulmány szerzőinek közleményében.

A sztatinok olyan koleszterin-csökkentő gyógyszerek, amiket azoknak a betegeknek írnak fel, akik szív-érrendszeri betegségek veszélyének vannak kitéve.

A tanulmány a Kanadai Statisztikai Hivatal országos halálozási nyilvántartását vizsgálta a halálokok tekintetében, ezen kívül a szívroham, szívelégtelenség és stroke miatti kórházi felvételeket is figyelembe vette. 1994-től 2004-ig 38,1 százalékkal kevesebb akut miokardiális infarktus és 28,2 százalékkal kevesebb stroke következett be.

A Canadian Medical Association Journal folyóirat keddi számában közzétett tanulmány azt is megállapítja, hogy "javulás figyelhető meg valamennyi korcsoportban és mindkét nem körében". Azonban első alkalommal több nő, mint férfi hal meg szív-érrendszeri betegségekben. A szerzők arra is felhívták a figyelmet, hogy "az eredmények nem adhatnak alapot az önelégültségre". A kutatók szerint "a szív-érrendszeri események megelőzésére irányuló korábbi erőfeszítések sikeresnek bizonyultak, de sok esetben csak késleltették az ilyen események bekövetkezését, amíg a páciens idősebb nem lett, és valószínűleg nehezebb orvosi kezelésben részesíteni."

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra