A szívbetegek gyakrabban kapnak vastagbélrákot

Chicago, Washington, 2007. szeptember 27. (MTI/AFP/Reuters) - Azoknál a pácienseknél, akiknél szívbetegség tüneteit észlelték, közel kétszer akkora a vastagbélrák kockázata is, miután mindkét betegség az egészségtelen életmódra és a gyulladásra vezethető vissza - közölték hongkongi kutatók.

A hongkongi egyetem 2004 novembere és 2006 júniusa között elvégzett, több mint hatszáz páciensre kiterjedő tanulmánya megerősítette, hogy kapcsolat van a szívbetegség, az iparilag fejlett országok első számú haláloka, valamint a második leggyakoribb ráktípus között.

Korábbi kutatások már rámutattak a vastagbélrák fokozottabb kockázatára szívbetegeknél. A két betegség esetében számos közös rizikófaktor van: dohányzás, magas zsírtartalmú ételek fogyasztása, elhízás, cukorbetegség, magas vérnyomás és mozgáshiány.

"Mind a vastagbéldaganat, mind a szívkoszorúér-megbetegedés feltehetően krónikus gyulladás révén alakul ki" - mutatott rá a tanulmány szerzője, Dr. Annie On On Chan, a hongkongi egyetem munkatársa a Journal of the American Medical Association című amerikai szaklapban.

A vizsgált páciensek közül 50 százalék szenvedett szívkoszorúér-szűkülettől és 34 százalékuknak volt vastagbéldaganata is, míg a daganatos betegek mintegy 20 százalékának nem volt szívbetegsége.

Úgy tűnik, hogy a sztatin nevű koleszterincsökkentő készítmények családja - gyulladáscsökkentő hatásának köszönhetően - feltehetően mindkét betegség esetében hasznosnak bizonyul. Vélhetően az aszpirin is csökkenti a kockázatot - áll a tanulmányban.

2002-ben világszerte 1 millió új vastagbélrákos megbetegedést regisztráltak, amelyek közül 500 ezer végződött halállal. A vastagbélrák a tüdőrák után a rosszindulatú daganatos betegségek második leggyakoribb fajtája.

(MTI-Panoráma)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra