A vénás vérrögök is veszélyesek

A vénás vérrögök egy év alatt csaknem kétszeresére növelik az infarktus és az agyi érkatasztrófa (stroke) kockázatát - mutatták ki dán kutatók.

A koszorúérben kialakuló vérrögről már régóta ismeretes, hogy infarktust vagy stroke-ot idéz elő, és az orvosok ezidáig úgy vélték, hogy a vénás vérrögök veszélytelenek, de sajnos ez az álláspont most megdőlt.

A dán kutatók első ízben mutatták ki az összefüggést, méghozzá egy nagyszabású kutatással: Dánia országos egészségügyi adatbázisának két évtizedre vonatkozó állományát elemezték végig. A korábbi vizsgálatok jóval kisebbek voltak, és nem volt statisztikai megalapozottságuk.

A felfedezés meglepte a kutatókat, mivel az infarktus és az agyi érkatasztrófa az artériák (verőerek) falának megkeményedése miatt alakul ki, és a vénás vérrögök nem okoznak efféle keményedést.

A kutatási eredmény révén arra lehet biztatni az embereket, hogy szedjenek vérrögképződést gátló gyógyszereket.

Vérrögök akkor képződnek, amikor a keringés csökken egy mélyvénában, többnyire a lábszárban. A mélyvénás trombózis önmagában nem halálos, de halált okozhat, ha a vérrög végighalad a testen, bejut a tüdőbe és tüdőembóliát, vagyis a tüdőverőér elzáródását idézi elő.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra