"Levegőért kapkodott a beteg, mégis rágyújtott"

"Akik hozzánk eljönnek, érzik, hogy bajban vannak, és azt szoktam látni rajtuk, hogy nálunk rátalálnak a problémájuk megoldására" - dr. Tót Éva tüdőgyógyász immár két évtizede segíti a leszokásban azokat a dohányosokat, akik elkötelezettek a változás mellett. A szakember szerint senkit sincs értelme győzködni, kellő motivációval viszont közel sem lehetetlen egy életre megszabadulni a káros függőségtől.

A dohányzás az egyik legjelentősebb elkerülhető egészségügyi kockázati tényező ma az Európai Unióban, amely a többi között számos daganatos és szív-érrendszeri megbetegedés forrása lehet hosszú távon. Dacára azonban a közismert veszélyeknek, a leszokás sokak számára örökre elérhetetlen cél marad, jelentős részben azért, mert a nikotin, a dohánytermékek egyik összetevője még a heroinnál is erősebb függőséget vált ki a szervezetben. Az Európai Bizottság Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatósága háromévenkénti felméréseinek tanúsága szerint javuló tendenciáról beszélhetünk, de még így is Magyarországon a 15 évesnél idősebb lakosság több mint egynegyede aktív dohányos, a férfiak körében pedig ez az arány megközelíti az egyharmadot is.

A káros szokás súlyos következményeit testközelből megtapasztalva döntött úgy dr. Tót Éva tüdőgyógyász, hogy hathatós segítséget szeretne nyújtani azoknak, akik megszabadulnának egészségkárosító függőségüktől. Kezdeményezése mára egy, az Uzsoki Utcai Kórházban hosszú évek óta sikeresen működő leszokást támogató ambulanciává fejlődött, ahol munkatársaival minden évben dohányzók tucatjainak segítenek abban, hogy végleg letegyék a cigarettát. Hogyan működik pontosan ez a program? Miben tud többet nyújtani a jelentkezőknek, mintha csupán egyedül, maguktól próbálnának meg leszokni? A többi között erről is kérdeztük a XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálat tüdőgondozójának rendelésvezető főorvosát, illetve az Uzsoki Utcai Kórház amerikai úti tüdőgondozójának tüdőgyógyászát.

HáziPatika.com: Mi vonzotta az orvosi pályára, illetve miért választotta éppen a tüdőgyógyászatot a különböző szakterületek közül?

Dr. Tót Éva: Első generációs értelmiségi vagyok, eredendően egy kecskeméti parasztcsaládból származom. Ezzel együtt már gyermekkoromban is szerettem másokról gondoskodni, szívesen segítettem a többieknek, ha hozzám fordultak valamilyen problémával. Emellett egy általános iskolai biológia-tanárnőm is nagyban befolyásolta a sorsom, aki nem tartott túl sokra, ezért meg akartam neki mutatni, hogy igenis téved. Elkezdtem tehát kettőzött erővel tanulni a biológiát. Talán innen gyökerezett, hogy végül aztán orvos lett belőlem. Ami pedig a tüdőgyógyászatot illeti, eleinte csak abban voltam biztos, hogy nem szeretnék manuális szakmát, mert tudtam, hogy abban nem lennék elég ügyes, a többi között azért sem, mivel balkezes vagyok. Tetszett viszont a belgyógyászat, de család mellett az is túl nagy falatnak tűnt. Olyan kisebb szakmát kerestem tehát, amelyet jobban át lehet látni. Először a neurológiában gondolkodtam, amikor azonban szegedi egyetemistaként a diplomamunkámon dolgoztam, a deszki kórházban találkoztam egy csodálatos tüdőgyógyász főorvossal, dr. Boros Istvánnal, aki mind emberileg, mind szakmáját szerető szakemberként nagy hatással volt rám. Egyszersmind felébresztette az érdeklődésemet a szakterület iránt.

dr. Tót Éva, tüdőgyógyász, dohányzás, leszokás
"Örülök, hogy a sors keze is a tüdőgyógyászat felé terelt." Fotó: Fülöp Máté

HáziPatika.com: A szegedi egyetemi éveket követően pályakezdő orvosként a fővárosban helyezkedett el. Minek volt köszönhető a váltás?

T. É.: Budapestre a szerelem hozott el, pontosabban akkor már a házastársi elköteleződés. A férjem ugyanis fizikus, és akkoriban űrkutatással foglalkozott, amire máshol nem igazán lett volna lehetősége Magyarországon. Jó kompromisszumnak tűnt tehát, hogy együtt költözzünk ide, és itt is kezdtem állást keresni. Az Uzsoki kórházban meghirdettek egy neurológiai állást, eredetileg erre adtam be a jelentkezésemet, összesen hét másik pályázó kolléga mellett. Az állásinterjúra ugyanakkor bejött Dévai Ágnes főorvosnő, a tüdőgyógyászati osztály vezetője is, aki elmondta, hogy náluk szintén történt egy üresedés. Rögtön éreztem, hogy ezt a lehetőséget nem szabad elszalasztanom. Ma már alighanem furcsán hangzik, de 25 éve, amikor mi végeztünk, még azzal ijesztgettek minket, hogy egyáltalán nem biztos, hogy találunk állást orvosként. A főorvosnő ajánlata viszont nemcsak biztos választásnak tűnt, hanem nagyon szimpatikus is volt, hiszen egyébként is gondolkodtam ebben a szakterületben. Rövid gondolkodás után boldogan írtam tehát alá a szerződésemet, utólag pedig azt hiszem, jó döntést hoztam, illetve örülök, hogy a sors keze is a tüdőgyógyászat felé terelt. Idén immár 25. éve dolgozom az Uzsokiban, jelenleg részmunkaidőben.

HáziPatika.com: Minek hatására kezdett el orvosi munkája mellett dohányosok leszokásának segítésével foglalkozni?

"A sürgősségin látjuk a dohányzás hatásait"

"Igenis meg lehet szüntetni a dohányzást, amihez mintegy 20-30 év prevenciós munkára van szükség" - dr. Pócs Dáviddal, a CigiSzünet alapítójával beszélgettünk. A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

T. É.: Az Uzsoki tüdőosztálya tulajdonképpen egy onkológiai osztálynak felelt meg, ahol többségében tüdődaganatos betegeket kezeltünk, illetve olyanokat, akik COPD-vel, légzési elégtelenséggel küzdöttek. A pályám kezdetén rögtön azzal szembesültem, hogy szinte nap mint nap le kellett zárnom valakinek a szemét. Nagyon sok beteget vesztettünk el, főként azért, mert már vagy eleve végstádiumban kerültek be a kórházba, vagy végigkísértük az útjukat, ahogy az állapotuk egyre jobban leromlott. Tehetetlen dühöt éreztem, mert azt láttam, hogy a betegek közül lényegében mindenki nagy dohányosnak számított. Volt olyan páciens, akinek a szétszurkált vénáiba a reggeli injekciót is csak nehezen tudtuk beadni, mégis az utolsó erejével felkelt utána, hogy kimenjen rágyújtani, hiszen akkor még lehetett a kórház területén belül dohányozni. Gyakorlatilag levegőért kapkodott, de kiment az ajtó elé, és elszívta a következő szál cigarettáját. Elkeserítő volt látni, hogy az emberek mennyire nem tudnak elszakadni a dohányzástól.

Egy alkalommal nem bírtam tovább szó nélkül. Bementem Dévai főorvosnőhöz, hogy megkérdezzem, nem tehetnénk-e valamit azért, hogy ezek az emberek leszokjanak a cigarettáról. Hova lehetne esetleg őket tovább küldeni segítségért? Persze, fiatal voltam és lelkes, de bármennyire is egyszerű volt a gondolat, a főorvosnő nem vett félvállról. Rám nézett és azt mondta: "Évikém, nem küldünk el beteget sehova! Akkor csináld!" Így kezdtem el tehát húsz évvel ezelőtt ezzel foglalkozni. Felkerestem Vadász Imre főorvos urat, aki akkor egy országos dohányzás leszokást segítő programot működtetett. Nagyon elhivatottan állt ehhez a kérdéshez, és velem szemben is rendkívül segítőkész volt, tőle tanultam meg az alapokat.

HáziPatika.com: Milyenek voltak akkoriban a dohányosok lehetőségei, ha segítségre volt szükségük a leszokáshoz? Mennyire volt elterjedt, hogy legyen hova fordulniuk?

T. É.: Ma már sokan nem emlékeznek rá, de a Vadász főorvos úr által felépített "Dohányzás vagy Egészség" program kifejezetten jól szervezetten működött. Országszerte minden tüdőgondozóban volt legalább egy olyan orvos, aki kellő képzettséggel tudott segíteni a jelentkezőknek. Fontos volt továbbá, hogy egyes gyógyszercégek támogatásának köszönhetően azok, akik részt vettek a programban, fél áron vásárolhattak nikotinpótló tapaszt, ami máskülönben kifejezetten drága lett volna. Hozzáteszem, ma sem olcsó, csupán mostanra a cigaretta még drágább lett. A jogszabályi környezet változásával ugyanakkor ez a támogatás ellehetetlenült, ami aztán az egész programot aláásta. Nekünk pedig újra kellett gondolnunk, hogy mivel is tudnánk motiválni az embereket a leszokásban.

dr. Tót Éva, tüdőgyógyász, dohányzás, leszokás
"A dohányosok is tudják, mennyire veszélyesek a dohánytermékek." Fotó: Fülöp Máté

HáziPatika.com: Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) honlapján elérhető vonatkozó leírás azzal a tényszerű megállapítással kezdődik, hogy a dohányzás a dohányosok felét megöli. Ez a nyilvánvaló veszély nem jelent kellő motivációt?

T. É.: A kockázatokba mindenki belegondol, de aztán azonnal el is hessegeti, mert ezek nagyon távolinak tűnő dolgok. Amikor éppen jól esik egy szál cigarettát elszívni, mert megnyugtat, illetve mindenféle pozitív élmény kapcsolódik hozzá, akkor nem jut eszébe senkinek, hogy milyen betegségeket okozhat majd egyszer a távoli jövőben. Ez egy szenvedélybetegség, és persze, ha megkérdezzük őket, a dohányosok is el tudják mondani, mennyire veszélyesek a dohánytermékek. Mindazonáltal nagyon nehéz őket ezzel motiválni. Egy idő után nekem is fel kellett ismernem, hogy ezzel senkit sem lehet rávenni, hogy leszokjon a dohányzásról.

HáziPatika.com: Hogyan indult el az idén már tízéves Dohányzás Leszokást Támogató Ambulancia? Mit tudnak ma nyújtani a jelentkezőknek?

T. É.: Tíz évig dolgoztam az Uzsoki tüdőgyógyászati osztályán, ahol egyfajta magányos harcosként folytattam a leszokást támogató tevékenységemet. Közben született két gyermekem, a szülési szabadságról visszatérve pedig kaptam az alkalmon, és jelentkeztem egy megüresedett pozícióra az Amerikai úti tüdőgondozóban, mivel az a család szempontjából kedvezőbb beosztást kínált. Itt találkoztam a lelkes asszisztensemmel, Nagy Katalinnal, aki három gyermeke születését, illetve hosszú időt követően tért vissza a munka frontjára. Rendkívül motivált volt, folyamatosan kereste a lehetőségeket, hogy miként lehetne javítani a munkánk hatékonyságát. Az ő ötlete volt például egyszer, hogy a korábbi gyakorlat helyett, miszerint minden dohányost külön-külön fogadtam péntek délutánonként, ami egyébként rengeteg időt és energiát igényelt, próbáljuk ki inkább a csoportos foglalkozási formát. Eleinte voltak fenntartásaim, de aztán hamar kiderült, hogy ez valóban egy működőképes és jó megoldás, amiből egy szervezett program alakult ki. Közben csatlakozott hozzánk Páter Mária, az intézeti védőnő, akinek lelki gondozóként jelentős tapasztalata volt támogatócsoportok vezetésében. Ő volt a harmadik és rendkívül fontos láncszem abban, hogy ez az egész folyamat el tudott indulni a tüdőgondozóban.

Azóta rengeteg tapasztalatot szereztünk, így mostanra egy minden egyes lépésében tökéletesített, kikristályosodott program jött létre. Büszkék vagyunk az eredményeinkre, mert elmondhatjuk, hogy ha összegyűjtünk 30 jelentkezőt, akkor közülük legalább 15-en el is kezdik a támogatócsoportos foglalkozást, és ők mindannyian le is tudnak szokni. Maga a program három hónapig tart, és közben azt az utat tudjuk ajándékba adni a leszokóknak, amelyen ez idő alatt végigmennek. Ez egy óriási kaland saját magukkal és a sorstársaikkal, mi pedig egyfajta katalizátorként működünk közre a folyamatban, valamint boldogan nézzük végig, ahogy emberek megváltoztatják az életüket, az egészséghez való viszonyukat.

HáziPatika.com: Gyakran hallom dohányosoktól, hogy a leszokás a legkönnyebb dolog a világon, hiszen ők már több százszor végigcsinálták életükben... Viccet félretéve, mennyiben más, ha valaki szakember segítségével igyekszik megszabadulni a függőségétől, mintha csupán magától döntene úgy, hogy egyik napról a másikra nem gyújt rá többet?

T. É.: Fontos leszögezni, hogy valódi leszokásról csupán egy év dohányzásmentes időszak elteltével beszélhetünk, hiszen nagyon könnyű visszaesni. Tulajdonképpen ez is olyan, mint egy gyászfolyamat: mindent meg kell élni nélküle, kezdve a karácsonytól a szilveszteren át a családi ünnepekig és a baráti összejövetelekig. Éppen ezért, amikor három hónap után elengedjük a leszokóinkat, rengeteg hasznos instrukcióval látjuk el őket a fennmaradó háromnegyed évre, illetve azt követően egész életükre.

A statisztikák egyébként azt mutatják, hogy azok közül, akik egy hirtelen jött ötlettől vezérelve elhatározzák, hogy nem gyújtanak rá többet, csupán három százaléknak sikerül ez ténylegesen. A fennmaradó 97 százalék vagy egy-két napon belül, vagy hosszabb idő elteltével, de előbb-utóbb visszaszokik. Ehhez képest a mi statisztikáink sokkal jobban alakultak az elmúlt tíz év során. Gyakorlati oldalról annyit érdemes megemlíteni, hogy akkor szoktunk elindítani egy új csoportot, amikor legalább hatvanan jelentkeznek rá, megadva az elérhetőségüket. Nekik kiküldünk egy meghívó levelet, és az a tapasztalat, hogy nagyjából a felük, tehát átlagosan harminc ember el is jön az első két tájékoztató alkalomra. A harmadik alkalom már egy személyes elbeszélgetés, amikor felmérjük az egyéni dohányzási szokásokat, beállítom a gyógyszeres terápiát, illetve eldöntjük, hogy az adott jelentkezőnek a támogatócsoportos vagy az egyéni tanácsadás lesz-e az optimálisabb. Ezt követően indul tehát a támogatócsoport, amelybe körülbelül tizenöten szoktak beülni, sőt, az utóbbi időben már még többen. Akik pedig idáig eljutnak, rendszerint szinte mindannyian végleg le is szoknak a dohányzásról. Bevallom, eleinte félve mondtam ezt ki, de mindig alaposan kielemezzük a munkánkat, és a számok azt mutatják, hogy jó úton haladunk.

Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy olyan jelentkezőket várunk, akik motiváltak. Senkit sem győzködünk arról, hogy szokjon le a dohányzásról, mert akiben nincs meg a kellő elhatározás, azon nem lehet segíteni. Ezt egyébként nagyon komolyan is vesszük, így például az első csoportos foglalkozásra kizárólag szén-monoxid-mérés után engedjük be a csoporttagokat, igazolva, hogy legalább két napja nem gyújtottak rá, aminek eléréséhez persze előzetesen minden szükséges instrukciót meg is kaptak. Nincs mellébeszélés, és ezt ők is elvárják tőlünk és egymástól egyaránt. Összességében úgy gondolom, hogy akik hozzánk eljönnek, érzik, hogy bajban vannak, és azt szoktam látni rajtuk, hogy nálunk rátalálnak a problémájuk megoldására. A végeredmény pedig az, hogy a program résztvevőinek hozzávetőleg négyötöde egy év elteltével is megőrzi az absztinenciáját.

dr. Tót Éva, tüdőgyógyász, dohányzás, leszokás
"Vadidegen emberek ülnek össze, mégis hihetetlenül jók tudnak egymáshoz lenni." Fotó: Fülöp Máté

HáziPatika.com: Említette a gyógyszeres kezelést. Ez a nikotinhiány ellensúlyozására szolgál?

T. É.: Igen, és egy óriási nehézségről van szó, ugyanis a megvonási tünetek rendkívül gyötrőek az első három hónapban. Mégiscsak fizikai állapotváltozásról beszélünk, amit nagyon fontos kezelni. Ezzel együtt orvosként csak a tudományos bizonyítékokon alapuló orvoslást tartom elfogadhatónak, ennél fogva kizárólag olyan módszereket tudok felajánlani a leszokóknak, amelyekről klinikai vizsgálatok igazolták, hogy biztonságosak és hatékonyak. Nikotinpótlás céljára a vareniclin nevű hatóanyag áll rendelkezésre, és a tapasztalat azt mutatja, hogy valóban sokat segít a pácienseknek. Hacsak nem áll fenn valamilyen ellenjavallat, ami egyébként ritkán fordul elő, akkor bátran használhatjuk ezt a gyógyszeres terápiát, amely voltaképpen olyan, mint a lidokain a foghúzáshoz: nélküle is lehet fogat húzni, csak sokkal jobban fáj. Ugyanezt a szerepet tölti be a vareniclin is a leszokásban, enyhítve a megvonási tüneteket. Tíz éve van egyébként forgalomban Magyarországon, de valahogy sosem terjedt el igazán, pedig bármelyik orvos felírhatja, így akár a háziorvosok is.

HáziPatika.com: Hogyan kell elképzelni a csoportos foglalkozásokat, hogyan zajlanak ezek a találkozók?

T. É.: Talán furcsán hangzik, de többször is kimondtam már ezt így, és vállalom: a csoportokban történteket látva mindig megfogalmazódik bennem az a gondolat, hogy visszakapom a hitemet az emberiségben. Egészen eltérő társadalmi helyzetű, iskolázottságú, ráadásul vadidegen emberek ülnek össze, mégis hihetetlenül jók tudnak egymáshoz lenni. Egyenrangú felekként csodálatosan dolgoznak együtt azon, hogy egymást segítve, de természetesen leginkább önmagukat, leszokjanak a dohányzásról. Itt ugyanis nem mélylélektani interjúkra kell gondolni, hanem arra, hogy megosztják egymással a tapasztalataikat, és egy nagyon pontosan kidolgozott tematika mentén igyekszünk eljutni odáig, hogy ha már letették a cigarettát, akkor ne is vegyék soha többé vissza. Akad pár alapszabályunk: mindenki csak magáról beszélhet, nem faggathatja senki a többieket, továbbá ami a csoportban történik, az ott is marad. Egy sorstársi közösség alakul így ki, és ez a legfontosabb, amit semmi sem pótolhat. Nyilván a gyógyszer is sokat segít, de a legtöbbet abból nyerik, amit együtt végigcsinálnak. Könnyebb megküzdeniük a nehézségekkel, ha van kivel átélni azokat, és érzik, hogy nincsenek egyedül a problémával.

Jó példa erre, amit egy korábbi résztvevőnk mondott nekünk, aki szívesen kommunikált volna a csoportja többi tagjával egy chatszobában vagy valamilyen online felületen, amikor éppen a legjobban küzdött a dohányzás iránti vágyával. Róla egyébként utólag kiderült, hogy egy tehetős vállalkozó, és ebből a tapasztalatból merítve ajánlotta fel, hogy segítségként készíttet számunkra egy honlapot. Neki köszönhetjük tehát a weboldalunkat, amely révén ma már jóval szélesebb körben el tudjuk érni a leszokásra vágyó dohányosokat, illetve egy regisztrációhoz kötött fórumunk is működik a felületen.


HáziPatika.com: Mit jelent ön számára a program? Miből tud meríteni az újabb és újabb csoportok elindításához?

T. É.: Természetesen számomra is öröm, ha végignézhetem azt a változást a résztvevők életében, amely révén egészségesebb mederbe tudják terelni az életmódjukat. Túlzás nélkül úgy gondolom, hogy a dohányzásról való leszokás támogatásával mentettem meg a legtöbb embert, illetve értük tettem a legtöbbet, márpedig orvosként éppen erre esküdtem fel. Vannak olyan kimutatások, amelyek szerint a leszokás átlagosan kilenc évvel hosszabbítja meg a dohányosok életét. Ha innen nézem, akkor ilyen módon többet tudok rajtuk segíteni, mint egy asztmáson, akinek kezelem a betegségét, vagy például egy rákbetegen, akinek remélhetőleg még korai stádiumban felfedezem a tüdődaganatát.

A másik nagy élményem pedig a csapat, amellyel működtetjük a programot. Az ambuláns rendelés egy folyamatosan pörgő, hosszú távon rendkívül megterhelő munka. Rengeteg beteget kell ellátnunk, ezért folyamatos versenyben vagyunk az idővel. A támogatócsoportos foglalkozások egyfajta felüdülést jelentenek ebben a rohanásban, hiszen ilyenkor minden mást kikapcsolunk, és csak azokra koncentrálunk, akik ott vannak a csoportban. És ezt a csoporttagok is érzik. Egy leszokónk például egyszer úgy fogalmazott: "itt éreztem először, hogy valakinek fontos, hogy leszokjak". És talán éppen ez hiányzik sokszor a kiégéssel sújtott egészségügyben, hogy valakinek fontos legyen a beteg sorsa. Ha azt érzi, hogy az orvosnak, segítőnek fontos, hogy ő meg tudjon változni, akkor nagyobb erőre is kap ahhoz, hogy ezt megtegye. Immár 25 éve vagyok a pályán, és abban, hogy nap mint nap két szakrendelőben akár 12 órán át tudom még mindig pörgetni a munkámat, óriási szerepe van ezeknek az élményeknek. Nem becsülöm le a többi teendőmet, de tagadhatatlan, hogy minden munkába bele lehet fásulni, ha nincs benne változatosság vagy olyan élmény, amely feltölti az embert. Számomra ez a program így, csapatban folytatva ilyen.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +6 °C
Minimum:
-3, +2 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt borult, párás lesz az idő, szitálás és ónos szitálás előfordulhat.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag