Dr. Kiss Borbála 2002-ben kezdett el dolgozni a Debreceni Egyetem Bőrgyógyászati Klinikáján rezidensként, majd szakorvosjelöltként. 2005-2006- ban a Franciaországi Strasbourgban a CNRS laboratóriumában végzett molekuláris biológiai kísérleteket, és a strasbourgi bőrgyógyászati Klinika munkájába is bepillantást nyerhetett, 2009-ben védte meg PhD disszertációját, melynek témája a fényvédő krémekben lévő titán-dioxid volt. Néhány éve klinikai onkológiai szakvizsgát is tett. A MelanomaMobil munkatársaként is dolgozik, valamint a debreceni klinikáján anyajegyszűréssel, illetve melanomás és más bőrdaganatban szenvedő betegek kezelésével is foglalkozik. Emellett 3 fiúgyermek édesanyja. A hazai betegek kezeléséről, a megelőzés fontosságáról, illetve a bőrgyógyász szakma emberi oldaláról is beszélgettünk vele.
HáziPatika.com: Mennyire viszi haza a munkáját egy bőrgyógyász? Családtagjainak, ismerőseinek bőrét is lopva figyeli időnként egy-egy elváltozást keresve?
Dr. Kiss Borbála: Igen, néha talán jobban is a kelleténél, amiből megmosolyogtató szituációk születhetnek. Előfordul, hogy a buszon utazva felszáll mellénk egy olyan ember, akin észreveszünk egy melanomagyanús bőrelváltozást. Ilyenkor mindig nagy a dilemma, hogy szóljunk-e oda neki, és javasoljunk egy kivizsgálást. No és persze az ismerősök is rendszeresen keresnek telefonon és üzenetekben, hogy nézzek meg egy-egy gyanúsnak vélt elváltozást.
HáziPatika.com: Hogyan reagál egy ilyen észrevételre például az említett buszon utazó átlagember?
K. B.: Mindenki egy kicsit máshogy reagálja ezt le. Nyilván mi sem tolakodóan közelítünk, és megrémíteni se akarjuk azt a valakit, hiszen gondoljunk csak bele: éppen a gondolataiba mélyedve zötykölődik a munkahelye felé, amikor egy vadidegen ember közli vele, hogy talán bőrrákja van, vizsgáltassa ki. Akármilyen jóindulatú is a figyelmeztetés, óvatosnak kell lenni, hiszen a kérése nélkül hatolunk a privát szférájába egy ilyen komoly témával. A túlságosan nyomulós kísérletekkel lehet, hogy az ellentétes hatást érjük el, és még el is rettentjük a pácienst a kivizsgálástól.
HáziPatika.com: Pedig fontos lenne, hogy minél többen kivizsgáltassák magukat, hiszen kutatások szerint az elmúlt bő évtizedben másfélszeresére nőtt a melanomás betegek száma. A diagnosztikai eszközök fejlődése is szerepet játszik ebben (tehát könnyebben felismerhető a betegség), vagy elsősorban a környezeti ártalmak növekedésével egyenes arányban emelkedik a betegszám?
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
K. B.: Több tényező is szerepet játszik ebben. Egyrészt valóban sokat javultak a diagnosztikai eljárások, a dermatoszkópia már Magyarországon is nagyon elterjedt, és a különböző fotódokumentációs eszközök is sokat segítenek a betegség felismerésében. De fontos azt is tudni, hogy változnak a környezeti tényezők is, a napsugárzás sokkal erősebb és károsabb, mint például harminc évvel ezelőtt volt, de valószínűleg vannak más olyan faktorok is, amelyeket még nem ismerünk, és szerepet játszanak a melanoma kialakulásában.
Néhány országban - például az Egyesült Államokban - rendszerint felüldiagnosztizálják a melanomát, mert a patológusok nem merik egy nagyon csúnya anyajegyre azt mondani, hogy nem veszélyes. Annyi azonban biztosnak tűnik, hogy egész Európában egyre több a bőrrákos eset. Ezzel szemben Ausztráliában például sikerült megállítani ezt a folyamatot.
HáziPatika.com: Mit csinálnak jobban az ausztrál bőrgyógyászok?
K. B.: Én nem feltétlenül a bőrgyógyászok jobb munkájának tulajdonítanám ezt, inkább a lakosság hozzáállása más. Hogyha határérték feletti sugárzást jelez az UV mérő, ott nem kérdés, hogy be kell menni a tengerpartról, árnyékba húzódni a tűző nap elől. Nem kérdés az sem, hogy bekenjék magukat, vagy megfelelő ruhába öltöztessék a gyerekeket. Nyilván a szélsőségesebb időjárási viszonyok miatt régóta kialakult bennük az a megelőző magatartásforma, ami a magyar emberekben is egyre erősebben ott van. A 30 feletti nők, jellemzően a családanyák például már nálunk is nagyon odafigyelnek a bőrük egészségére.
HáziPatika.com: Onkológusként sok esetben a legrosszabb híreket is közölni kell a betegekkel. Mennyire viselik meg az ilyen beszélgetések? Vannak olyan történetek, amelyek végigkísérik a karrierjét?
K. B.: Azt tervezem, hogy az életvégi-, vagyis hospice-ellátás sal még több időt foglalkozzak. A rákos betegekben rengeteg szorongás, félelem van, amit soha nem szabad alábecsülni, és nagyon fontos ugyanúgy foglalkozni vele, mint magával a betegséggel.
Még fiatal bőrgyógyász szakorvosként kellett átvennem az egyik kollégám betegét. A negyvenes éveiben járó férfival az utolsó napjaiban találkoztam, a viziten pedig azt kérte: fogjam meg a kezét, mert nagyon fél. Megfogtam, és egy darabig csak így álltunk ott ketten, míg azt vettem észre, hogy mögöttem sírnak az ápolók, és a hozzám beosztott orvos is szipog. Egy olyan megindító jelenet volt, ami egész életemben eszembe juttatja, hogy a legapróbb gesztusok, érintések is milyen sokat jelenthetnek a munkánk során. Többek között ez a jelenet terelt a palliatív medicina felé, ami a gyógyíthatatlan betegek tüneteinek csökkentésével foglalkozik. A férfi egyébként néhány nap múlva meg is halt, hazakérte magát, mert az otthonában szerette volna tölteni az utolsó óráit.
Szerencsére azért nem csak a rossz híreket kell közölnünk, életem egyik legkedvesebb története egy 14 éves fiúhoz köthető, aki nagyon csúnya melanomával került hozzám. A szövettani eredménye alapján az is csoda volt, hogy még életben van, a nyirokcsomó biopsziája mégis negatív lett, ami számomra teljesen érthetetlen volt. Elkezdtem ezért megkérdőjelezni a diagnózist, amit kapott, ehhez pedig több patológus is a segítségemre volt, akik megfeszített munkával kihámozták, hogy amit tumornak gondoltunk, az csak egy nagyon csúnya, irritált anyajegy. Hangsúlyoznám, hogy nem történt hiba, ez egy nagyon nehéz diagnózis volt, amin sok ember dolgozott. A család végül könnyek között fogadta a hírt, hogy a gyermekük mégsem beteg.
HáziPatika.com: Mit tapasztal, mennyire tudatosak a magyar betegek, mennyire fontos számukra a megelőzés? Nagy a különbség kisváros-nagyváros, Budapest-vidék összehasonlításban?
K. B.: Az utóbbi években Magyarországon nagy változás történt a megelőzés terén. Ahogy az emberek egyre nagyobb arányban járnak el szűrésekre, úgy mi is egyre több vékony melanomát ismerünk fel. Nyilván még nem tartunk az ausztrál, vagy új-zélandi szinten - melanoma megelőzés terén ugyanis jelenleg ezek az országok járnak élen. De itthon is megfigyelhető egy pozitív tendencia.
Persze nagy gondot jelent, hogy vidéken, de a nagyobb városokban is kevés a szakember. Nemrég kezdtem el dolgozni Miskolcon, és azt látom, hogy az embereknek nagyon nehéz eljutni orvoshoz. Ilyenkor kifejezetten megbecsülve érzi magát az az egy-egy szakorvos, hiszen szinte csak hozzá tudnak fordulni az emberek. Tény azonban, hogy a vidéki kistelepüléseken élők számára nagyon nehéz a megelőzés, nem csak a bőrgyógyászat területén.
HáziPatika.com: Tanulmányai és munkája során is hosszabb időt töltött külföldön. Mi a tapasztalata az ottani kollégáinak szakmai tudásáról és felszereltségéről?
K. B.: Úgy vélem, hogy a magyar orvosok - bőrgyógyászok és onkológusok - tudása is megállja a helyét, a külföldön támasztott követelményeknek is megfelelnek. A fő különbség a Nyugat-Európában dolgozó kollégákhoz képest, hogy ők sokkal kevesebb beteggel találkoznak egy nap, az orvoslás terén kevésbé vannak leterhelve, mint a magyarok. Több idejük jut így kutatásra, és talán a kiégés is kisebb mértékben érinti őket.
HáziPatika.com: Ez a több orvosnak, vagy a jobb munkaszervezésnek tudható be?
K. B.: Talán a szervezés a hangsúlyosabb a kettő közül, illetve a betegek hozzáállása is más. Jobban meg vannak szervezve a betegutak, így nem küldözgetik annyit az osztályok egymás között a pácienseket. A betegek egészségértése is magasabb, tisztában vannak vele, hogy milyen problémákkal kell egyáltalán orvoshoz fordulni, és pontosabban ki vannak jelölve a feladatok is. Persze tőlünk nyugatra sem lógatják a lábukat az orvosok, a munkaidejüket bőséggel kitöltik a tennivalók. Mégis talán jobban definiálva van, hogy kinek mivel kell foglalkoznia.
A bőrgyógyászat és az onkológia is jobban elkülönül sok nyugati országban, nem mindenhol a bőrgyógyász kezeli a melanomást. Svédországban például sokkal jobban szét van választva a felismerés és a kezelés, hiszen a gyógyítás és a diagnosztika is két külön tudományág.
HáziPatika.com: Elérhetőek a legmodernebb kezelések a magyar betegek számára is?
K. B.: Az orvosok felszereltsége és az elérhető kezelések tekintetében nem rosszabb a magyarok helyzete a többi országéhoz képest. Az onkológiai terápiákban azonban egyre drágább, innovatív készítmények jelennek meg, egyetlen darab gyógyszer több millió forintba is kerülhet. A nálunk sokkal gazdagabb országokban is egyre nagyobb gondot jelent, hogy ezeket a drága gyógyszereket eljuttassák a betegekhez. Ennek ellenére viszonylag kevés olyan készítmény van, ami külföldön elérhető, Magyarországon viszont nem, bár hozzánk sok egy kicsit később ér el. Emellett az ehhez kapcsolódó adminisztratív terhek is nagyobbak.
HáziPatika.com: Bőrgyógyászból, vagy onkológusból nagyobb a hiány itthon? Melyik szakmát sújtja nagyobb mértékben az elvándorlás?
K. B.: A bőrgyógyászat nyugaton elitszakmának számít, vagyis olyanok a munkakörülmények és fizetések, hogy az a helyi lakosok számára is vonzó. Külföldiként ezért viszonylag nehéz bőrgyógyász pozíciót megcsípni, így az elvándorlás mértéke is kisebb az átlagosnál. Magyarországon viszont sokáig nem tartozott a legmegbecsültebbek közé ez az orvosszakma, most azonban, hogy bejött az esztétikai vonal, vagy a dermato-onkológia, a bőrgyógyászat presztízse is sokat erősödött itthon. Főleg a nők körében egyre népszerűbb ez a szakma, sok fiatal orvoshallgató indul el ebbe az irányba.
Ez is érdekelheti
A magyar bőrgyógyászok elvándorlása külföldre nem jellemző, a magánszektorba való kiáramlásuk viszont jelentős. Az onkológia pedig nehéz, de nagyobb presztízsű terület, ennek választásához elhivatottság kell, sokáig hiányszakma volt, de az elvándorlás nem akkora mértékű, mint például a sürgősségi orvosok esetén.
Legjobban: