"Mi nem fehér köpenyes varázslók vagyunk, mint az orvosok"

Vannak, akik már gyerekként tudják, mik szeretnének lenni, ha felnőnek, ő viszont még az egyetem első éveiben is csak kereste az útját. Számos véletlen és még több kitérő kellett ahhoz, hogy végül kiderüljön, mi az, ami a leginkább illik hozzá - vagy, ahogy ő fogalmaz, ami "szerelem volt első látásra". Dr. Borka Péter gyógytornásszal beszélgettünk.

HáziPatika.com: Tavaly a Semmelweis Egyetem készített egy videót arról, hogyan erősíthetjük a légzőizmainkat - ami egyébként a koronavírus elleni védekezés fontos eszköze is lehet. A felvételen az ön koordinálásával mutatják be a gyakorlatokat. Tud róla, hogy ez a legnépszerűbb videó az egyetem csatornáján? Több mint 340 ezren nézték meg eddig.

Dr. Borka Péter: Amikor átléptük a százezres megtekintést, kaptunk róla értesítést, és le is esett az állunk, nem gondoltuk volna, hogy ennyire szeretni fogják az emberek. Azóta viszont nem követtem, hogy áll a nézettség. Nagyon örülök egyébként neki, hogy ilyen népszerű a videó, mert arra törekedtünk, hogy megmutassuk, milyen egyszerű, otthon is végezhető gyakorlatokkal tehetünk önmagunkért. Ráadásul nem szükséges több tízezer forintos eszközöket vásárolni, mert könnyedén helyettesíthetjük azokat a lakásban is megtalálható tárgyakkal, legyen az egy tollszár vagy gumicső.

HáziPatika.com: Jelenleg foglalkozik koronavírusos betegek kezelésével?

B. P.: Az első két-három hullám alatt 3-4 hónapot dolgoztam az itteni (az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben - a szerk.) COVID-intenzíven. A gyógytornászok egyik fő feladata az intenzív mobilizálás. Az altatott betegek végtagjait passzívan átmozgatjuk, ha pedig nagyon rossz a gázcsere, forgatjuk is őket, mert a hason fekvő helyzet jobb ebből a szempontból. Amikor az orvosok visszaveszik az altatást, és a beteg kezd ébredezni, különféle gyakorlatokkal, eszközökkel megpróbáljuk aktivizálni. Tehát már nemcsak én mozgatom, hanem megkérem, hogy ő is segítsen be a mozgásba. Vannak, akiket lélegeztetni kell, de már ébren vannak. Őket igyekszünk felültetni az ágyon, vagy akár kiültetni egy székbe az ágy mellé, esetleg fel is állítjuk.

Volt egy nagyon kedves epizód, amire máig emlékszem. Az egyik betegemmel már ott tartottunk, hogy meg tudott tenni 1-2 métert a szobában. Egyik nap mondtam neki, hogy sétáljunk el az ágytól az ajtóig - ami körülbelül 2 méter -, és nézzük meg az intenzív kijáratát, amin át majd távozik, ha jobban lesz. Végül sikeresen eljutottunk az ajtóig, sőt, ő azon kevés betegek közé tartozott, akik kikerültek az intenzívről.

Több hónapig dolgozott a COVID-intenzíven.
Több hónapig dolgozott a COVID-intenzíven. Fotó: Fülöp Máté

HáziPatika.com: Mennyire viselte meg lelkileg, amit ez alatt a néhány hónap alatt tapasztalt?

B. P.: Abban az időszakban nem éreztem kifejezetten, hogy megviselne, csak utólag döbbentem rá, hogy nagyon nehéz visszagondolni arra, mi volt ott. Pár héttel ezelőtt beszélgettem az átéltekről az egyik lányommal - korábban még nem került szóba köztünk a téma -, és többször is könnybe lábadt a szemem közben. Az a helyzet, hogy inkább igyekszem elkerülni, hogy túl mélyen bele kelljen mennem a részletekbe.

HáziPatika.com: Akkor beszéljünk kicsit könnyedebb témáról. A gimnáziumban fizika tagozatra járt. Miért pont ezt választotta?

B. P.: A szüleim műszaki emberek, mindketten villamosmérnökök, és általános iskolában nekem is jól ment a fizika - leginkább a "kísérletezős" részét szerettem -, ezért úgy gondoltuk, jó választás lehet. Miután azonban bekerültem az Apáczai fizika tagozatára (ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium - a szerk.), kiderült, hogy ez durván erős fizika, és jóval az én színvonalam fölött van. Csak arra tudtam gondolni, hogy "jaj, Borka Péter, mit keresel itt". (Nevet) Félreértés ne essék, ha valaki elméleti fizikus szeretne lenni, annak itt a helye, de én mindig is sokkal gyakorlatiasabb ember voltam ennél.

HáziPatika.com: Gimnázium után a Testnevelési Egyetemen tanult tovább. Oda hogy keveredett?

B. P.: Viszonylag ügyes voltam a kosárlabdában, meg úgy általában a különféle sportokban, ezért megkérdeztem egy kosaras barátomat, hol tanul tovább. Mondta, hogy a TF-re megy (a Testnevelési Egyetem akkoriban még a Magyar Testnevelési Főiskola nevet viselte - a szerk.), és úgy döntöttem, hogy akkor én is. A dolog furcsasága, hogy a barátom nagyon jó volt szinte minden sportágban, mégsem vették fel, engem viszont igen, pedig egyáltalán nem voltam odavaló. Csakúgy, mint a fizika tagozat esetében, itt is hamar rájöttem, hogy ez nem az én világom, nem ezt akarom csinálni.

HáziPatika.com: De aztán mégsem hagyta ott.

B. P.: A szüleim rábeszéltek, hogy maradjak. Nyilván ők a biztonságra törekedtek, azt mondták, legyen a kezemben egy egyetemi diploma, aztán majd meglátom, mit kezdek vele. Az első pár évet egyáltalán nem szerettem, inkább csak ellébecoltam az időt. Harmad- vagy negyedévben viszont felvettem a tanári szak mellé a gyógytestnevelés szakot, és tulajdonképpen ennek köszönhető, hogy most ott vagyok, ahol. Nagyon tetszett, különösen, amikor elkezdtük mélyebben megismerni a mozgás és az egészség kapcsolatát. Ennek ellenére egyetem után megint egy teljesen más irányba indultam el, több mint egy évig a Marczibányi téri művelődési központban dolgoztam népművelőként.

HáziPatika.com: Mit csinált népművelőként?

B. P.: Különféle kulturális programokat szerveztem, például hangversenyeket, nyelvtanfolyamokat, rajzszakköröket, illetve én voltam a felelős az események terjesztéséért, publikálásáért is. Ezt a népművelői kitérőt persze csak halogatásból csináltam, így ugyanis nyertem egy újabb évet, hogy eldöntsem, mit kezdjek az életemmel.

HáziPatika.com: Ezután jött a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet.

B. P.: Oda a véletlen folytán kerültem. Egyik nap találkoztam egy ismerősömmel, akinek elmeséltem, hogy jó lenne abbahagyni a népművelést, és valami másba kezdeni. Beszélgettünk egy kicsit, aztán elbúcsúztunk, mert szaladnom kellett a buszhoz. A sofőr viszont pont előttem csukta be az ajtót, úgyhogy visszamentem az ismerősömhöz, aki éppen akkor vette meg az Expressz című hirdetési újságot, és azt lapozgatta. Váltottunk néhány szót, majd mindenki ment a dolgára. Pár órával később felhívott, hogy az Expresszben látott egy hirdetést, gyógytornász státuszba keresnek embert a Svábhegyre. Akkoriban még nem vált olyan élesen ketté a gyógytestnevelő és a gyógytornász szakma, így megpályáztam az állást, és végül meg is kaptam. Egy volt TF-es tanárom volt az osztályvezető főorvos, ő kezdte el megalapozni a szakmai pályafutásomat. Több mint 10 évig dolgoztunk együtt, és ez alatt az idő alatt mindent kipréselt belőlem, amit csak tudott. Rábeszélt, hogy csináljam meg a doktorit, rengeteg kongresszusra vitt el, és folyamatosan íratta, olvastatta velem a szakmai cikkeket.

A Svábhegyi Gyermekkórházban végre megtalálta a helyét.
A Svábhegyi Gyermekkórházban végre megtalálta a helyét. Fotó: Fülöp Máté

HáziPatika.com: Mesélne egy kicsit arról, hogy gyógytornászként milyen feladatai voltak?

B. P.: Cisztás fibrózissal (CF) élő gyerekekkel foglalkoztam, tulajdonképpen ugyanazt csináltam, mint most a felnőttekkel a Korányiban. A betegség egyik tipikus tünete a légúti váladék felszaporodása, így az egyik fő feladatunk a légúttisztítás. Vannak különféle eszközök, légzéstechnikák, gyakorlatok, amik segítségével fel tudjuk hozni az alsó légutakból a váladékot. Mivel ez egy gyógyíthatatlan betegség, és a halál oka a szív-tüdő keringési rendszer leállása, rendkívül fontos az aerob edzés is, olyankor az érintettek például futószalagon, ellipszis tréneren vagy szobakerékpáron dolgoznak. Van erősítő része is a mozgásnak: a cisztás fibrózis az emésztőrendszert is érinti, ezért a betegek hihetetlenül vékonyak, igyekszünk tehát némi izmot pakolni rájuk. Mellkasmobilizációs tréningre szintén szükség van, mert a mellkasuk berögzül egy rossz helyzetbe, és ezt mindenképpen ellensúlyozni kell. A CF-es fizioterápia nagyon változatos, ezért szeretem annyira. Annyi mindent csinálunk, hogy nincs olyan alkalom, amikor azt érzem, mindenre jutott idő, amire szerettem volna.

HáziPatika.com: A Svábhegyi Gyermekgyógyintézet 2006-ban megszűnt. Ez hogyan érintette?

B. P.: Sűrű és nehéz időszakom volt, éppen egyetemre jártam munka mellett. Kiderült ugyanis, hogy már nem lehet gyógytestnevelő diplomával gyógytornász státuszban dolgozni, így beiratkoztam a Semmelweis Egyetem gyógytornász szakára. Ahol egyébként nemcsak tanultam, hanem tanítottam is, pulmonológiát és gyerekgyógyászatot. Szóval eközben szűnt meg a Svábhegy, de később, egy jelentős átszervezést követően, egy másik helyen újra működni kezdett. Ott dolgoztam egy ideig, de csak ambuláns ellátás volt, ezért nem éreztem túl jól magam. Nagyon hiányzott az osztályos munka.

Egyik nap aztán felhívott egy államtitkár ismerősöm, hogy tudna szerezni pénzt egy profi CF-centrum létrehozására. Kérdezte, szerintem hol csináljuk meg. A Korányit javasoltam. Az osztály egy-két év alatt létrejött, és át is jöttem ide a volt Svábhegyiből, de csak heti két délelőttre, mert főállásban az egyetemen tanítottam. Ez így ment három éven keresztül, amikor kiderült, hogy a feleségem pályakezdő gyógytornászként ugyanannyit keres a Korányiban, mint én főállásban a Semmelweisen. Nagyon nyugodt ember vagyok, de ott eldurrant az agyam, mert tudtam, hogy ez rendkívül méltatlan. Úgyhogy azóta főállásban a Korányiban vagyok, a tanítást pedig félállásban csinálom. A mostani tanári fizetésem egyébként pont a fele annak, amit a feleségem keres. Ez azért baj, mert előbb-utóbb minden jó szakember el fogja hagyni a felsőoktatást. Kevesen vagyunk ilyen hülyék, hogy annyira szeretünk tanítani, hogy hobbiból is maradunk.

Józsi doki: "Az állatoktól mindent megkaphatunk" 1997-es megnyitása óta még egyetlenegy napra sem zárt be a rendelője, ha kell, hajnali ötig műt, és a törpenyulaktól kezdve a csincsillákon át a macskáig minden állathoz ért - dr. Varga József állatorvos, vagy, ahogy a gazdik hívják, Józsi doki igazi legenda az állattartók körében. Interjú.

Háziaptika.com: Sejtem a választ, de azért megkérdezem: mit szeret jobban, tanítani vagy gyógytornászként segíteni a betegeknek?

B. P.: Mindkettő rettenetesen hiányozna, ha valamelyiket abba kellene hagynom. De ha muszáj lenne választani, akkor a tanítást engedném el, mert akkor rengeteg mindent meg tudnék csinálni, amire eddig nem volt időm.

HáziPatika.com: Mik lennének azok egészen pontosan?

B. P.: A mozgás az életfilozófiám, hosszútávfutok és falat vagy hegyet mászok. De az utóbbi hónapokban sajnos alig van időm a sportra. Összetenném a két kezemet, ha hetente egyszer eljutnék mozogni, de egyszerűen nem fér bele. Ez két dolog miatt sem szerencsés. Egyrészt zavar, hogy nem mozgok, másrészt előbb-utóbb le fogok pukkanni. Most még megélek az elmúlt évtizedekből, de ezt nem lehet hosszú távon fenntartani.

HáziPatika.com: A sportban akkor az egészségmegőrzés motiválja leginkább?

B. P.: Vannak emberek, akik egyszerűen nem tudnak megállni, és én ilyen voltam egész életemben. Minden téren. Volt, aki petárdaseggűnek nevezett, annyira aktív voltam. (Nevet) Egyszer az óvodában kaptam egy pofont az egyik gyerektől. Elfutott előlem, én rohantam utána, és ahogy szaladt, becsapott maga mögött egy üvegajtót. Futás közben felkaptam egy sámlit, magam elé tettem, és átrohantam az üvegajtón. Karcolás nélkül megúsztam, de az óvónő, aki látta a jelenetet, elájult.

A mozgás az életfilozófiája.
A mozgás az életfilozófiája. Fotó: Fülöp Máté

HáziPatika.com: Ha már szóba került a mozgás - 2017 júniusában a közel 6 ezer méteres Kilimandzsárót is megmászta egy tüdőtranszplantált betegekből és a transzplantációban részt vevő szakemberekből álló csapattal.

B. P.: Ez igazából egy tudományos kísérlet volt, azt akartuk megnézni, hogyan működik a transzplantált tüdő, illetve azok a gyógyszerek, amelyeket az érintettek a kilökődés ellen szednek. Hat-hét nemzet transzplantáltjai voltak a csapatban, illetve az őket segítő szakemberek közül azok, akiket az állóképességük, edzettségük alapján alkalmasnak találtak az ilyen magashegyi túrára. 40-en indultunk el, és 38-an értünk fel a csúcsra - 2 osztrák transzplantált adta fel útközben.

HáziPatika.com: Milyen érzés volt a hegy tetején állni?

B. P.: Furcsa, mert azt hittem, elönt majd az eufória, de nagyon tompa voltam, szinte semmit sem éreztem. Annyira nem voltam magamnál, hogy a csúcsról lefelé menet véletlenül elszakadtam a csapattól, és eltévedtem. Egy óra múlva eszméltem fel. Körülnéztem, és láttam, hogy teljesen egyedül sétálgatok több ezer méteres magasságban. Végül elindultam visszafelé, és az volt a szerencsém, hogy találkoztam egy német turistát kísérő guide-dal. Elmagyarázta, hogy 2-3 órányira innen van egy tábor, oda kell eljutnom - lehet, hogy nem a mi táborunk, de ott biztonságban leszek. Megmutatta azt is merre kell mennem, és bár nagyon rosszul tájékozódom, végül elértem a táborba. Amikor megjelentem, és az ottani kísérők észrevettek, láttam az arcukon, hogy nagyon nagy bajból menekültem meg.

HáziPatika.com: Említette, hogy szeret cisztás fibrózissal élőkkel foglalkozni, mert változatosak a feladatok. Mi a helyzet általánosságban a gyógytornász szakmával? Abban mi a legjobb?

B. P.: Az, hogy az emberek megbíznak bennem. A kezembe adják az egészségüket, és azt kérik, gyógyítsam, támogassam őket egy nehéz helyzetben. Ráadásul mi nem fehér köpenyes varázslók vagyunk, mint az orvosok, így sokkal személyesebb, intenzívebb a kapcsolatunk a betegekkel. Sokkal többet beszélgetünk, sokkal több időt töltünk együtt. Főleg krónikus betegek esetében, akikkel hosszú évekig, évtizedekig tart a kapcsolat. A Korányiban rengeteg olyan felnőtt betegem van, akit gyerekkorában kezdtem el kezelni a Svábhegyen. Természetesen azt is meg kell tanulni, mennyire folyunk bele a beteggel való kapcsolatba. Ami engem illet, ha valaki nagyon szimpatikus, és felkelti az érdeklődésem, képtelen vagyok megtartani a távolságot.

HáziPatika.com: Hogyan dolgozza fel, ha elveszít egy olyan beteget, akivel szoros kapcsolatban volt?

B. P.: Még most is nagyon nehéz, pedig több évtizedes tapasztalat van mögöttem. Volt a Svábhegyen egy pszichológus, akivel sokat beszélgettünk, főleg arról, hogyan reagáljak, ha egy gyerek megkérdezi tőlem, meddig lehet cisztás fibrózissal élni. Egyszer meséltem neki valamit, amit nem értettem magammal kapcsolatban, és azt mondta, "Péter, ne felejtsd el, hogy neked azért nagyon sok veszteséged van". Ma már jobbak a betegek kilátásai, mint régen, hiszen a tüdőtranszplantációnak köszönhetően néhányan kapnak 10-15 plusz évet, és vannak ígéretes új gyógyszerek is, de a legtöbbjüket sajnos idő előtt elveszítjük.

Ennek ellenére szeretem, amit csinálok. Szerelem volt első látásra. Amikor az ember egy ilyen életbevágóan fontos helyzetben feladatot kap, az nagyon jó érzés. Elvégre mindig szükségünk van arra, hogy fontosnak érezzük magunkat, nem igaz? Legyen szó házasságról, munkáról, baráti társaságról. Óriási dolog, hogy a betegeim számítanak rám, és azáltal, hogy segítek nekik, hozzá tudok tenni valamit a nagy egészhez.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra