Babszemek, melyek nélkül nem tudunk élni

A becslések szerint tíz emberből legalább egynek van súlyos gond a veséjével. Nemcsak a Vese Világnapján érdemes gondolni erre: Ön például mikor volt utoljára laboratóriumi vizeletvizsgálaton?

Veséről, nemcsak világnapon

Világszerte március második csütörtökén tartják a Vese Világnapját, ehhez a Nemzetközi Nephrológiai Társaság (ISN) és a Vesealapítványok Szövetsége (IFKF) javaslatára a magyar szakemberek is csatlakoztak. Ez a nap alkalmat nyújt arra, hogy felhívják a figyelmet azokra a problémákra, amelyeket ez a létfontosságú, ám kissé elhanyagolt szervünk okozhat. Egyre nagyobb szükség van az odafigyelésre, ugyanis - nem utolsósorban több, ún. civilizációs betegséggel összefüggésben - aggasztóan nő a vesebetegek száma.

Ennek a hasüregben elhelyezkedő, páros szervnek több életfontosságú feladata van, elsősorban az, hogy nefronjaival folyamatosan szűrje a keringő vért, válassza ki belőle a salakanyagokat, mérgeket és a felesleges folyadékot, majd ezeket vizelet formájában továbbítsa a húgyutak felé. A vese hatalmas munkát végez: a szervezetben lévő vérmennyiség (mintegy öt liter) naponta körülbelül 350-szer szűrődik át rajta. Több egyéb feladata is van, így például a vese termeli a vérnyomást szabályozó és a csontvelőben a vörösvértestek termelését fokozó hormonokat, a renint és az eritropoetint. Ha ezek a funkciók nem működnek megfelelően, az a szervezet egészére kihat és hamar életveszélyes állapotot eredményezhet.

Előjelek nélküli dráma

A szakemberek szerint a vese valamilyen fokú működési zavara vagy károsodása az emberek mintegy tíz százalékát érinti, de jó részük nem tud erről. Képzelje el ezt a helyzetet: valaki egészségesnek érzi magát, csupán banálisnak hitt problémákkal, például szédüléssel, gyengeséggel, fáradékonysággal fordul orvoshoz, és ott azzal kell szembesülnie, hogy veséi nem működnek megfelelően, azonnali dialízisre, művesekezelésre van szüksége. Egy ilyen váratlanul lesújtó csapás rémálommal felér, de sajnos meglehetősen gyakran fordul elő. A krónikus veseelégtelenség ugyanis hosszabb idő alatt alakul ki, de gyakorlatilag előjelek, tünetek nélkül jelentkezik.

Ez egy alattomos, tünet nélküli, külső elváltozás nélküli betegség, és csak a laboratóriumi vizsgálatból derül ki, mennyire súlyos a helyzet. Így fordulhat elő, hogy a jelenleg Magyarországon művesekezelést kapók mintegy fele órákkal az első kezelés előtt még nem is tudta, hogy a veséi tönkrementek, dialízisre szorul. Ezért nagy szükség van arra, hogy a háziorvosok rendszeresen elvégeztessenek pácienseikkel laboratóriumi vizsgálatokat, és azok is évente egyszer kérjék ezt, akik teljesen egészségesnek tudják magukat.

A krónikus veseelégtelenség első tünete csupán egy általános fáradtságérzet, ezzel sokan még nem is fordulnak orvoshoz, betudják stressz okozta vagy tavaszi fáradtságnak. Figyelmeztető jelek lehetnek, ha megváltozik a vizelet gyakorisága, ha csípő, égető érzés jelentkezik vizeletürítés közben. Előfordul az is, hogy véres vagy barna színű vizelet, az arc, a lábak, a has felpuffadása, a bordák alatt érzett háttáji fájdalom, illetve magas vérnyomás jelzi, hogy a vesék kezdik felmondani a szolgálatot. Amikor a vese funkciója már csak a normálisnak öt százaléka, vagyis amikor a funkciók 95 százaléka megszűnt, az életben maradás orvosi beavatkozás nélkül lehetetlen, a vesék működését pótolni kell. Ez művese kezelésekkel (dialízissel) vagy idegen vese beültetésével (transzplantációval) történhet.

Veszélyeztettek

Világszerte évente mintegy hat-hét százalékkal növekszik a veseelégtelenségben szenvedők száma, a becslések szerint 2015-re a világon 36 millió embernek lesz krónikus vesebetegsége. Több gyakori, szinte már népbetegségnek számító, a vezető halálozási okok közé tartozó betegséggel, állapottal is összefügg a veseelégtelenség kialakulása: ezt okozhatja a magas vérnyomás, a tartós elhízás, a cukorbetegség és a dohányzás is, sőt, minden azonosítható kiváltó ok nélkül is megbetegedhet ez a fontos szervünk. Az életkorral együtt nő a veszélyeztetettség: ma a művesekezelésben részesülő betegek 58 százaléka 60 éven, 35 százaléka pedig 70 éven felüli.

Kérjen vizsgálatot!

Érdekli, mire lehet számítani a vizsgálatok során? A veseelégtelenség rendszeres laboratóriumi szűréssel korai szakaszban felfedezhető és jól kezelhető, ennek ellenére évente milliók halnak meg szív-érrendszeri betegségekben a vesebetegség szövődményeként. Leggyakrabban a cukorbetegség és a magas vérnyomás, illetve e kettő együtt károsítja a vesét. Így nem túlzás, hogy - amint arra a szakemberek a legutóbbi Vese Világnapján felhívták a figyelmet - a Magyarországon élő három és fél millió magas vérnyomású, illetve több mint egymillió cukorbeteg veséje közvetlen veszélyben van, közülük a becslések szerint körülbelül 600 ezer embernek már károsodott ez a létfontosságú szerve.

Ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni: évente egyszer az is menjen el egy háziorvosi vizsgálatra, aki teljesen egészséges, és ha az orvosa magától nem küldené el laboratóriumi vizsgálatra, akkor kérjen ehhez beutalót tőle. Ez az egyszerű szűrővizsgálat ugyanis még korai szakaszban kimutatja a vesék funkciózavarát, amikor még ez a folyamat befolyásolható, a károsodás megállítható. Ha viszont késve derül fény a vesék elégtelen működésére, akkor életveszélyes állapot alakul ki, amelyben csak a művesekezelés (a vér speciális készüléken keresztül történő szűrése, méregtelenítése) vagy a veseátültetés segíthet. Magyarországon jelenleg mintegy tízezer beteg van, akinek a vesefunkciói csak dialízissel biztosíthatók, és több száz vesetranszplantációt végeznek el évente.

Ha Ön vagy családtagja érintett és szívesen tudna meg többet a vesebetegségekről, nézzen be !

Sorstársakkal, szakemberekkel pedig a konzultálhat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra