A cukorbetegekben nő a pitvarfibrilláció veszélye

Mivel a fejlett világ populációja idősödik, testtömege egyre nagyobb, a cukorbetegség egyre elterjedtebbé válik. Néhány korábbi kutatás kapcsolatba hozza a cukorbetegséget a leggyakoribb szívritmuszavarral, a pitvari remegéssel, mely állapot növeli a szélütés és a halál kockázatát, azonban mások ezeket az eredményeket kétségbe vonták. Azonban a Journal of General Internal Medicine hasábjain megjelent tanulmány szerint a cukorbetegség 40 százalékkal növeli a pitvarfibrilláció kialakulásának veszélyét.

Ingervezető rendszer

Dr. Sascha Dublin és az Egészségkutató Intézet munkatársai 1400 beteget vizsgáltak, akiknél frissen fedeztek fel pitvarfibrillációt, őket 2200 kontroll egyénhez hasonlították. A két csoport megegyezett a vizsgált paraméterek tekintetében nem mutatott különbséget (kor, nem, magas vérnyomás előfordulása és fennállása).

Dr. Dublin tanulmánya az első, mely azt is leírja a pitvarfibrilláció és a cukorbetegség fennállása, illetve a vércukorszintje közötti kapcsolatot. Ezek alapján a cukorbetegekben 40 százalékkal nő a pitvarfibrilláció kialakulásának kockázata. A probléma azért is lényeges, mert mind a cukorbetegség, mind a pitvarfibrilláció gyakoribb elhízott egyénekben.

Továbbá azt is megállapították, hogy minden cukorbetegségben eltöltött év további 3 százalékkal növeli a fibrilláció veszélyét. Azon betegek esetén, akiknél a glikozilált hemoglobin (az a marker, mely a magas vércukorszint időbeni fennállását jelzi) szintje emelkedett, a pitvarfibrilláció valószínűsége kétszeresére emelkedik azokhoz képest, akik nem cukorbetegek.

Azonban azoknál a cukorbetegeknél, akik megfelelően vannak kezelve (a glikolizált hemoglobin szintje 7 suázalék, vagy alacsonyabb) a nem cukorbetegekkel hasonló kockázattal rendelkeznek a pitvarfibrilláció szempontjából.

Cukorbetegség

Dr. Dublin szerint a cukorbetegek esetén az erős szívdobogás-érzés, és hasonló tünetek fel kell, hogy vessék a pitvarfibrilláció diagnózisát, ugyanis a várható szövődmények sora megelőzhető valamilyen heparinszármazék (például warfarin) adagolásával.

Dr. Susan Heckbert, a Washingtoni Egyetem közegészségtanász professzora szerint 100 emberből egy - 80 éves kor felett 100 emberből kilenc - szenved pitvarfibrillációban. A pitvarfibrilláció tünetszegény, mégis egy fenyegető állapot. Leginkább erős szívdobogás, fáradtság, ájulás, és pangásos szívelégtelenség jelentkezhet. Következménye a vérrögképződés, mely agyi embóliához vezethet - becslések szerint ez évente 70 ezer amerikait érint.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra