HáziPatika.com: Most országos tisztifőgyógyszerészként ül velem szemben, de korábban gyakorló gyógyszerészként is kipróbálta magát. Miért választotta ezt a pályát?
Dr. El Koulali Zakariás: Az egészségügyi hátteret a családomnak köszönhetem, édesapám ugyanis sebész, édesanyám pedig háziorvos, ami egyértelműen meghatározta az irányt. Ráadásul Marokkóban nőttem fel, ahol a kulturális különbözőségek miatt sokkal nagyobb becsben tartják a diplomásokat, az orvosokat pláne. Szóval gyerekkoromból hoztam, hogy segíteni kell az embereknek. Leginkább orvos szerettem volna lenni, édesapám után sebész, nagyon érdekelt ez a manuális szakma. Sokszor voltunk bent az ő munkahelyén, bevitt bennünket műtétekre is. Rengeteget dolgozott, igazi munkamániás, még ma is aktívan praktizál, pedig közel 80 éves. A példája miatt készültem én is sebészi pályára, meg is próbálkoztam a felvételivel, de nem jött össze soha. Pedig az utolsó alkalommal nagyon jó fizika és biológia írásbelit írtam, de a szóbelim nem sikerült túl fényesen. A gyógyszerészet azért került képbe, mert a segítségnyújtás ott is megvan, a terület pedig érdekelt, egyedül a kémiát nem szerettem. De amikor megpróbálkoztam a felvételivel, elsőre felvettek a Semmelweis Egyetemre, így indultam el ezen a pályán. Utólag ez jó döntés volt, hiszen a feleségemmel - akivel négy gyermeket nevelünk - is ott ismerkedtem meg, ő is gyógyszerész.
HáziPatika.com: Ha orvosként is, de már az édesapja is a Semmelweis Egyetemen végzett a '70-es években. Hogy lehet, hogy ön mégis Marokkóban nőtt fel, és onnan tért vissza?
E. K. Z.: Hosszú, úgymond véletlen történet ez. Édesapám eredetileg nem egészségügyi pályára készült, hanem bányamérnökire. Aztán egy nyári gyakorlaton - Marokkó nagyon gazdag természeti kincsekben - levitték egy foszforbányába, ő pedig rájött: a bánya szűk is, büdös is, neki nem kell az. Ekkor döntött az orvosi pálya mellett. Nem tudom, miért pont Magyarországot választotta, de talán amiatt, mert régen nagyon jó volt a kapcsolat a szocialista országok és az arab államok közt, Magyarországon pedig már akkor is magas színvonalú volt az orvosképzés. Sok területről érkeztek ide diákok, ez meg is látszik a most 60-70 éves orvoskorosztályon, nagyon sok szír és algériai van köztük, sokan jöttek Marokkóból és Fekete-Afrikából is. Édesapám is közéjük tartozik, édesanyámat pedig az egyetemen ismerte meg.
A végzés után Gyulára kerültek, ahol édesapám megkezdte a sebész szakorvosi tanulmányait, édesanyám pedig háziorvosként dolgozott. Bátyám még Gyulán született, de '78-ban közösen kimentek Marokkóba - akkor édesanyám már várandós volt velem -, én már ott születtem, és az öcsém is. Édesapám a szakvizsgája miatt még visszajárt gyakorlatra Magyarországra, de amúgy kint éltünk, én ott is érettségiztem '96-ban spanyol iskolában. Érettségi után jöttem Budapestre, az átálláshoz pedig kellett egy-két év. Az igazság ugyanis az, hogy magyarul soha nem tanultam, csak édesanyám tartott nekünk az iskola után egy kis "magyar iskolát". Arabul nem is beszélek ilyen jól, mert édesapámmal is magyarul kommunikáltam világéletemben, egy kezemen meg tudom számolni, hányszor váltottunk szót arabul. A barátokkal spanyolul, franciául vagy arabul beszéltünk, ahogy éppen esett.
HáziPatika.com: A családja kint maradt, amikor ön érettségi után Budapestre költözött?
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
E. K. Z.: Ez is bonyolult történet, mert '78-ban ugyan kimentünk, de édesanyám egy idő után úgy döntött, hogy visszajön, mert ha marad, akkor nem lesz nyugdíja. Marokkóban ugyanis nem működött akkoriban a nyugdíjrendszer. Emiatt vett itthon egy háziorvosi praxist, és kétlaki életet éltek. Aztán amikor nyugdíjba ment, és eladta a praxist, egyre több időt töltött Marokkóban, de a nagyobb ünnepekre mindig hazalátogatottak. A koronavírus-járvány indulásakor - amikor a magyarokat a világ minden pontjáról hazahozták - kint voltak, de sikerült őket meggyőzni arról, hogy jöjjenek haza. Mert ha a fertőzést elkapják, itt jobb helyen vannak. Viszont mint említettem, édesapám munkamániás, így tavaly augusztusban, amikor a határok megnyíltak, azt mondta: visszamegy, mert kint segíteni kell az embereken. Marokkóban akkoriban elég rossz volt a helyzet, ő pedig nem szereti a tétlenkedést.
HáziPatika.com: Nem féltik?
E. K. Z.: Dehogynem, hiszen lassan 80 éves, ráadásul egy kisvárosi klinikát vezet, rengeteget dolgozik. Plusz kint a körülmények nem olyanok, mint itt, az emberek a járványt sem veszik ilyen komolyan.
HáziPatika.com: Bátyja is a frontvonalban dolgozik, ő itthon intenzív terápiás orvos, így a járvány idején a szokásosnál is nagyobb feladat hárult rá. Tudták támogatni?
E. K. Z.: A helyzet nagyon megviselte az orvosokat, láttam rajta is, hogy a járvány mekkora lelki teher. Mert a szenvedés mindig átragad az emberekre, aki pedig ilyen területen dolgozik, az pláne empatikus. A családi körülményeink szerencsére lehetővé teszik, hogy támogassuk egymást, bár a járvány idején nekünk is nehéz volt a kapcsolattartás. Mert ők is nagyon komolyan vették a szabályokat, eléggé elszigetelődtek, a közösséget nem akarták kitenni a járványnak.
HáziPatika.com: Picit kanyarodjunk vissza az ön pályájához. Gyógyszerészként 2005-ben végzett a Semmelweis Egyetemen, aztán gyógyszerellátási szakgyógyszerész lett 2008-ban. Milyenek voltak az egyetemi évei?
E. K. Z.: Amikor elkezdtük az egyetemet, még nem volt lakásunk Budapesten, így a nagybácsinknál laktunk. A szüleim csak később vettek fővárosi lakást, a két testvéremmel ekkor tudtunk összeköltözni. Addigra már az öcsém is egyetemista volt, nagyon szerettem azt az időszakot. A szorgalmi időszakok lazák voltak, de a vizsgaidőszakban sokat tanultam közösen a testvéreimmel.
HáziPatika.com: Az egyetemi években, 2001-2002 tájékán kabinetfőnöki titkár is volt a környezetvédelmi és vízügyi minisztériumban. Oda hogy keveredett?
E. K. Z.: Nagyon szerettem volna orvos lenni, komoly csalódásként éltem meg, hogy nem vettek fel. Aztán gyógyszerésznek felvettek, de első két év nehezen ment. Ismételtem évet is, de nem akartam otthon ülni, tevékeny típus vagyok. Ekkor jött egy lehetőség, hogy személyi titkár legyek a környezetvédelmi minisztériumban, ami, noha csak rövid ideig, 8-9 hónapig tartott, nagyon jó tapasztalat volt. Akkor ismerkedtem meg a közigazgatással.
HáziPatika.com: Miután megszerezte diplomáját, egy IX. kerületi patikában helyezkedett el, ahol több mint tíz évig dolgozott. Milyen tapasztalatokat szerzett ott?
E. K. Z.: Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy olyan gyógyszerészhez kerültem, aki engedett tanulni, kibontakozni. Aki hagyta, hogy belelássak a patika működésének gazdasági, anyagi hátterébe, aki azt szerette volna, hogy a szakmának ezt a részét is megtanuljam. Mert azt gondolom, a gyógyszerészek életében ez a legnagyobb nehézség, ugyanis az egyetemi éveink alatt a terület gazdasági és jogi vonatkozásira nem látunk rá, később, a való életben, a saját kárunkra kell azt megtanulnunk. Nálunk másképp működött, a környezet nagyon jó volt, a patikában szinte családtagnak éreztem magam. Nem véletlenül nem váltottam gyógyszertárat.
HáziPatika.com: Került olyan szituációba, amelynél mai fejjel, a hatósági oldalon álló tisztigyógyszerészként a saját orrára koppintana?
E. K. Z.: Biztos, de az illem azt diktálja, hogy az ilyet nem szabad elmondani, mert negatív fényt vetne a gyógyszerészekre. Bár van egy megmosolyogtató eset, amire emlékszem, azt talán elmesélhetem. Egy idős, hozzánk rendszeresen visszajáró nőnek készítettem műkönnyet, és visszahozta azzal, hogy csípi a szemét. Ilyet nem nagyon csinál az ember, de hátramentem a laborba, és kipróbáltam magamon. Nagyon csípte az én szememet is, úgyhogy csináltam egy újat. Ebből is látszik, hogy mekkora odafigyelést igényel egy gyógyszerészi munkakör, nagy bajt okozhatunk, ha egy picit félrenézünk, nem koncentrálunk.
HáziPatika.com: Még a patikában dolgozott, amikor megszerezte gyógyszerész-közgazdász diplomáját a Corvinus Egyetemen. Miért tartotta ezt fontosnak?
E. K. Z.: Azt a hiányt éreztem, amit már említettem: hogy a gyógyszerésztudományi karon a szakma egészségügyi és természettudományi vonatkozásait megtanultuk, ezt a Semmelweis Egyetemen nagyon magas színvonalon oktatják. Most is hálás szívvel gondolok vissza egyetemi tanáraimra, gyakorlatvezetőimre. De a gazdasági háttérről kevés információt kapunk, én pedig kíváncsi voltam ezekre is, ahogy elkezdtem a patikában vezetői teendőkkel is foglalkozni. Mert az nem csak a gyógyszerészszakmai kérdésekről szól, ott egy vállalkozást is vezetni kell.
HáziPatika.com: Picit később került az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézethez, ami gyógyszerhatóságként funkcionál. Milyen volt átülni a másik oldalra?
E. K. Z.: Ez nagyon éles váltás volt, de azt éreztem, elfogyott a motivációm. Mert jó volt a közforgalmú gyógyszertárban, remek csapatban dolgozhattam, főleg visszatérő betegkörrel foglalkoztunk: a tíz évem alatt szinte láttam egy generációt felnőni. Viszont a napjaim kezdtek picit szürkévé válni, nem éreztem annyira hasznosnak a tevékenységemet, elkedvetlenedtem. Emiatt határoztam el, hogy irányt váltok, de konkrét ötletem nem volt. Az OGYÉI-s lehetőséget a feleségem szúrta ki, ő mondta, hogy jelentkezzek, próbáljak meg átmenni a hatósághoz. Nagyon érdekes volt az ellenőrzött szerepből az ellenőrzőébe átjönni, és bevallom, ma már csak így keresünk kollégákat. Mert fontos, hogy a munkatársak ne csak elméleti szakemberek legyenek, hogy legyen közforgalmi gyakorlatuk, hogy megértsék, mi a másik oldal problémája. Egyszerűen nem jó elefántcsonttoronyból osztani az észt, az nem vezet jóra. De visszatérve a váltásra: az új munka alapvetően szabta át az életem, mert amíg a gyógyszertárban voltam, addig váltott műszakban dolgoztam, hol délelőtt, hogy délután. A hatósági munka mellett viszont már nem este nyolcra értem haza, hanem viszonylag behatároltabban.
HáziPatika.com: Kezdetben régióvezetőként dolgozott, majd másfél évvel később megbízott főosztályvezetőként vezette a tisztigyógyszerészeti főosztályt. Hivatalosan 2019 decembere óta tölti be az országos tisztifőgyógyszerészészi pozíciót. Készült erre a feladatra?
E. K. Z.: A régióvezetői pozícióra már magam jelentkeztem, miután nagyjából hat hónapot töltöttem az OGYÉI-nél. Ennyi idő kellett, hogy megnézzem, tetszik-e nekem a munkakör, illetve tetszem-e én a munkáltatónak. Közép-magyarországi régióvezetőnek 2017 februárjában neveztek ki, majd a következő év májusában az akkori tisztifőgyógyszerész távozott, és visszatért a magánszektorba. Dr. Pozsgay Csilla főigazgató asszony ekkor kért meg arra, hogy megbízottként, a pályázat kiírásáig lássam el én a főosztályvezetői és országos tisztifőgyógyszerészi munkakört. Nagyon megtisztelő volt ez a felkérés, mindig jó ilyen jellegű, pozitív visszajelzést kapni. De egyben ez az időszak volt életem egyik legnehezebbje is, hiszen másfél évig két munkakört vittem: vezettem a közép-magyarországi régiót, megbízottként pedig a főosztályt. Ez rengeteg energiát és időráfordítást, valamint áldozatot igényelt, ezért örültem, amikor a pályázatot végre elbírálták, és 2019 decemberében kineveztek hivatalosan is.
HáziPatika.com: Amikor az OGYÉI-hez került tisztigyógyszerészként, patikákba is járt, sokat volt úton. Ez nem hiányzik, amióta vezető pozícióban van?
E. K. Z.: Igyekszem most is terepen lenni, mert ebben a munkakörben a változatosság a legszebb. Mert tudunk irodai feladatokat végezni, és helyszíni ellenőrzést is tartani. Mivel utóbbi a munkánk egyik legfontosabb része, igyekszem most is megtalálni a módját, hogy magam is kijussak gyógyszertárakba, a mai napig szoktam ellenőrizni. Azt is fontosnak tartom, hogy elmenjek a gyógyszertármegnyitókra, ha valahol van ilyen.
HáziPatika.com: Egyszer azt nyilatkozta, hogy reggel hatkor már az irodában van.
E.K.Z.: Ötkor kelek, ha kell, ha nem, és hatra be is érek Szentendréről. Ez jó a forgalom miatt, így praktikus oka is van, de hasznos azért is, mert így van két órám, hogy egyedül legyek. Mert ha az ember itt körbenéz, akkor látja, hogy ez egy hatalmas hivatal, sokan vagyunk, sok a telefon, sok az ügyfél. Itt dolgoznak azok a kollégák is, akik a közép-magyarországi régiót ellenőrzik.
HáziPatika.com: Sokan nem tudják, mivel foglalkoznak a tisztigyógyszerészek. Mondana erről pár szót?
E. K. Z.: Mi a lakossági gyógyszerellátást felügyeljük, azt nézzük, annak működése megfelel-e a jogszabályi és a szakmai előírásoknak. Vagy egyszerűbben fogalmazva: a gyógyszerforgalmazó helyeket ellenőrizzük, de nem csak a patikákban, hanem a gyógyszertáron kívüli helyeken is, így az egyes kisboltokban, benzinkutaknál, drogériákban.
HáziPatika.com: A sarlatánok, csodaszerárusok kiiktatása nem a tisztigyógyszerészek feladata, de azt hogy élte meg, amikor a járvány indulása után terjedni kezdtek az álhírek, a laikusok sok butaságot elhittek?
E. K. Z.: Rosszul, és valahogy el kellene érjük, hogy az emberek megfelelő forrásból tájékozódjanak. Mert hatalmas az információáradat, az interneten hihetetlen hírek kapnak szárnyra. Persze ennek biztos van pszichológiai oka, hiszen az álhírek jellemzően jobban kedveznek nekünk, jobb azt gondolni, hogy nincs is járvány, vagy hogy a pandémia nem akkora probléma. Ezzel szemben a valóságot nehezebb befogadni. Emiatt lenne fontos, hogy minden szakember törekedjen a hiteles tájékoztatásra, a jó kommunikációra.
HáziPatika.com: De szakmán belül is vannak kóklerek, jó példa erre Gődény György, aki a gyógyszerészekre szégyent hoz, rontja hitelüket.
E. K. Z.: Igen, mert sajnos az álhírek terjesztőit sokszor az egész szakmával hozzák összefüggésbe, és ez ellen nagyon nehéz tenni. Fontos, hogy a szakma elhatárolódjon az ilyen álhírterjesztőktől. A járvány mutatta meg azt is, hogy az ilyen vélemények ellen fel kell lépni, mert akadályozhatják a hatékony védekezést is.
HáziPatika.com: A hazai egészségtudatosság, általában a gyógyszerfogyasztás békeidőben is hagy maga mögött kivetnivalót. Sokan például helytelenül szedik a gyógyszereket, nem követik az orvosi utasításokat.
E. K. Z.: Rengeteg szakmai, tudományos cikk jelent meg arról, hogy nagyon sok gyógyszert fogyasztunk, a praxisban pedig magam is láttam, hogy az idősebb korosztály gyakran 10-15 féle készítményt szed. Viszont minél több gyógyszere van valakinek, annál nagyobb az esélye annak, hogy azokat nem megfelelően, vagy egyáltalán nem veszi be. Ennek sok káros hatása van, mert egyrészt gyógyszerhulladék keletkezik, másrészt romlik az emberek egészségi állapota. Emiatt alapvető és fontos feladata a gyógyszerészeknek, hogy egy ilyen betegnél tekintsék át az alkalmazott készítményeket, persze az orvost is bevonva. Az ugyanis egyértelmű, hogy minél kevesebb gyógyszert szedünk, annál pontosabban tesszük ezt, annál jobban követjük az orvos utasítását. A gyógyszerészektől emiatt is érdemes tanácsot kérni, akár átnézetni, felülvizsgáltatni velük a házipatikát is. Sok mindenben tudnak segíteni, jól kiegészítik egymást az orvosokkal.
HáziPatika.com: A felesége, aki szintén gyógyszerész, patikában dolgozik, belelát ebbe a témába?
E. K. Z.: Belelát, de nem ezen a területen tevékenykedik: ő oktató volt az egyetemen, végzett kutatómunkát is, de aztán váltott, és egy gyógyszercéghez került, ahol törzskönyvezéssel foglalkozik. Nemrég tért vissza, mert a lányunk még pici, most három éves. Szerencsére tud otthonról is dolgozni, mert három iskolás és egy óvodás gyerek mellett nehéz lenne egy 8 órás, bejárós munka.
HáziPatika.com: A gyerekek érdeklődnek a gyógyszerészet, vagy legalábbis a természettudományok iránt?
E. K. Z.: Szerintem elkerülhetetlen, hogy valamilyen szinten érdeklődjenek, de semmit nem erőltetünk, nem irányítjuk őket. A kíváncsiság látszik rajtuk, már itt is voltak, és a gyógyszertárban is, amikor ott dolgoztam, így ismerik, szeretik ezt a miliőt. Valószínűsítem azt is, hogy ilyen jellegű pályát választanak, bár egyikük nagyon mozgékony, remek labdaérzéke van, ő lehet, hogy a sport felé mozdul. Ebbe nem akarunk beleszólni. De a példa nagyon fontos, rengeteget számít, hogy mit lát a gyerek.
Legjobban: