Egészséges is lehet a kávé - így igya, hogy a legfinomabb legyen!

A kávét állítólag a kecskék fedezték fel. A monda szerint úgy ezer évvel ezelőtt, egy afrikai hegyvidéken egy csapat kecske jó néhány vörös kávébab lelegelése után több éjszakán át is ébren maradt,

Az álmosság érzetének elhessegetéséhez az is elég, ha beleszippantunk az illatába.

Ha már kávézunk, akkor igyekezzünk minőségi kávét inni, mivel ezzel nem csupán koffeinhez jutunk, hanem élvezetet is nyújtunk magunknak.

Próbáljuk ki, hogy a kávé elkészítése után kezünkkel letakarjuk a bögrét (csészét) 5-10 másodpercre, és amikor levesszük a kezünket, mélyen beszippantjuk az így összegyűlt illatot - ajánlotta a kávékóstoláson Szász Edit a Starbucks területi vezetője.

Minél többféle kávét próbálunk ki, annál inkább képesek leszünk megkülönböztetni őket egymástól. Aki szereti a kávét, annak érdemes néha kísérleteznie: csokis keksszel, mandulás süteménnyel, sajttal, gyümölccsel összekóstolni a feketét - végeredmény meglepően harmonikus és intenzív lehet - bizonyították be a kóstoláson résztvevő újságíróknak.

Kéky Kira

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra