A sok ülés vérrögöt okoz a tüdőben

Azok a nők, akik az átlagosnál többet ülnek, két-háromszor nagyobb eséllyel vannak kitéve annak, hogy életveszélyes vérrög alakul ki a tüdejükben - áll a British Medical Journal című lap online kiadásában megjelent tanulmányban.

Vérrög úgy alakul ki a tüdőben, hogy a lábban található rög - teljes egészében vagy részben - felkerül a véráramon keresztül. Tünetei a nehéz légzés, a köhögés és a mellkasi fájdalom.

Dr. Christopher Kabrhel és csoportja közel hetvenezer ápolónőt vont be a 18 évig tartó kutatásba. Ezalatt megfigyelték az életmódjukat, és időnként kérdőíveket is kitöltettek velük. Úgy tapasztalták, hogy akik sokat (több mint heti 41 órát) ültek, kétszer gyakrabban estek áldozatául a vérrögnek, mint azok, akik hetente legfeljebb tíz órát töltöttek el így. Az eredmények úgy is megbízhatónak bizonyultak, hogy más tényezőket - például a testtömegindexet, az életkort és a dohányzást - is figyelembe vettek. Emellett arra is felhívták a figyelmet, hogy az inaktív életforma többek között magas vérnyomást és szívproblémákat is okoz.

A kutatók arra következtettek, hogy a kevés mozgás és a tüdőben található vérrög megjelenése között közvetlen összefüggés tapasztalható.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra