Ezért nem tudjuk halálra inni magunkat

Ausztrál kutatóknak sikerült felfedniük és megvizsgálniuk a szervezet folyadékbevitelét szabályozó mechanizmust, amely megóvja az embert az akár halálos kimenetelű vízmérgezést is okozó túlivástól.

Túlzott folyadékbevitel esetén az agy gátolja a nyelési reflexet, hogy fenntartsa a szervezet pontosan szabályozott vízháztartását - írta a Science Daily tudományos-ismeretterjesztő portál. "Ha azt tesszük, amit a szervezetünk igényel, akkor valószínűleg jól járunk el: igyunk, amikor szomjasak vagyunk, ahelyett, hogy egy gondosan kidolgozott menetrendet követünk" - mondta Michael Farrell, a kutatást vezető melbourne-i Monash Egyetem munkatársa.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratának (PNAS) internetes kiadásában közölt tanulmány készítő szakemberek egy korábbi kutatás eredményeire támaszkodva azt kérték a vizsgálatukba bevont résztvevőktől, hogy értékeljék, mekkora erőfeszítésükbe telt vizet inni azután, hogy testmozgást végeztek és szomjasak voltak, valamint jóval később, amikor kötelezően meg kellett inniuk nagy mennyiségű vizet.

Az eredmények szerint az alanyoknak háromszor nagyobb erőfeszítésükbe telt a folyadékbevitel azután, hogy túlitták magukat. "Elsőként sikerült kimutatnunk, hogy a túlzott vízfogyasztás után nagy erőfeszítést kíván a nyelés, ami azt jelenti, hogy az alanyoknak bizonyos fokú ellenállást kellett legyőzniük" - fejtette ki a szakember. Azt is elmondta, hogy mindez megerősíti az elgondolást, hogy elegendő vízmennyiség bevitele után a nyelési reflex korlátozódik.

Köztudott, hogy a felnőtt nőknek két, a férfiaknak pedig 2,5 liter az átlagos napi folyadékbeviteli szükséglete. A női test az élet során jelentős változásokon megy keresztül, ezért érdemes a közhelyeket újra átgondolni. Részletek!

A kutatók az agy valós idejű megfigyelését lehetővé tevő funkcionális mágneses rezonanciás képalkotó (fMRI) vizsgálat révén nézték meg, hogy bizonyos agyi területek mennyire aktívak közvetlenül a nyelés előtti pillanatban. Az elemzés azt mutatta, hogy a jobb prefrontális terület sokkal aktívabb volt, amikor a résztvevőknek nagy erőfeszítésükbe telt a folyadék lenyelése. Ez arra utal, hogy ilyenkor a prefrontális kéreg lép akcióba, hogy - felülírva a nyelési reflex gátlását - lehetővé tegye az ivást.

A túlzott vízivás a vízmérgezés, vagy hiponatrémia veszélyét hordozza magában: ilyenkor a szervezetben található nátrium túlságosan felhígul, ami bódultságot, émelygést, görcsöt vagy akár kómát is eredményezhet. Farrell szerint ugyanakkor az idősebb emberek gyakran nem isznak elegendő vizet, ezért nekik fokozottan kell ügyelniük a folyadékbevitelre.

Forrás: MTI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra