A düh lassítja a gyógyulást

Azt már eddig is tudtuk, hogy a nevetés a legjobb gyógyszer, de ez a tudás most egy új kutatás fényében kiegészül azzal a megállapítással, hogy a düh viszont lassítja a gyógyulást. Az erről szóló beszámoló a Brain című brit tudományos folyóirat szerdai számában jelent meg.

Korábban már kimutatták, hogy a dühre hajlamos embereknél (főleg a férfiaknál) gyakoribb a magas vérnyomás, a szívkoszorúér-megbetegedés és az agyvérzés, de most kísérletileg is igazolták, hogy a düh lassítja a sebgyógyulást.

Az Ohioi Egyetem kutatói 98 önkéntesnek az alkarján apró égési sebet ejtettek, és aztán nyolc napon át figyelték a gyógyulást. Előtte viszont minden kísérleti alanyon végeztek egy pszichológiai tesztsorozatot, amellyel bemérték, hogy az illető mennyire hajlamos a dühre, és hogyan juttatja kifejezésre a dühét.

A kísérletben nem vehettek részt dohányosok, erős kávézók és bizonyos gyógyszerek szedői, valamint betegesen kövérek vagy soványak.

Az eredmény egyértelmű volt: a dühöseknél négyszer gyakoribb volt, hogy a seb csak 4 napon túl gyógyult, mint azoknál, akik képesek a haragjukat kordában tartani.

Akadt még meglepőbb összefüggés is: azok, akik jól kidühöngik magukat - akár kifelé, dühkitörés formájában, akár magukban füstölögve -, majdnem ugyanolyan gyorsan gyógyultak, mint azok, akik a dühösségi skála alján helyezkedtek el.

Akik viszont próbálták, de nem tudták elfojtani haragjukat, lassabban gyógyultak. Náluk magasabb volt a kortizol, a stresszhormon szintje.

A kutatók feltételezik, hogy a magas kortizolszint akadályozza a sebgyógyulásban fontos szerepet játszó két citokinfélének a képződését.

A tudósok kutatásaikból azt a következtetést vonták le, hogy a műtét vagy sérülés után lábadozó betegeknél dühkontroll-terápia gyorsíthatja a gyógyulást. (FH)

hirtv

(2008.02.20. 13:07)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, másutt eső valószínű, többfelé és nagyobb mennyiségű csapadék a Nyugat-Dunántúlon lesz. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra