Akromegáliára ezek a tünetek utalnak

Megnagyobbodott láb-, kéz- és fejméret, kiemelkedő homlok, megvastagodott ajkak, eltávolodott fogak a leggyakoribb látható tünetei az akromegáliának. A testi változások lassan zajlanak, a kezdeti tünetek ritkán jellegzetesek, és bár a betegek több szakorvoshoz is elmennek, a diagnózisig általában 4, de sokszor akár 10 év is eltelhet. Így mire felismerik az akromegáliát, a betegség zömmel már előrehaladott állapotban van, ezért fontos a korai tünetek tudatosítása. November 1. az akromegália világnapja.

Elképesztő betegségek, amelyek tényleg léteznek Vannak furcsa egészségügyi problémák, amelyek első hallásra egy kifejezetten élénk fantáziájú regényíró agyszüleményeinek tűnnek. Pedig nagyon is valóságosak. Részletek itt .

Az akromegália hátterében a növekedési hormon túlzott mértékű termelődése áll, amit a legtöbb esetben az agyalapi mirigy jóindulatú daganata okoz. Ez a ritka betegség Magyarországon kb. 1250 embert érinthet, azonban a hazai betegek egy része még diagnosztizálásra vár. A rendellenesség leginkább 40-45 éves korban jelentkezik.

Látható és nem látható tünetek

A betegség lassú kialakulása miatt sok esetben a családtagok sem veszik észre az árulkodó jeleket. A túlzott növekedési hormon hatására megnőnek szerveink és szöveteink, amelynek látható jelei vannak, pl. nagyobb cipő-, gyűrű- vagy sapkaméret szükséges. Azonban a betegségnek vannak nem látható tünetei is, amelyek nagyban befolyásolják a beteg életminőségét; pl.: ízületi fájdalmak, fejfájás , szédülés, látászavar. Kezelés nélkül társbetegségek is kialakulhatnak, mint a cukorbetegség, magas vérnyomás, szívbetegségek, egyes daganatok.

Akromegália esetén megnőnek szerveink, szöveteink, így az érintetteknek például nagyobb cipőre van szükségük.
Akromegália esetén megnőnek szerveink, szöveteink, így az érintetteknek például nagyobb cipőre van szükségük. Fotó: Getty Images

Nem ritka, hogy az akromegáliával járó megjelenésváltozás lelki problémákat is okoz. Az érintettek nem értik a megjelenésükben bekövetkezett változás okait, amelyet sokszor érhet kritika, így a betegek hajlamosak lehetnek a depresszióra és a társadalmi elszigetelődésre is. A bennük lévő bizonytalanságnak a diagnózis vethet véget, azonban annak minél korábbi felállításához fontos, hogy az érintettek ismerjék a tüneteket és a diagnosztikai lehetőségeiket. A növekedési hormon és az inzulinfaktor, más néven IGF-1 szintje egyszerű vérvételből kimutatható, a diagnózis megerősítéséhez, az akromegália okának kimutatásához MR-vizsgálat szükséges.

Folyamatos megfigyelést igényel

Sok esetben a daganat, ha mérete és elhelyezkedése engedi, műtéttel eltávolítható. Azonban, ha az operáció nem lehetséges vagy a műtét után ismételten kialakul a betegség, további terápia szükséges a növekedési hormontermelés blokkolása vagy csökkentése érdekében. Az akromegália megfelelő kezeléssel gyakran kontrollálható és a beteg folytathatja megszokott, mindennapi életét, azonban a már kialakult ízületi deformitást és az azzal járó életminőség-változást a daganat eltávolítása nem fordítja vissza. Az akromegália tehát folyamatos megfigyelést igényel a szövődmények elkerülése és a beteg életminőségének javítása érdekében.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra