A balkezes nők korábban halnak

A balkezes nők a jobbkezeseknél sokkal nagyobb eséllyel halnak meg rákban és keringési betegségekben - derítették ki holland kutatók. Minden tizedik ember balkezes, s ők általában is rövidebb életűek.

A balkezesek közül kevesebben érik meg az idősebb kort - figyelmeztetett a kutatási eredményekre az utrechti egyetem kutatója, Made Ramadhani.

Becslések szerint minden tizedik ember balkezes. Az utrechti kutatók 13 éven keresztül követtek figyelemmel 12 ezer középkorú balkezes asszonyt, akik közül a vizsgálat ideje alatt 252-en haltak meg.

Kiderült, hogy a balkezes asszonyok negyven százalékkal nagyobb eséllyel halnak meg valamilyen betegségben. Hetven százalékkal nagyobb az esélyük arra, hogy rákot kapnak és harminc százalékkal arra, hogy keringési betegségben vesztik életüket.

Kétszeres a körükben a halálos kimenetelű mellrák, és ötszörös a vastagbélrák, valamint háromszoros az agyvérzés veszélye.

Azt azonban nem sikerült kideríteni, mi okozza a nagyobb veszélyeztetettséget. Feltételezések szerint genetikai, illetve környezeti okai is lehetnek.

Kutatók feltételezik, hogy a balkezesség oka a magzati korban szerzett sérülés, amely már önmagában korai halálhoz vezet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatar kialakulása sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra