A szívkatéteres eljárásokról rendeznek konferenciát Szegeden

Szeged, 2007. október 4. (MTI) - A szívkatéteres diagnosztikai és terápiás eljárásokról kezdődik háromnapos konferencia csütörtökön Szegeden, a tudományos tanácskozás 250-300 résztvevője élő közvetítésen követheti nyomon, amint neves nemzetközi szakemberek nehéz, nem szokványos beavatkozásokat végeznek az egyetem szívkatéteres centrumában - tájékoztatta Forster Tamás professzor, a kongresszus házigazdája az MTI-t.

Az intervenciós kardiológia eredményeit bemutató tanácskozásra számos nemzetközi szaktekintély érkezett, a környező országok mellett jönnek szakemberek Nyugat-Európából és Japánból is - mondta a Szegedi Tudományegyetem II. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ vezetője a kongresszus megnyitója előtt.

A tanácskozás hallgatói a kardiológusok és belgyógyászok mellett, a régió háziorvosai közül kerülnek ki, ezért a programot úgy állították össze, hogy a technikai ismereteken túl arról is szó essen, mikor kell egy pácienst szívkatéteres laborba küldeni, s mikor van szükség azonnali beavatkozásra - mondta az egyetemi tanár.

Forster Tamás hangsúlyozta, a legsürgősebb szívkatéteres beavatkozásokat szívinfarktus esetén végzik el, ilyenkor ha ez három órán belül sikerül, a beteg komolyabb maradandó károsodás nélkül meggyógyulhat. Szintén viszonylag sürgősnek számítanak azok az esetek, amikor a szívizom károsodásának lehetősége áll fönt, ezekre az infarktust megelőző beavatkozásokra egy-két napon belül van szükség.

A tervezhető műtétek közé tartoznak azok, melyeknél a páciensnek már ismert koszorúér betegsége van, ilyenkor a beszűkült érszakasz tágítására előre egyeztetett időpontban kerül sor. Előfordulnak azonban olyan diagnosztikai célú beavatkozások is, melyeknél az orvos úgy látja, a koszorúér tágítására is szükség van, így azt is elvégzik a vizsgálattal egy időben - közölte a szakember.

A szegedi szívkatéteres centrumban évente mintegy ötezer beavatkozás történik, ebből 2.000-2.500 terápiás célú, melyek felét infarktusos betegeken végzik. Az országban 16 szívkatéteres labor működik, ezek egy része - a szegedihez hasonlóan - 24 órás infarktus ügyeletet is ellát - mondta Forster Tamás.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra