"Úgy tűnik, az emberek már nem lefogyni akarnak, hanem megnőni"

Gyógyszerész és jogász, de a képeken, videókon nem fehér köpenyben vagy ügyvédi talárban látjuk, hanem általában egyenruhában. Csákó Ibolya rendőr alezredessel beszélgettünk, aki több mint 20 éve küzd a gyógyszerekkel való visszaélés és a gyógyszerhamisítás ellen.

HáziPatika.com: Itt ülünk a Teve utcai rendőrpalotában, de ha csak a végzettségét néznénk, akár máshol is lehetnénk. Miért lett gyógyszerész?

Csákó Ibolya: Orvos akartam lenni, de éreztem, az nem nekem való. A férjem is az, és most már a lányom is, aki sebész rezidens, így ma már egyértelműen látom: igazam volt, sok dolgot nem bírtam volna. Például a vért és az egyéb testnedveket, a szagokat. Boncoláson sokszor voltam, az nem zavar, de egy élő embernél ez más. Amikor a kislányom fogát műtötték, én rendes anyukaként bent voltam vele. És a rendes anyuka elájult. Szóval az élet engem igazolt, nekem valószínűleg az volt megírva, hogy gyógyszerész legyek. Az is egészségügy és fehér köpeny, de teljesen más.

"Anya, mi van, már megint a NAV?!" Volt olyan Magyar Közlöny, amit ő írt tele, jogászok közt mégis gyógyszerész, a gyógyszerészek között pedig jogász. Az adóhatóság sokszor éjszaka csörgeti fel szakértések miatt, kevesen tettek olyan sokat a hamis gyógyszerek ellen, mint ő. Korábbi interjúnkban Dr. Ilku Líviával, a HENT gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának vezetőjével beszélgettünk.

HáziPatika.com: Férjét az egyetemen ismerte meg, már a kollégiumban össze is házasodtak.

Cs.I.: Ott laktunk és ott ismerkedtünk meg, a mienk volt az első olyan esküvő, amit ott is tartottak. Volt a kollégiumban külön vacsora, kölcsönöztem ruhát is. Ha jól emlékszem, szombaton volt az "igazi" esküvő az anyakönyvvezetőnél, és egy hét múlva a kollégiumi. Ebből aztán hagyomány lett, akik a kollégiumban találkoztak, azok gyakran ott is házasodtak össze.

HáziPatika.com: A diploma megszerzése után kórházi gyógyszerészként kezdett el dolgozni. Hogy érezte magát azon a területen?

Cs.I.: Székesfehérváron helyezkedtem el, szerettem azt a munkát, de két év után teherbe estem. Mivel veszélyeztetett terhes voltam, a munkát abbahagytam, de kislányom születése után nem maradtam otthon sokáig: 20 hónapos volt, amikor megtudtam, hogy a rendőrség gyógyszerész végzettségű munkatársat keres. A férjem akkoriban ott volt orvos, ő kérdezte meg, nem akarok-e váltani. Mivel tetszett az ötlet, jelentkeztem, arra pedig máig emlékszem, hogy egy kolléganőm azt mondja: vigyázz, ne maradj sokáig a rendőrségen, mert beszippant! A hosszúságot öt évben határozta meg, és be kell látnom, ez valóban így van: aki annyi ideig marad, az végképp marad.

"Orvos akartam lenni, de éreztem, az nem nekem való." Fotó: Fülöp Máté
"Orvos akartam lenni, de éreztem, az nem nekem való." Fotó: Fülöp Máté

HáziPatika.com: Milyen feladatai voltak?

Cs.I.: Kezdetben ellenőrzési feladatot láttam el annak érdekében, hogy orvosoktól, gyógyszerészektől, egészségügyi szolgáltatóktól ne kerülhessen ki kábítószer vagy bármilyen tiltott anyag. Ehhez az kell, hogy az adminisztráció rendben legyen, ne történjenek lopások, ne tűnjön el semmi. Ezt "eltérítés megakadályozásának" nevezzük, ilyen munka a rendőrségen ma is folyik. Külön hálózata van erre az igazgatásrendészetnek, ők ellenőrzik, hogy az orvosok, gyógyszerek megfelelő nyilvántartást vezetnek-e, megtesznek-e mindent annak érdekében, hogy ilyen anyagok ne kerüljenek ki az illegális forgalomba, ne lehessen őket ellopni. A kollégáim akkor is jelen vannak, amikor a lejárt szavatosságú gyógyszereket a gyártók vagy a nagykereskedők megsemmisítik. Ugyanilyen rendszer működik egyébként Angliában és Amerikában is, ott is a rendőrség emberei végeznek ellenőrzéseket kórházakban, háziorvosoknál és patikákban, nagykereskedőknél. Franciaországban nincs ilyen mechanizmus, ott rengeteg gyógyszer ki is kerül az illegális forgalomba, és van példa erre Olaszországban is.

HáziPatika.com: Már több mint 20 éve a bűnügyi területen van, hogy került oda át?

Cs.I.: A férjem Budapesten kapott állást, a rendőrség egészségügyi szolgálatánál. Jöttünk vele mi is, én is ott kezdtem el dolgozni, többféle feladatom volt. Egyrészt mi szereztük be a gyógyszereket a különböző fogdáknak, másrészt besegítettem a jogi területnek is. Mert közben elkezdtem a jogi egyetemet, így véleményezésekkel már foglalkozhattam. Az egészségügyi szolgálat után kerültem vissza az igazgatásrendészethez, majd onnan a bűnügyi területre.

HáziPatika.com: Honnan jött a másoddiploma ötlete?

Cs.I.: A férjemmel az esküvő előtt megállapodtunk, hogy felveszem a nevét, így dr. Fülöpné Csákó Ibolya lettem. Viszont szerettem volna saját jogon - akkor a gyógyszerészeket még nem avatták doktorrá - is ilyen címet. Nem tudom, lehet, hogy ezért akartam elsőre is orvos lenni. Aztán egyszer csak kitaláltam, hogy elkezdem a jogi egyetemet, amit nem is bántam meg. Ma is azt vallom, hogy öt év így is, úgy is eltelik az ember életéből, a megszerzett tudás pedig mindig érték. Nekem a munkám miatt is hasznos, sokszor van rá szükségem. Például rengeteget segített - a másik területem a kábítószeres ügyekkel kapcsolatos -, amikor az új pszichoaktív szerekről szóló szabályozás alapjait leraktuk, de fontos a gyógyszerhamisításnál is. Így a helyszínen egyből tudok segíteni a kollégáknak, el tudom nekik mondani, hogy amit látnak, az büntetőjogilag minek minősül.

"Amikor az elfogások után lezajlik a kihallgatás, én tényleg nagyon sajnálom az elkövetőket." Fotó: Fülöp Máté
"Amikor az elfogások után lezajlik a kihallgatás, én tényleg nagyon sajnálom az elkövetőket." Fotó: Fülöp Máté

HáziPatika.com: Egyszer azt mondta, hogy alkalmatlan lenne ügyvédnek amiatt, mert megsajnálja az embereket. Rendőrként nem sajnálja?

Cs.I.: Dehogynem, ez a mai napig így van. Amikor az elfogások után lezajlik a kihallgatás, én tényleg nagyon sajnálom az elkövetőket. Nekik viszont tudomásul kell venniük, hogy bűncselekményt követtek el, ami után szankciók járnak. De ön is ezt érezné, ha odamenne egy családhoz - mert sokszor tényleg családokról van szó, és lehet, hogy épp a nő a bűnöző -, és látná, hogy van két gyönyörű gyerek. Szóval kívülről nézve ő egy anya, de rendőri szemmel egy bűnöző, aki évekig gyógyszerhamisításból élt, ebből tartotta el a családját, más emberek életét veszélyeztette.

HáziPatika.com: Kulcsszerepe volt abban, hogy a gyógyszerhamisítás "egészségügyi termék hamisítása" néven önálló büntetőjogi tényállás lett 2013-ban. Milyen munka előzte ezt meg?

Cs.I.: Gyógyszerhamisítással először 2002-ben találkoztam, de mindig azt éreztem, hogy az ilyen esetekkel nem tudunk mit kezdeni. Megpróbáltuk bűncselekmény-kategóriákba sorolni, például azt mondtuk, ez "fogyasztó megtévesztése", "rossz minőségű termék forgalomba hozása". Viszont hiába szedtük elő a legkülönfélébb Btk.-tényállásokat, erre a cselekményre egyik sem illett. Ez nem a nyelvtani, nyelvi kérdések miatt jelentett problémát, hanem azért, mert pontos besorolás nélkül nem volt egyértelmű az eljárásrend, akadozott a büntethetőség is. Mivel tagja voltam a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának, elkezdtünk kialakítani egy erre vonatkozó szabályozást: először egy szabálysértési tényállást hoztunk létre, majd egy büntetőjogit is. Erre azért is szükség volt, mert Magyarország közben csatlakozott az Európa Tanács Medicrime Egyezményéhez. A szabályozást azóta is finomhangoljuk, mert az élet mindig hoz új dolgokat, nem mindent lehet beilleszteni a korábbi büntetőjogi sémákba.

HáziPatika.com: A gyógyszerhamisítást mindenhol így kezelik?

Cs.I.: A Medicrime Egyezményt nem minden ország írta alá, még Európában is vannak olyan államok, amelyek más tényállás szerint bírálják el ezt a magatartást. Ezeken a helyeken nem egészséget veszélyeztető bűncselekménynek tekintik, hanem szellemi tulajdon elleni jogsértésnek. Mert ha egy gyógyszergyárnak van egy tablettája, és azt hamisítani kezdik, akkor a cég oldaláról nézve ez annak minősül. Ugyanúgy, mint amikor egy sportmárka cipőjét hamisítják. Viszont a gyógyszerek nem ugyanolyanok, mint a ruhák, szerencsésebb egészséget veszélyeztető bűncselekménynek tekinteni a velük való visszaéléseket. Egyébként a gyógyszerhamisítás viszonylag nehezen bizonyítható bűncselekmény, nehezen is értelmezhető. Mert egyáltalán: mi az, hogy gyógyszer? Régebbi példa erre a problémakörre a dizájnerdrogok esete: csak az számít ennek, ami a róluk szóló listán rajta van, ha valamiben más hatóanyag van, akkor a rendőrség semmit nem tud tenni. Emiatt gond, ha nincs pontosan definiálva, mi a gyógyszer. Mert vannak például az étrend-kiegészítők, amelyekbe időnként tesznek gyógyszer-hatóanyagot, ez is gyógyszerhamisításnak számít, nagyon veszélyes.

"A mi munkánk nem olyan, mint amit a CSI sorozatban látunk." Fotó: Fülöp Máté
"A mi munkánk nem olyan, mint amit a CSI sorozatban látunk." Fotó: Fülöp Máté

HáziPatika.com: Komoly nemzetközi együttműködésben dolgoznak, ez miért fontos?

Cs.I.: Mert egyrészt látjuk, máshol mi van, ismerhetjük a tendenciákat. Tisztában lehetünk azzal is, hogy melyik országban miből voltak nagyobb lefoglalások, hol lehetnek nagyobb laborok. Bulgáriában például szinte biztosan működnek olyan üzemek, ahol nem csak anabolikus szteroidok készülnek, hanem egyéb hamis gyógyszerek is. Van egy olyan rendszerünk, amelyen keresztül az európai országok azonnal jelezhetik egymásnak, ha felbukkant náluk valamilyen veszélyes készítmény. Ezen keresztül szereztünk például tudomást arról, hogy a Pfizer vakcinát néhány országban hamisítják, de volt jelzés arról is, hogy forgalomban még nem lévő koronavírus elleni tablettát találtak valahol. Hamis oltóanyag nálunk nem fordult elő, de Lengyelországban találtak ilyet, foglaltak le sokat az Egyesült Államokban is. De ugyanez a helyzet a rákellenes gyógyszerekkel, és minden mással.

HáziPatika.com: Volt olyan eset, amire ön is erősen rácsodálkozott?

Cs.I.: Számomra a legmegdöbbentőbb az volt, amikor az egyik ország arról tájékoztatott bennünket, hogy Magyarországról rendelés érkezett egy még nem is törzskönyvezett gyógyszerre, aminek még neve sem volt. Lehet, hogy ez szakmai ártalom, de ilyenkor megijedek, nem értem, az emberek hogy mernek ilyeneket rendelni. Én még azt tanultam, hogy elmegyek az orvoshoz, aki felírja a gyógyszert, a patikus pedig kiadja. Mert persze, fantasztikus a világháló, de vannak veszélyei, klasszikusan ilyen az azon keresztüli gyógyszerrendelés. És itt persze nem a legálisan működő patika webáruházakra gondolok. Mert ahogy a régi mondás tartja: cipőt a cipőboltból, gyógyszert a gyógyszertárból. Az edukációt nagyon fontosnak tartom, az illegális gyógyszerek nagyon veszélyesek, a potenciafokozók okozhatnak akár hirtelen szívhalált is. Az ilyen esetek ráadásul ki sem derülnek, hiszen sehol sincs nyoma ezek beszerzésének, ezekhez a halálesetekhez ki sem megy rendőr. De a "kölcsöngyógyszerek" is veszélyesek, az embereknek igenis el kell mondani, hogy remek, ha egy adott gyógyszerből van például a szomszédnál, de egyáltalán nem biztos, hogy arra a problémára szedte, amire nekünk kellene. Mert ez ugyan nem rendőrségi terület, de rengeteg veszélyt jelent az is, amikor az emberek gyógyszereket adnak egymásnak át.

HáziPatika.com: Váltsunk kicsit könnyedebb témára. Bűnügyi filmeket szokott nézni?

Cs.I.: Persze, nagyon szeretem ezeket, imádom például Poirot-t. Ő a kedvencem, nem is tudom, hányszor láttam már a filmjeit. De nyilván a mi munkánk nem ilyen, és nem is olyan, mint amit a CSI sorozatban látunk. Én például általában fél hétkor kezdek és ötig dolgozom, nagyrészt papírmunkát végzek és telefonálok. Nagyon fontos a szakértői munka is, gyógyszerhamisításban például az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettől kapunk szaktanácsadókat, nagyon jó a velük való kapcsolat, hatalmas szükségünk van rájuk.

"Az egészségügyi szolgálat után kerültem vissza az igazgatásrendészethez, majd onnan a bűnügyi területre." Fotó: Fülöp Máté
"Rengeteg veszélyt jelent, amikor az emberek gyógyszereket adnak egymásnak át." Fotó: Fülöp Máté

HáziPatika.com: A munkája során volt valaha veszélyben?

Cs.I.: Szoktam, de mindig hátratolnak. Illetve magamtól is hátraállok, a rajtaütéseknél, kutatásoknál természetesen nem én vagyok elől. Ez a művelet, szemben a munkánkkal, tényleg olyan, mint a filmekben. Nem árulok el ezzel titkot, de általában tudjuk, hova megyünk, feltérképezzük, mi várható, lehet-e ott például gyerek. Szóval az elfogásokat mindig nagyon előkészítjük, tudjuk, mennyire lesz könnyű vagy nehéz behatolni egy adott ajtón. Az időtényező nagyon fontos, ha lassúak vagyunk, sok bizonyítékot el tudnak tüntetni.

HáziPatika.com: Milyen gyógyszerek adják önnek a legtöbb munkát?

Cs.I.: A teljesítményfokozó szerek, a teljesítményfokozó szerek és a teljesítményfokozó szerek. Ez így az első három. Utána következnek a potencianövelők, amelyek mindenhonnan érkeznek, jönnek délről, keletről, néha nyugatról. És döbbenetes - még nekem is, gyógyszerészként -, hogy a felhasználók miket meg nem tanulnak. Hogy mit, mivel és hogyan kell bevenniük, beadniuk, megenniük és beszúrniuk, majd egy hét múlva mit hogyan kell változtatniuk. Mert ez egy folyamatosan változó három hónapos kúra, aminek a végén nagyobbak és izmosabbak lesznek. Hihetetlen történetek ezek, és rengeteg ilyen ügyünk van. Egyébként 10 évvel ezelőtt még fogyasztószerek voltak az elsők, azok álltak a lista élén. De most már úgy tűnik, az emberek nem lefogyni akarnak, hanem megnőni.

HáziPatika.com: Hamisítanak olyan gyógyszereket is, amelyeket amúgy a patikában legálisan is megvehetnénk.

Cs.I.: Ilyen sokkal kevesebb van, de a koronavírus-járvány miatt voltak például hamis vírusellenes készítmények. Ezek mellett nagyobb számban egyedül pszichotróp szerek vannak, azokból nem csak 10 szemeket szoktunk lefoglalni, hanem általában több 10 ezer tablettát. Ezek jellemzően nyugatra tartanak, mi csak tranzitország vagyunk. Pár éve olyan tablettákat is foglaltunk le nagyobb mennyiségben, amelyeknek hatóanyaga az amfetamin előanyaga. Ez Csehországba ment Szerbia felől, ott állítják elő ezekből a legtöbbet. A többi gyógyszertípusból csak egyedi esetek vannak. Nemrég például HIV-ellenes készítmény is volt, ami végképp furcsa, mert azok ingyenesen is elérhetők az arra jogosultak számára.

HáziPatika.com: Melyik ügyére a legbüszkébb?

Cs.I.: A tavalyi Rivotrilos fogásunkra, felderítésünkre, az fantasztikus volt, közel 10 millió darabot foglaltunk le ebből a nyugtatóból. Magát a hatóanyagot is Magyarországon készítették, egy kis családi házban, öt kicsi lombikban. Szépen le is tablettázták, logisztikázták, vitték ki skandináv országokba. Döbbenetes volt ezt látni. Az ügy felderítése régi adóssága volt Magyarországnak, már sok ideje mondogatták, hogy a Rivotril tőlünk mehet ki más országokba.

HáziPatika.com: Mi az, amit a munkájában legjobban szeret?

Cs.I.: A legjobban az eredményes akciókat, de szeretem nagyon az egészet. És azt, amikor a kollégáim is örülnek, pozitív visszajelzéseket adnak. Ilyen volt a Rivotril-ügy, aminél éreztem, hogy szép eredmény és hatalmas siker lesz, ők pedig a lefoglalás után megerősítettek ebben.

HáziPatika.com: Szabadidejében mit szokott csinálni?

Cs.I.: A férjemmel szeretünk sétálni, kirándulni, hétvégente általában el is megyünk valahova. Olvasni is szeretek, pedig ez a hobbi egyre költségesebb. Mert én még ma is a papírt szeretem, hiába van e-book olvasóm.

)
mRNS vakcinák (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15, +22 °C
Minimum: +10, +15 °C

Hazánkban szombaton délelőtt többnyire erősen felhős, borult lesz az ég, északon lehet szakadozottabb a felhőzet. Elszórtan, főleg délen számíthatunk esőre, záporra. Délután továbbra is sok lesz felettünk a felhő. Délen többfelé lehet eső, zápor, máshol nagy csapadék nem valószínű. A szél napközben élénk északnyugati lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 15, 22 fok között alakul. Késő este 10, 15 fok lesz. Szombaton hidegfronti hatás várható, nagy terhelés éri a szervezetet. Erős görcsös panaszok léphetnek fel, többek között görcsös fejfájás, izom- és hasi görcsök is jelentkezhetnek. Romolhat a szívbetegek állapota, az arra hajlamosak keringési és vérnyomáspanaszokat tapasztalhatnak. Csökken a hőérzet, romlik a komfortérzet. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Eső