HáziPatika.com: A legtöbb ember igyekszik minél messzebbre elkerülni a vírusokat, különösen a mostani pandémia közepette. Virológus kutatóként az ön munkája éppen ezekre az organizmusokra fókuszál. Mi tette vonzóvá a tudomány ezen ágát az ön számára?
Dr. Jakab Ferenc: Ez egy érdekes kérdés, gyermekként ugyanis el sem tudtam képzelni, hogy ne orvos legyen belőlem. A családunkban sokan választották az orvosi pályát, ebben a miliőben felnőve pedig számomra is evidencia volt, hogy orvos, illetve édesapám nyomdokait követve sebész szeretnék lenni. Utólag visszagondolva az életemre, látom már azokat a momentumokat, amelyekből látszik, hogy gyerekkoromtól kezdve valami más is vonzott, ami akkor talán még nem is tudatosult bennem. Egészen fiatalon is imádtam például kísérletezni, amihez egyébként kifejezetten precíz, saját készítésű jegyzőkönyveket is vezettem. Már általános iskolás koromban is megvolt bennem ez a fajta tudásvágy, az ismeretlen megismerése iránti vágy.
HáziPatika.com: Tudna példát mondani ezekre a korai kísérletezésekre?
J. F.: Az első mikroszkópomat édesapámtól kaptam, aki egy leselejtezett, régi mikroszkópot vásárolt meg nekem a kórházból, ahol dolgozott. Számomra azonban rengeteget jelentett, szinte mindent megvizsgáltam vele, amit csak a környezetemben találtam, a pocsolyavíztől a falevelekig. Pontos jegyzőkönyveket írtam az akkori tudásomnak és nyelvezetemnek megfelelően a tapasztalataimról. Emellett kis túlzással boncoltam és vizsgáltam mindent, ami csak élt és mozgott, gilisztától a madárig, és erről is részletes beszámolókat készítettem. Egy alkalommal pedig majdnem sikerült felgyújtanom az ötödik emeleti panellakásunkat, mert éppen kémiai kísérletet folytattam. (nevet)
HáziPatika.com: Hogyan nőtte ki magát a kezdeti szárnypróbálgatásokból a kutatói munka?
J. F.: Ahogy említettem, végig céltudatosan készültem az orvosi pályára. Gimnázium után azonban nem vettek fel az orvosira. Mindössze egyetlen ponttal maradtam le, ami az akkori pontrendszerben borzasztó csekélynek számított, a hatalmas, négy-ötszörös túljelentkezés mellett viszont éppen ennyin múlott, hogy nem jutottam be. Felvettek viszont biológia szakra, Pécsre. Az volt a tervem, hogy egy év elteltével ismét jelentkezem majd az orvosképzésre, ahogy tették azt sokan mások is abban az időben. Csakhogy a biológia szakon életemben először testközelből megtapasztalhattam, milyen munka zajlik egy rendkívül jól felszerelt laboratóriumban, legyen az akár a mikrobiológia vagy a molekuláris biológia területe. Azon nyomban el is kezdtem a tudományos diákköri munkát, és talán ez volt az a pont, amikor a gyermekkori énemhez visszatérve ismét előtört belőlem az a nagyon erős tudásvágy, amely már gyerekként is kísérleti jegyzőkönyvek írására sarkallt. Időközben pedig egyre inkább ráéreztem arra, hogy mennyire szeretem valójában ezt csinálni.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
Ami a virológiát illeti, mindig is vonzottak a vírusok és fertőző betegségek. Kifejezetten lenyűgözött például Dustin Hoffman Vírus című filmje , amelyet a balatonfenyvesi kertmoziban láttam először, és teljesen odaszögezett a székhez. Mai fejjel persze tudom már, hogy a film rengeteg hollywoodi klisét tartalmaz, és nem több egy egyszerű mozifilmnél. Mégis nagyon megfogtak a szkafanderes jelenetek, illetve az a gondolat, hogy a kutatók ezekben a laborokban a leghalálosabb kórokozókkal tudnak dolgozni. Összességében tehát több olyan impulzus is ért, aminek hatására végül felkerestem az akkori egyetlen virológiai kutatóhely laboratóriumvezetőjét itt, Pécsen. Nagyon fiatalon, elsőéves egyetemista hallgatóként bekerültem már a víruskutatásba, amelyben immár lassan negyed évszázada dolgozom.
HáziPatika.com: Mit mutat meg a Vírus című film a valódi kutatói munkából?
J. F.: Úgy gondolom, alapvetően nem sokat. Mindazonáltal a filmben is látható laboratóriumi biztonsági intézkedések nem állnak messze a valóságtól. Mi is éppúgy ellenőrizzük a szkafandereinket belépés előtt, zsiliprendszeren keresztül lépünk be a laborba, ahol aztán komoly elővigyázatossággal végezzük a munkánkat, mert tényleg elég egyetlen szúrás, vágás vagy rossz mozdulat, és a szkafander kesztyűjét átbökve bajba kerülhetünk. Ezek viszonylag vastag védőruhák, de előfordulhat, hogy beakad a cső, amelyről a levegőellátást kapjuk, vagy egyszerűen csak beakad valahova a ruha, és így kiszakad, megreped. A film hollywoodi alkotásként nyilván kiszínezi az eseményeket, de az általa bemutatott veszélyek valahol mégis valóságosak, illetve jelen vannak a mindennapi laboratóriumi munkánkban. Éppen ezért nagyon szigorú biológiai biztonsági protokollokat követünk auditált laboratóriumunkban. Mindenki, aki ott dolgozik, pontosan ismeri, mi a teendő, ha például észreveszi, hogy valahol kiszakadt a ruhája. A legfontosabb, hogy nem szabad pánikba esni, hanem higgadt fejjel kell követni az ilyen esetekre kidolgozott eljárásrendet.
HáziPatika.com: Még ha a való életet nem is hollywoodi rendezők rendezik, laikusként azért ez így is izgalmasnak hangzik. Hogyan zajlik egy átlagos munkanapja?
J. F.: Tulajdonképpen a mi munkánk sem sokban különbözik bármilyen más kutatói munkától. Sajnos azonban ma már nagyon kevés időt töltök kutatási tevékenységgel a laborban, és ez hiányzik is. A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar egyetemi tanáraként és a Szentágothai János Kutatóközpont, Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetőjeként ugyanakkor arra kell koncentrálnom, hogy megteremtsen az infrastrukturális, személyi és pénzügyi feltételeket ahhoz, hogy fiatal kutatókollégáim, egyetemi hallgatóink zavartalanul tudják végezni a munkájukat, karriert tudjanak építeni. Szeretném, hogy mind a Pécsi Tudományegyetemen, mind általában véve az országban legyen megfelelő utánpótlás jó virológus szakemberekből.
HáziPatika.com: A PTE-SzKK Virológia Kutatócsoport elsődleges kutatási témáját a virális zoonózisok, azaz az állatról emberre terjedő vírusok jelentik. Mi teszi igazán érdekessé ezt a területet?
J. F.: Lényegében az, amit a pandémia kapcsán most is mindannyian látunk, megtapasztalunk. Az ember egyre nagyobb területeket hódít el a természettől. Sokszor akár puszta kedvtelésből is olyan helyekre tesszük be a lábunkat a Földön, ahol a helyi állatvilág és a vele együtt élő mikroorganizmusok és vírusok nagyon hosszú ideig háborítatlanul létezhettek. Nyilván ez lehetőséget teremt arra, hogy megfelelő körülmények között bizonyos fertőzések átugorjanak ezekről az állatokról az emberre, ahogy arra számtalan példát láttunk már. Évtizedekkel ezelőtt, amikor a virológia tudományága megszületett, még éles határt húztak a kutatók a növényi, állati és emberi vírusok között. Mára az állati és emberi vírusok határvonala gyakorlatilag elhomályosult.
A molekuláris biológia fejlődésével egyre inkább azt látjuk, hogy nagyon sok vírusfertőzésünk az állatvilágból származik, mert egyszer a múltban zoonotikus fertőzésként átlépte a faji határokat. Ezért nagyon fontos tehát ez a kutatási terület, mert eddig is rengeteg kórokozó ugrott át az emberre, és minden bizonnyal a jövőben is megmarad ez a tendencia. Egyre több ilyen járványra kell számítanunk és felkészülnünk. Csak a koronavírusok között több olyan vírust ismerünk, amely adott körülmények között átugorhat denevérről az emberre, ahogy megtette azt a SARS-CoV-2 is. Nem szabad bedőlni azoknak az interneten és a közösségi médiában terjedő konteóknak, melyek szerint a vírus egy laborból szabadult volna ki. Szó sincs erről: nem kell nekünk biológiai fegyvert csinálnunk, mert megteszi maga a természet.
HáziPatika.com: Az ön munkájának jelentősége tehát ebben is rejlik, hogy ezekre az újabb veszélyekre, kihívásokra megfelelően fel tudjunk készülni?
J. F.: Kutatólaboratóriumunk 2012-ben nyerte el a BSL-3-as biológiai biztonsági minősítést, illetve már akkor ügyeltem arra, hogy megteremtsem a további fejlesztések alapjait. Végül európai uniós támogatással sikerült is BSL-4-es laboratóriummá fejlődnünk 2017-ben, egyedüliként a Közép-európai régióban az egyetemi kutatólaboratóriumok közül. Még szakmai körökből is rengeteg kritikát kaptam azonban emiatt, nagyon sok kollégám vonta kétségbe, hogy van-e létjogosultsága egy ilyen labornak Magyarországon. Többektől megkaptam a kérdést, hogy vajon mikor fogunk mi egyáltalán BSL-4-es laboratóriumban dolgozni, kutatni, minek építünk egy ilyet Pécsre. És lám, a pandémia most élő példát szolgáltat a miértekre. Gyakorlatilag 0-24 órában dolgozunk, az elmúlt egy évben olyan kihasználtsággal működött a laboratórium, hogy a kutatók szinte folyamatosan egymásnak adták a kilincset. Annak idején nagyon elkeseredtem amiatt, hogy még szakmai körökben is negatív kritikákat kaptam. Úgy gondolom viszont, hogy az idő sajnos engem igazolt. Mostanra világos lehet mindenkinek, miért van szükség egy ilyen kutatólaboratóriumra Magyarországon, ahogy az is látszik, hogy a magyar kutatók is hozzá tudnak tenni a nemzetközi kutatásokhoz.
HáziPatika.com: Mennyiben tudja elősegíteni a tudomány, hogy a jövőbeli járványok ne érjék annyira váratlanul és felkészületlenül az emberek és a világ szélesebb körét, ahogy az történt az új koronavírus esetében?
J. F.: Jól mondja, amikor úgy fogalmaz, hogy a szélesebb kört. Munkatársaimmal például már évekkel ezelőtt felhívtuk a figyelmet arra, hogy ilyen járványokra kell számítani, illetve a téma kutatására forrást és infrastruktúrát kell allokálni. Fontos lenne, hogy inkább megelőzzük a bajt, mintsem akkor fussunk utána, amikor már megtörtént. Persze ez nemcsak hazai, hanem globális tendencia: a világ virológusainak zöme erre a veszélyre figyelmeztetett az elmúlt években.
Néhány évvel ezelőtt megszületett a One Health (Egy Egészség) koncepció, amely lényegében arra mutat rá, hogy a környezet, az állatvilág és az ember egészsége egymással szorosan összekapcsolódik, egyszersmind multidiszciplináris megközelítést, azaz a különböző tudományterületek kooperációját szorgalmazza. Globálisan kell vizsgálnunk ezeket a problémákat, és például a környezetvédelmi szakembernek éppúgy együtt kell dolgoznia az állatorvossal, mint a mikrobiológussal vagy akár az infektológussal. Virológus kutatóként éppen erre próbáltuk és próbáljuk mi is felhívni a figyelmet. A világ minden részében kutattuk az elmúlt években az élővilágot olyan kórokozókat keresve, amelyek képesek lehetnek átugrani az emberre. Ez a fajta vírusvadászat a leíró tudomány területéhez tartozik, de nagyon fontos első lépése annak, hogy megismerjük azt, ami ellen később majd védekeznünk kell. Az ilyen jellegű kutatásoknak is óriási jelentősége van tehát.
HáziPatika.com: Adott esetben meg lehetne jósolni esetleg, hogy melyik kórokozó válthatja ki a következő világjárványt?
J. F.: Részben igen, részben nem. Csupán a jéghegy csúcsát jelentik a már ismert állati vírusok, amelyek egy részéről tudjuk is, hogy fennáll a veszélye annak, hogy megfertőzzék az embert. Nyilván szeretnénk minél többet látni ebből a jéghegyből, de úgy gondolom, nem feltétlenül ilyen szinten lehet csak felkészülni. Talán inkább arra kellene helyezni globálisan a hangsúlyt, hogy hogyan reagáljunk legközelebb, amikor jön egy újabb világjárvány. A mostani koronavírus-járványt bizonyos szempontból tekinthetjük akár egy főpróbának is, hiszen a spanyolnátha óta, azaz több mint egy évszázada nem volt ekkora méretű világjárvány a Földön, tehát a mai generációk zöme nem találkozott hasonlóval. Bízom abban, hogy a tudomány szereplőitől a döntéshozókon át az átlagemberekig mindenki tanult belőle, és a következő alkalommal már ezekkel a tapasztalatokkal felvértezve tudunk szembenézni a ránk váró kihívásokkal.
HáziPatika.com: Ön szerint mennyire sikerült jól eddig a főpróba?
J. F.: Alapvetően jól sikerült. Mind a hazai, mind a nemzetközi színtéren nagyon erős tudományos összefogást tapasztaltam. A Koronavírus Kutatási Akciócsoport felállásával már tavaly márciusban olyan hihetetlen mértékű együttműködés kezdődött meg itthon is szinte pillanatok alatt a kutatóintézmények között, amilyenre korábban nem volt példa. Kevés kivétellel mindenki beállt ebbe a sorba, akik pedig mégsem, azoknak legyen saját erkölcsi és szakmai felelősségük, hogy miért nem tették. De ugyanezt lehetett látni nemzetközi szinten is. Hozzátartozik az összképhez, hogy mára a tudományt is elérte valamelyest az a fajta versengés, amely a versenyszférára jellemző. Verseny alakult ki a forrásokért, folyamatosan gyors eredményekre van szükség, hogy megteremthessük a kutatások folytatásának hátterét. Pont ez a versenyhelyzet halványult el valamelyest a pandémia kezdetén. A Twitteren szinte azonnal közzétették a kutatók a legfrissebb eredményeiket szerte a világból. A többség felismerte, hogy azzal, hogy közkinccsé teszi az új információkat, talán egy másik csoport esetleg tovább tud azok ismeretében lépni a saját kutatásaival. Erős összefogás és együttműködés alakult ki, és úgy gondolom, ez mindenképpen egy pozitív hozadéka a pandémiának. A másik pedig, hogy megtanultuk jobban kihasználni a virtuális térben rejlő lehetőségeket, és végre nem kell például hat órát utaznom vidékről egy 15-20 perces budapesti megbeszélésre.
HáziPatika.com: A járvány kezdetén még gyakran hangoztatta az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hogy sikerülhet eliminálni a vírust, azaz egyszer és mindenkorra megszabadulhatunk tőle. Mostanra talán világossá vált, hogy ez aligha lehetséges. Kell-e emiatt aggódnunk?
J. F.: Aggódni nem kell, de meg kell tanulnunk együtt élni a vírussal, amely a szubjektív jóslatom szerint a jövőben is része marad a légúti fertőzést okozó vírusok palettájának. Biztos vagyok benne, hogy vakcinák és gyógyszerek, illetve maga a vírus változása révén le fogjuk küzdeni, és nem fog ekkora világjárványt, ennyi megbetegedést kiváltani. Nem fogunk azonban megszabadulni tőle, mert vagy a mostani, vagy valamilyen mutáns változata a jövőben is terjedni fog. De ne legyen igazam!
HáziPatika.com: Ha már a mutációkat említi, nagyjából másfél éve bukkant fel csupán a vírus, mégis több variánsa is megjelent már. Mekkora veszélyt jelent ez a fajta változékonyság a gyakorlatban?
J. F.: A SARS-CoV-2 egy RNS-vírus, az RNS-vírusok mutációs rátája pedig a replikációs mechanizmusaikból adódóan magas. A mutációk jelentős része azonban vagy nem jelent előnyt a vírus számára, vagy akár kifejezetten hátrányos hatással bír. Ezek a törzsek értelemszerűen nem is maradnak sokáig fertőzőképesek, hamar kipusztulnak. Azok a mutációk viszont, amelyek pozitív hatással bírnak a vírus életciklusára, megmaradnak, sőt, a vírus össze is gyűjtögeti ezeket.
Ha ezeket, a vírus szempontjából fontos mutációkat felismerjük, illetve tudunk ellenük védekezni, akkor a variánsok sem fognak akkora problémát okozni. Ez azonban egy versenyfutás, és jelen pillanatban úgy tűnik, hogy mi loholunk a vírus után. A Nobel-díjas Joshua Lederbergtől származik az idézet, miszerint "sokan azt gondolják, hogy hisztérikus vagyok, de biztos vagyok benne, hogy katasztrófák előtt állunk, hiszen folyamatos evolúciós versenyben élünk a mikrobákkal, baktériumokkal, vírusokkal, és egyáltalán nem biztos, hogy ennek a versenynek mi leszünk a túlélői." A mostani pandémiában éppen egy ilyen versenynek vagyunk a szemtanúi. De biztosra veszem, hogy előbb-utóbb le fogjuk körözni a vírust.
HáziPatika.com: A vírussal való versenyfutásból önök is kiveszik a részüket, a PTE-SzKK Virológiai Nemzeti Laboratórium több vakcina- és gyógyszerfejlesztési projektben is részt vesz. Mit tudhatunk ezekről a projektekről?
J. F.: Voltaképpen mondhatom, hogy mi vagyunk az ország keze jelenleg. Elméleti biológusoktól az orvosokig számos kutató ötleteit teszteljük fertőzőképes vírusokon, hogy aztán tovább tudjanak lépni adott esetben a fejlesztésekkel. Rengeteg gyógyszervizsgálatban vettünk és veszünk részt, de a vakcinafejlesztések terén is több projektünk fut. Emiatt persze rendkívül leterheltek a munkatársaim, akik folyamatosan dolgoznak a laborban, és nincs megállás, mert rengeteg a teendő. A többi között részt vettünk az ELTE és Kacskovics Imre professzor úr vezette hazai gyógyszerfejlesztési projektben, de az osztrák Cebina biotechnológiai céggel is kapcsolatban állunk vakcinafejlesztés és több gyógyszerfejlesztés miatt is.
Alapvetően négy lábon áll most a kutatói munkánk. Az első a gyógyszerfejlesztés: próbáljuk megtalálni azokat a gyógyszereket, amelyek terápiás céllal bevonhatók a COVID-19-betegek kezelésébe, ugyanis nem mindenkit lehet beoltani. Vannak, akiknél a vakcina nem hatékony, illetve olyanok is, akik biztonsági megfontolásból nem olthatók. Őket gyógyszeresen kell kezelni, amennyiben megbetegszenek, a védőoltások fejlesztése mellett tehát továbbra is nagyon fontosak a gyógyszerfejlesztések. A második láb a vírus genetikai állományának jelenleg is folyamatban lévő vizsgálata. A harmadikat lábat az alapkutatások jelentik: igyekszünk kiismerni a vírus "viselkedését", replikációját, pontos molekuláris mechanizmusait. Ez fontos terület, hiszen ezekre az eredményekre alapozva tud majd építkezni az alkalmazott kutatás. Végül a negyedik láb a vakcinafejlesztés. Ezek párhuzamosan futnak egymással, és mind a négy esetében számos projektünk van folyamatban.
HáziPatika.com: Az önök megfeszített tempójú munkája is jól tükrözi, mennyi erőfeszítést követel meg, hogy a pandémia visszaszorítható legyen, és ne hatalmasodjon el még jobban a világon. Mit tudna üzenni azoknak, akik esetleg még mindig szkeptikusak akár a vírus és a járvány valódiságát illetően, akár a védőoltások fontossága kapcsán?
J. F.: Ebből a szempontból kétféle típusba sorolhatók jelenleg az emberek. Egyik részük odafigyel a tudományos közösség szavára, a szakemberek véleményére. Ők belátják, hogy a probléma valós, és fontos, hogy közös erővel lépjünk fel ellene. Ők azok, akiket nem is kell meggyőzni. A másik oldal képviselői pedig azok, akiknek bármit is mondjunk, nem hiszik el. Mostanra nagyon szűk réteget képviselnek a köztes billegők, akik még meggyőzhetők a helyzet valódi súlyáról.
Nekik azt tudom mondani, hogy a jelek sajnos elég meggyőzőek, kezdve a kórházban fekvő betegektől akár a COVID-osztályokká átalakított műtőkön át addig a rengeteg fiatal, 40-es, 50-es éveiben járó betegig, akik bármiféle alapbetegség nélkül is meghaltak a lélegeztetőgépen a fertőzés miatt. Talán mindez éppen elegendő indok arra, hogy úgy gondoljuk, a vírus valóban létezik. Akik pedig így is szkeptikusak, azokat arra kérem, jelentkezzenek önkéntesnek valamelyik COVID-osztályra. Ha ugyanis a vírus nem létezik, akkor nincs is mitől félniük. És még ha nem is szakmabeliek, biztosan találnak nekik olyan feladatot, amivel segíthetik az ott zajló betegellátást. Ami pedig az oltásokat illeti, számos példát láthatunk, ahol az oltások tömeges alkalmazásával már sikerült visszaszorítani a járványt. Ez egyértelmű igazolás arra, hogy a vakcinák hatékonysága jó, és szükség van az alkalmazásukra.
Legjobban: