"Ha jó képességű vagy, fel sem merül, hogy ápoló legyen belőled"

Kiss Gréta

Az első, amit konstatálok, az, hogy milyen sugárzó jelenség. Aztán, ahogy elkezdünk beszélgetni, rájövök, hogy mennyire profin nyilatkozik. Pár perc alatt pedig arról is meggyőz, hogy menthetetlenül szerelmes a munkájába. Interjú Németh Franciska ápolóval.

A 35 éves Németh Franciska gyerekként nem ápolónak, hanem baleseti sebésznek készült. És bár kamaszként modellkedni kezdett, később pedig reklámfilmekben, valamint a máig népszerű sorozatban, a Barátok közt-ben is szerepelt, nem felejtette el, milyen célt tűzött ki maga elé. Az orvosi pálya végül nem jött össze, közben azonban megismerte az ápolási szakmát, és - több újabb kitérőt követően, de - végül meggyőződött róla, hogy ez az, amit szeretne. Jelenleg a Szent János Kórház Gyermeksebészeti és Traumatológiai Osztályán dolgozik ápolóként, van egy vállalkozása, és nem mellesleg egy hároméves kisfiú boldog édesanyja.

Németh Franciska, ápoló, Szent János Kórház, Barátok közt
Orvosnak készült, de ma már tudja, az ápolás az ő igazi hivatása. Fotó: Fülöp Máté

HáziPatika.com: Ahogy tavasszal, úgy Budapesten és Pest megyében most is elsődlegesen a Dél-pesti Centrum Kórház, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet és a Szent János Kórház fogadja a középsúlyos és súlyos koronavírusos betegeket. Mesélnél arról, mi a helyzet most a János Kórházban? Hogy bírják a terhelést a kollégák, milyen a hangulat?

Németh Franciska: Amikor az első hullám idején kiderült, milyen komoly szerepet kap a kórházunk a fertőzöttek kezelésében, megdöbbenve és lenyűgözve láttam, mekkora elszántsággal vetik bele magukat a kollégák a feladat teljesítésébe, mennyire a gyógyítás, az emberételek mentése, az egészség megőrzése a cél. A COVID-ellátást szinte a semmiből kellett megszerveznünk, napok alatt nyitottuk meg a karanténkórházunkat, de szerencsére minden precízen működött, gyakorlatilag az első perctől kezdve. Rengeteg tapasztalatot szereztünk, ennek köszönhetően most még felkészültebben indultunk neki a második hullámnak. A hangulat alapvetően jó, de persze iszonyatos a terhelés, és ez érezhető is. Teljes kapacitással működünk, és pluszban ott vannak a COVID-feladatok. A Gyermeksebészeti és Traumatológia Osztályon például átlagosan naponta 80-90 beteg és ugyanannyi szülő jön be hozzánk, akiket pretriázsolni kell, vagyis hőmérsékletet kell mérnünk, ki kell kérdeznünk őket, és ki kell értékelni a kérdőíveket - mindezt a megszokott teendőinken felül.

HáziPatika.com: Néhány hete több helyen is megjelent a hír, hogy a Bethesda Gyermekkórházban rendőri intézkedésre is sort került, annyira feszülten viselkednek a szülők a szigorítások miatt. Ti is tapasztaltok hasonlókat a Gyermeksebészeti és Traumatológiai Osztályon?

N. F.: Nálunk szerencsére ilyesmi még nem történt, bár tény, hogy bizonyos szabályokat néha csak küzdelmek árán tudunk betartatni. Ide tartozik például a kötelező maszkviselés. Gyakori, hogy bejön a szülő a kórházba, mi megkérjük, hogy vegye fel a maszkot, majd amikor kimegyünk a váróteremből, azonnal le is húzza. Ilyenkor határozottabban el kell mondanunk, hogy nem fakultatív, hogy felveszi-e a maszkot, és helyesen viseli-e, vagy sem, csak úgy tud bent lenni az épületben, ha figyel az előírásokra - nemcsak a gyerekek, hanem a munkatársaink érdekében.

HáziPatika.com: Egy korábbi interjúban azt mondtad, torz kép él a fejekben arról, hogy milyen ápolónak lenni. Pontosan mire gondoltál?

N. F.: 21 éves voltam, amikor elkezdtem segédápolóként dolgozni a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézetben - épp egy sikertelen orvosi egyetemi felvételi után voltam. Azonnal beleszerettem az ápolásba, de akkor, 2006-ban mindössze 60 ezer forintot kerestem havonta, emiatt pedig rögtön le is mondtam arról, hogy belőlem valaha is ápoló lesz. Éreztem, hogy van egy olyan életszínvonal, amit elképzelek magamnak, és ez az összeg azzal semmilyen szinten nem összeegyeztethető. Akkor még nem tudtam arról, hogy ápolóként nemcsak az OKJ-képzés létezik, hanem lehet egyetemre járni, doktorálni, a klinikai munka mellett pedig tanítani. Vagyis komolyabb életpályában is gondolkodhatunk, és felépíthetünk egy érdekes, sikeres karriert. Sajnos a legtöbbeknek még ma sincs erről fogalmuk.

HáziPatika.com: Miért érdemes még ápolónak lenni?

N. F.: Hatodik éve dolgozom ugyanazon a helyen - ez korábban nem fordult elő velem -, és még mindig ugyanúgy szeretek bejárni, soha nem érzem azt, hogy az adott napnak nem volt értelme. Elsősorban azért, mert mindaz, amit mások szolgálatában végzel, nagyon komoly érték, és tartást ad az embernek. Ráadásul egy rendkívül adrenalindús szakterületen dolgozom, ami minden szinten, szellemileg és fizikailag is komoly kihívás. Az ápolási szakma folyamatosan fejlődik, mindig jönnek új technológiák, eszközök, ami rettentő izgalmas, ezért nem válik unalmassá a munka, mindig van mit tanulni. Ami még fontos, hogy az egészségügyi területen dolgozó csapat többnyire nagyon vagány, jó humorú, szórakoztató társaság, mi is sokat nevetünk az osztályon. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy reggeltől estig minden rózsaszín, és nincsenek rossz pillanataim, de összességében, ha a nagy egészet nézed, rájössz, hogy érdemes csinálni. 

HáziPatika.com: Említetted a sikertelen felvételit az orvosira...

"Úgy nézek a betegre, mintha családtag lenne"

Dr. Kiarash Bahrehmand 19 évvel ezelőtt költözött Magyarországra, jelenleg az Országos Onkológiai Intézet daganatsebésze, és nőgyógyászati magánrendelőjét vezeti. Imádja a munkáját, de ma már csak akkor vállal új pácienst, ha elég időt tud rá fordítani - ahogy ő mondja, van lehetősége beszélgetni vele. Az interjú során mesélt a betegségek mögött álló lelki okokról, arról, hogy orvosként miért fontos emberségesnek lenni, és hogy mit kért tőle az édesanyja a nőkkel kapcsolatban. Részletek!

N. F.: Egészen pontosan három sikertelen felvételim volt. Már gyerekkoromban eldöntöttem, hogy baleseti sebész leszek. Volt egy full extrás elsősegélydobozom, és ha például elmentünk síelni, valaki pedig összetörte magát, azt bekötöztem, sőt, még azt is, akinek semmi baja nem volt. (Nevet) Elsős általános iskolásként, amikor anyukám jogosítványt szerzett, rajongtam a Közúti elsősegélynyújtás című tankönyvéért, elölről-hátulról, kívülről-belülről tudtam. Sőt, ha valakivel valamilyen baleset történt, és kórházba került, mindig látogattam. Az épületben aztán összevissza szimatoltam - imádom a kórházillatot -, és mindig igyekeztem belesni egy-egy nyitott ajtón, hogy lássam, mi történik a kórtermekben. Szóval tudni lehetett, hogy ez nagy szerelem.

Aztán úgy alakult, hogy 14 éves koromtól kezdve rengeteg lehetőség jött az életembe. Először modellkedni kezdtem, majd a gimnázium végén reklámfilmekben szerepeltem, 18-19 éves koromban pedig a Barátok közt-ben. Utána beiratkoztam a Testnevelési Főiskolára sportmenedzser szakra, de rájöttem, hogy ez nem az én utam, és otthagytam. Közben újra előtört bennem a vágy az egészségügy, a kórház iránt. Felvételiztem az orvosi egyetemre, és nagyon kevéssel maradtam le, ami iszonyatosan fájó volt. Akkor mentem el a Svábhegyibe, mert azt mondtam, ahhoz, hogy még egyszer nekifussak, tudnom kell, hogy valóban ezt akarom. Pulmonológiai területre kerültem egy családi barát, Dr. Stéger Gabriella osztályára - aki egyébként a legcsodálatosabb gyerekpulmonológus volt a Földön -, segédápolóként.

Németh Franciska, ápoló, Szent János Kórház, Barátok közt

Úgy véli, mindaz, amit mások szolgálatában végzünk, nagyon komoly érték, és tartást ad az embernek.

Fotó: Fülöp Máté

HáziPatika.com: Mit csinál egy segédápoló?

N. F.: Semmi magasztos dologra nem kell gondolni, segít a vizeléssel, székeléssel kapcsolatos dolgokban a betegnek, áthúzza az ágyát, megeteti, vigyáz rá. Viszont azt gondolom, az az ápoló, aki mindezeket nem tapasztalja meg, és nem tudja korrektül elvégezni, jobb, ha más szakma után néz. Amikor egyébként volt öt percem a Svábhegyiben, rögtön bementem Stéger doktornőhöz; nézegettük a röntgenfelvételeket, magyarázta, hol mit látok, és mindig megerősített abban, hogy az egészségügyi pályán a helyem. Azt mondta, a világ legjobb orvosa lesz belőlem, én meg mondtam neki, hogy Gabi, nekem tetszik, amit az ápolók csinálnak, de ő próbált lebeszélni róla. És sajnos ez is annak a torz képnek a része, amiről korábban szó volt: ha jó képességű vagy, sokakban fel sem merül, hogy ápoló legyen belőled, és ez a legrosszabb, amit gondolni lehet erről a hivatásról. Sajnos hosszú út vezet még odáig, hogy elismerjék, az ápolás valójában hol foglal helyet az egészségügyi hierarchiában. Egy abszolút mellérendelt szerep az orvoshoz képest, bár egy jó ápoló soha nem gondolja azt, hogy ő az orvos, és neki kell eldöntenie, mi legyen a terápia. Ha te szeretnéd kimondani a végső szót, és nincs benned egy olyan fokú alázat, ami ehhez a szakmához kell, akkor az rossz jel. Ahogy az is, ha az orvos nem tudja, hogy ha te innen kiteszed a lábad, neki vége.

A sikertelen felvételi után egyébként a magyar MTV-nél is dolgoztam mint műsorvezető. Huszonévesen azért el lehet viselni a Fat Boy Slim-interjút a Balaton Sound VIP-ben, túléltem, nem volt probléma. (Nevet) Az az igazság, hogy bár mindig találtam olyan elfoglaltságot, amit az egészségügy helyett lehetett csinálni, amikor volt időm, azonnal mentem a kórházba. Néhány hónapot az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben is eltöltöttem segédápolóként, de akkor már tudtam, hogy ápoló szeretnék lenni, és hogy el fogom kezdeni az ápolóképzőt.

HáziPatika.com: Mesélsz arról, hogyan telik most egy napod a kórházban?

N. F.: Egy műszak 12 órás, vagy este nyolctól reggel nyolcig dolgozunk, vagy reggel nyolctól este nyolcig, de én a kisfiam születése óta nem éjszakázom. A Gyermeksebészeti és Traumatológiai Osztályon belül az ambulancián dolgozom, oda jön be a mentő és a szülő, hogy leforrázta magát a gyerek, leesett valahonnan stb. Itt dől el, hogy fel kell-e venni az osztályra a gyereket, vagy haza tudjuk engedni. Az ambulancián az orvosé a főszerep, de nekünk is nagy a felelősségünk, hiszen pillanatok alatt meg kell szerveznünk a teljes ellátást. Ha bejön egy végtagsérült gyerek, akkor mi állítjuk össze azt a csapatot, aki a következő fél órában foglalkozik vele, például képalkotó vizsgálatot kér, rögzíti a végtagot, ha kell. Vagy, hogy egy másik példát mondjak, sebellátás esetén tudnunk kell, mit fog kérni az orvos a következő pillanatban. Az a jó, ha csak az első szótagot mondja ki, és utána már ott van a kezében, amit szeretne. Ez nagyon komoly csapatmunka.

HáziPatika.com: Mit gondolsz, hogyan lehet egy sérült, beteg gyerekkel jól kommunikálni? 

N. F.: Ha a gyerek bejön a kórházba, velünk találkozik először. Az első benyomás meghatározó, ezért nagyon fontos, hogy éppen akkor milyen az arckifejezésem, hogy megyek ki az ajtón, hogy nézek ki, hogy üdvözlöm őt. Figyelni kell például arra is, hogy a türelmünknek soha nem lehet vége. Ha a gyerek ordítani akar, akkor ordítson. Nem fordulhat elő, hogy nem vagy annyira türelmes, mint amennyire szükséges. Ugyancsak lényeges dolog a gyerekellátásban, hogy a szülőnek joga van ott lenni a gyereke mellett, nekünk egy pillanatig sem szabad azt éreztetnünk vele, hogy a terhünkre van.

HáziPatika.com: Könnyebb a gyerekekkel, mint a felnőttekkel?

N. F.: A gyerekek életkorukból, adottságaikból adódóan könnyebben vezethetőek, jobban a pillanatban élnek, és kevesebb séma van a fejükben arról, hogy ki kicsoda, és hol mi fog történni. Ha egy szülő meg van győződve arról, hogy a magyar egészségügy borzasztó, tart attól, hogy a János Kórház milyen, nem ismeri Kovács doktort - nincsen ilyen nevű orvos nálunk, azért említettem ezt a nevet -, és fél, hogy nem jó szakember, az a gyerekre is hatással van. Rengeteg olyan helyzettel találkoztam már, amikor a gyerekkel jól lehetett volna együttműködni, de a szülő görcsössége, bizalmatlansága mindent megnehezített.

HáziPatika.com: Hatott valamennyire a munkádra, a gyerekekhez, a látottakhoz való hozzáállásodra az, hogy édesanya lettél?

N. F.: Sokkal jobban megviselnek az esetek, gyengült az egészséges önvédelmem. Emellett azt is megfigyeltem, hogy türelmesebb vagyok a szülőkkel, jobban megértem őket. A szülés előtt előfordult, hogy bizonyos reakciókat túlzónak gondoltam, de most már semmiért nem tudok haragudni senkire. Gyakorlatilag a gyerekemnek köszönhetően sikerült megértenem, hogy nem feltétlenül van befolyásod arra, mit érzel szülőként, nem tudod kontrollálni, mert ez egy elemi, ősi dolog.

HáziPatika.com: Több helyen is olvastam, hogy ADHD-s vagy. Mennyire nehéz ezzel együtt élni, és mennyiben befolyásolja a munkádat?  

N. F.: Évtizedek óta ADHD-s (Attention Deficit Hyperactivity Disorder, figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, a szerk.) vagyok, de csak két éve tudok róla. AzADHDminden esetben gyermekkorban jelentkezik, és sokszor felnőttkorban is megmarad. Úgy nőttem fel, úgy jártam végig az iskolákat, hogy rossz magaviseletű, hanyag szorgalmú gyerek voltam, aki csoda folytán bizonyos tantárgyakban jól tudott teljesíteni, de ami nem érdekelt, azt esélytelen volt megtanulnom. Ez egy klasszikus ADHD-tünet.

ADHD-ra figyelmeztethet még a szétszórtság, a figyelem tartásának zavara is. Egy ADHD-s képes figyelni, csak nem tudja szabályozni, mire figyeljen oda. Olyan, mintha a fejedben egy televízió lenne, de a távirányítót más kezelné, ezért neked nincs befolyásod arra, milyen csatorna menjen. Az ADHD-nak egyébként jó hozadéka a kreativitás, rengeteg olyan művész, zenész van, aki pont a betegségnek köszönhetően tudja olyan magas szinten művelni a szakmáját. Előnye még a hiperfókusz, ami azt jelenti, hogy ha valami érdekel, arra nagyon oda tudsz figyelni. Ez a Csíkszentmihályi-féle flow (Csíkszentmihályi Mihály, pszichológus - a szerk.), ami az ADHD-soknak körülbelül csettintésre adatik meg. Nekem ezt a kórház jelenti. A sürgősségi betegellátást mint szakmát nem mellesleg nagyon javasolják az ADHD-soknak, mert jól tudnak teljesíteni benne. Ilyen még a mentőzés, az előadóművészet vagy például a kisvállalkozás üzemeltetése.

Németh Franciska, ápoló, Szent János Kórház, Barátok közt
Sokkal jobban megviselik a kórházban látott esetek, mióta édesanya lett. Fotó: Fülöp Máté

HáziPatika.com: Ha már kivállalkozásokat említettél - ha jól tudom, neked is van egy, amelyen keresztül több projektet is működtetsz.

N. F.: A vállalkozásom 10 éve működik, egészségügyi kommunikációval foglalkozik, és nonprofit. Jelenleg két aktív projektem van, az egyik a GyermekSOS, ez egy online gyermekügyelet-kereső, a másik pedig a Healers, ami egy online közösség ápolóknak. A GyermekSOS-nél a felhasználók száma a 2015-ös indulás óta ugyanannyi, vagy több, nem nagyon kell reklámozni, mert aki akarja, úgyis megtalálja. A legjobb a dologban, hogy a weboldalt anyukákat szem előtt tartva álmodtam meg, mert úgy gondoltam, ők foglalkoznak többet a gyerekekkel - ennek ellenére több a férfi felhasználó. Ha ugyanis a gyerek elesik otthon, és megsérül, akkor anyuka vigasztalja, apuka pedig megkapja a feladatot, hogy gyorsan keresse meg, hova lehet menni ügyeletre. (Nevet) A Healers egyelőre még csak egy erősen béta verzióban érhető el, és valójában egy krízismenedzsment stratégia: a többi között az a célunk vele, hogy minél több emberrel megismertessük az ápolói szakmát, és elérjük, hogy meglegyen a megfelelő utánpótlás.

HáziPatika.com: Ha elképzeled magad 25 év múlva, akkor ápolóként vagy vállalkozóként látod magad? Esetleg továbbra is viszed majd mind a két "szerepet"?

N. F.: Nagyon szeretem a vállalkozásomat, fontosnak tartom a projektjeimet, de 25 év múlva nagyon szeretnék csak ápoló lenni. A nagymamám 95 éves koráig élt, és az utolsó éveiben sok időt töltött kórházban. Több ápolóval sokkal kevésbé lett volna megterhelő mindenki számára a helyzet. Az egészségügyet az ápolók fogják megmenteni, megváltoztatni; szükség van orvosokra, de az egészségügy akkor működne jól, ha megfelelő számban lennének ápolók.


HáziPatika.com: Maradjunk a 25 éves időintervallumnál - mit gondolsz, 2045-re vajon elég ápoló lesz? Hol tart majd a szakma?

N. F.: Én még 35 évesen is egy végtelenül naiv ember vagyok, ezért szerintem elképzelhető, hogy elegen leszünk. Ez egyébként pusztán marketingkommunikációs kérdés. Egy nagy üdítőital-márka például semmit nem sajnál ráfordítani a reklámra. Ha az egészségügyben is lenne lehetőség annak a típusú kommunikációnak az alkalmazására, ami a reklámszakmában működik, akkor lehetne toborozni embereket, vonzóvá lehetne tenni az ápolói szakmát. Ide a legjobb eszközök, a megfelelő hangnem, felület, grafika, arcok kellenek. Próbálom ezt minél többször és több helyen elmondani, valamint tenni is érte, mert ennek jelenleg nincs más módja.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+4, +9 °C
Minimum:
-6, -1 °C

Hazánkban kedden délelőtt a keleti és középső tájakon többfelé megmarad a köd és alacsonyszintű rétegfelhőzet, amelyből szitálás és ónos szitálás kialakulhat.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag