HáziPatika.com: Kutatólaborja alapvetően az agyi mechanizmusok megismerésével foglalkozik, eredményeik az Alzheimer-kór megértését is segíthetik. Gyerekként mi volt a terv?
Dr. Hangya Balázs: Kukás szerettem volna lenni, de mint látja, ez nem sikerült. Pedig volt egy nagyon jó kukásautóm, imádtam, ki lehetett nyitni hátul. Viszont ez hamar elmúlt, és aztán nagyon sokáig nem volt ötletem. Hatosztályos gimnáziumba jártam, a fővárosi Fazekas Mihály Gimnázium matematika tagozatára, ott érettségizett édesapám is. Szerettem, de négy év után kicsit meguntam a matekot, egyre inkább nyűggé vált, a biológia viszont elkezdett érdekelni. Abból versenyeztem, országos tanulmányi versenyre is mentem. Ez a Fazekasban nyilván nem volt szokványos, de a biológiatanárunk, dr. Müllner Erzsébet, nagyon lelkesen tanított. Ezt nem mindenki értékelte, egy barátom például most menő matematikus Svájcban, a Lausanne-i Műszaki Egyetemen, de gyűlölte az órákat. Én viszont egyre inkább a biológia felé fordultam. Eljött az a pont is, amikor a matektanárom azt mondta: korábbi érdemeimre való tekintettel megkapom az ötöst, de cserébe ígérjem meg, hogy többé nem foglalkozom matematikával. Nem mintha a tanárnő bánná, de ezt tartom életem legsúlyosabban megszegett ígéretének. Mert hogy később matematikusként is szereztem diplomát.
HáziPatika.com: De elsőként az orvosira felvételizett. Miért pont azt választotta?
H. B.: Nem igazán tudtam, mit akarok, de tetszettek a természettudományok. A humán genetika kifejezetten érdekelt, aztán egyetemen felvilágosítottak, hogy azok a kutatások teljesen másképp zajlanak, mint én képzeltem, így csökkent a lelkesedésem. Az első egy-két évben ráeszméltem arra is, hogy hiányzik a matematika. Először csak elővettem azokat a feladatokat, amelyeket korábban utáltam, aztán harmadéves koromban elkezdtem matekra is járni. Ebben nem volt tudatosság, nem gondoltam, hogy a két területet összekapcsolom, de menet közben rájöttem, hogy a matekot jól lehet alkalmazni az idegtudományban is. A PhD fokozatomat már az idegtudományi doktori iskolában szereztem, agykutatással foglalkoztam Freund Tamás professzor csoportjában.
HáziPatika.com: Utána New Yorkban kutatott. Miért oda ment?
H. B.: Végzés után sokat gondolkodtam, hova menjek, de kéthetente meggondoltam magam. Aztán kiválasztottam a Cold Spring Harbor labort, ahová jelentkeztem egy kurzusra, hogy meg tudjam nézni. Kimentem, tetszett, úgyhogy amikor hazajöttem, írtam egy levelet, hogy mennék. Akkor derült ki számomra, hogy Amerikában ezt nem így szokták: az a gyakorlat, hogy az ember több tíz helyre beadja a jelentkezését, várja a válaszokat, majd elkezd egyetemekkel tárgyalni. Emiatt, bár magyar származású volt a témavezetőm, elég furcsán néztek a megközelítésemre. Mindenesetre felvettek, 2010-ben kezdtem meg a munkát és 4,5 évig maradtam.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
HáziPatika.com: Milyen tapasztalatokat szerzett kint?
H. B.: Amerika teljesen más, rengeteget tanultam már abból is, hogy megismertem egy máshogy működő rendszert. A legfontosabbak talán a hozzáállásbeli különbségek. Egyrészt, hogy a kutatók komolyan veszik a saját felelősségüket, munkájukat, prioritási sorrendjükben ez nagyon előkelő helyen áll. És ez átragad az emberre. De nemcsak a hozzáállásuk más, hanem az is, ahogy hozzájuk viszonyulnak. Sokkal nagyobb feléjük a bizalom, például nem kell minden centről tizenhat számlát bemutatniuk. Mert kint nem feltételezik, hogy a kutatók a világ összes pénzét el akarják lopni, ez ott teljesen életidegen gondolat.
HáziPatika.com: Csak az adminisztráció egyszerűbb, vagy jobbak a lehetőségek is?
H. B.: Az Egyesült Államok sokkal nagyobb forrásokat mozgósít kutatásokra, mint Európa. Például az amerikai Idegtudományi Társaságnak nagyságrendileg 40 ezer tagja van, míg az európainak csak 20 ezer. Beszédes az is, hogy az amerikai idegtudományi konferenciára körülbelül 30 ezer ember megy el, míg európaira csak 7-8 ezer. De persze kint sincs kolbászból a kerítés, például a fizikai infrastruktúra sok helyen elég rossz. Ha mondjuk esik az eső, elmegy az áram a laborban, olyankor nem szerencsés kísérletet tervezni. Földkábelek sincsenek, minden a felszínen megy, ősrégi oszlopokon, ha pedig leesik egy ág, akkor, némi túlzással, fél Long Island - ott van a Cold Spring Harbor labor - áram nélkül marad. Ez nálunk viszonylag gyakori volt. Pedig ez a New Yorktól nem messze lévő intézet a világ vezető molekuláris biológia és genetika alapkutatási intézményei közé tartozik, nyolc tudósa kapott élettani és orvosi Nobel-díjat. Persze a nagy egyetemeken jobb a helyzet, de infrastrukturálisan az Egyesült Államok sehol nem túl fantasztikus. De például a rendelés és a szállítás felfoghatatlanul jó, azt össze sem lehet hasonlítani Európával. Ha rendelek valamit - bármit, akár magamnak, akár a labornak - akkor az jó eséllyel másnap ott lesz az asztalomon, de van, hogy még aznap. Szóval minden gyors és hatékony.
HáziPatika.com: Miért jött haza?
H. B.: Az amerikai posztdoktori állás után tovább akartam állni máshová, leginkább Nagy-Britanniába vagy Svájcba. Itt jött kapóra a Lendület program, ami nélkül esélyem sem lett volna, hogy itthon indítsak kutatólabort. Bár az a program már lejárt, még van hátra egy évünk egy uniós pályázatból, szóval 2022 őszéig van stabil támogatásunk. Biztos hazai finanszírozásunk 2024-ig van.
HáziPatika.com: Részt vesz az oktatásban is?
H. B.: Mivel nem tartozunk egyetemhez, csak akkor tanítunk, ha meghívnak bennünket. Szoktunk például az ELTE biológus szakon, ahol a neurobiológiai képzést próbálják rendbe szedni. Mostanában egyértelműen onnan van a legtöbb tehetséges diákunk. Emellett inkább csak a Semmelweis Egyetemen tartok PhD kurzusokat.
HáziPatika.com: Nehéz itthon fiatal kutatókat találni?
H. B.: A helyzet nem könnyű, ennek egyik oka, hogy rengeteg fiatal tehetség külföldre megy. Például a Fazekasból a diákok fele, vagy több mint fele. Olyan végzős osztályról is tudok, ahonnan tizenöten mentek csak Cambridge-be. Amikor én végeztem, ez még nem volt így. Anglia azért is lett kedvelt cél, mert a magyar diákok angolul tudnak jól. A brexit óta a helyzet a mi szempontunkból kicsit javult, de nyilván ki fog épülni egy olyan rendszer, ami Németországba exportálja a tehetségeinket. Mindenesetre most talán van pár évünk, hogy jobban megtartsuk őket.
HáziPatika.com: A külföldi egyetemek ennyivel vonzóbbak?
H. B.: A fiatalok távozásának másik oka, hogy itthon más a tudomány megbecsültsége, amin lehetne javítani. Az oktatásban talán jobban kellene hangsúlyozni, hogy a tudás érték - szembe állítva azzal az általános kommunikációval, hogy annyit érsz, amennyit keresel. És azt is, hogy a tehetség felelősség a társadalom irányába. A távozás harmadik oka az előbbiektől nem független: a felsőoktatás színvonala. Mert ha a legjobbak elmennek, és nem itthon tagozódnak be a felsőoktatásba, akkor nehéz fenntartani a színvonalat. Mi például hatvanan kezdtünk a matematikus szakon, de csak kilencen diplomáztunk. Mert bejutni nem volt olyan nehéz, de a matematika ettől még az. Ugyanakkor ma ebből a kilenc emberből valószínűleg senki nem ment volna magyar egyetemre, úgy viszont nem lehet fenntartani egy szakot, hogy senki sem végzi el. Szóval a színvonal egyre lejjebb megy. De a bajok már a gimnáziumokban elkezdődnek, ott is extrém a tanárhiány. Nálam is van diák azért, mert nem tudott kémiából érettségizni. Egy évig tanulta a tárgyat, utána az iskolájukból elment az utolsó ilyen tanár, és nem volt többé kémia óra. Most egy évig nálunk dolgozik, segít a kutatásban, közben magánórákon készül a kémia érettségire. Anélkül nem tud felvételizni.
HáziPatika.com: A demencia mikor kezdte el érdekelni?
H. B.: Már régóta érdekelt annak a folyamata, a PhD-kutatásaimnál is foglalkoztam azokkal a sejtekkel és agyterületekkel, amelyeknek ebben szerepe van. De csak alapkutatásokat végeztünk. Amerikában eredetileg a figyelmet kutattam, de megmaradt a demencia is, ott már kacsintgattunk betegségmodellek irányába is. Elsősorban a kolinerg sejtek működését vizsgáltuk, az Alzheimer-kórban ezek a fontosak. Viszont kint még nem voltak alzheimeres egereink, csak a normál állatoknál néztük ezeket a sejteket. A demenciával részletesebben azóta foglalkozom, amióta hazaköltöztem (hoztunk haza olyan egereket, amelyek az Alzheimer-kór modelljei). Parkinson-kórral - ami szintén okozhat demenciát - kint még egyáltalán nem foglalkoztam, szintén itthon kezdtem el. Már embereket is vizsgálunk, kollaborációban az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézettel és és a Semmelweis Egyetem neurológiai klinikájával. Dolgozunk a Természettudományi Kutatóközponttal is, ami korábban hozzánk hasonlóan MTA intézet volt. Együttműködünk a Zürichi és az Oxfordi Egyetemmel is.
HáziPatika.com: Az egérmodellekről mit kell tudni? Milyen a demens egér?
H. B.: Egy egérnél nehéz ezt körülírni. Hordozzák az Alzheimerre jellemző mutációkat, és ahhoz hasonló tüneteket mutatnak. Például egy egyszerű, térbeli navigációs feladatban sem feltétlenül emlékeznek arra, hogy merre kell menniük. Azt nézzük, hogy el lehet-e érni náluk valamilyen állapotjavulást, és ha igen, akkor azt hogyan.
HáziPatika.com: Hogy néz ki egy ilyen vizsgálat?
H. B.: Az egereket hónapokig tanítjuk, de próbáljuk ezt minél jobban automatizálni. Az eredeti módszer szerint a labirintusba a kutató teszi be a jutalmat, majd elindítja az egeret. Aztán amikor az eleséget megtalálja, kezdődik az egész elölről. Az automatizálásnál az egér a feladatot magától ismételgeti, elég egyszer betenni a berendezésbe, ami a jutalmat magától adagolja. Közben egy kamerán keresztül lehet nézni, hogy az egér ügyes-e vagy nem, a szoftverek pedig számolják a teljesítményét. A legújabb fejlesztésünk már annyira automatikus, hogy az egér úgymond beköltözik egy lakó-tanító környezetbe, ahol időnként lehetősége van átmenni a hálószobából a tanulószobába. De csak ha úgy dönt, mert például szomjas, és szeretné megkapni a vizet jutalomként. Szóval átmegy, dolgozik, aztán munka után hazamegy. Ezt naponta sokszor megcsinálja, mi pedig valójában magára hagyjuk egy hétre, nem piszkáljuk, csak monitorozzuk, mintha egy egér reality lenne. Aztán egy hét után már mint profit vesszük ki a berendezésből, a feladatot jól megtanulta. Ezt követhetik további kísérletek.
HáziPatika.com: Mennyivel gyorsabb így a munka?
H. B.: Amivel korábban két-három hónapot bajlódtunk, azt most az egér egy hét alatt megtanulja, így a kutatóknak rengeteg ideje felszabadul. Ráadásul az egér nemcsak gyorsabban tanul, hanem sokkal kevesebb stressz is éri, hiszen nem kell hozzászoknia az emberi érintéshez, csörömpöléshez, lámpakapcsoláshoz. A módszert szabadon elérhetővé tettük, bármilyen kutató hozzáférhet. Használata azért előnyös, mert viszonylag olcsó, sok egér tanítható vele és nagyon rugalmas. Új benne az is, hogy drót nélküli stimulálórendszerrel van összekötve. Ez azt jelenti, hogy bizonyos sejteket genetikai úton fényérzékennyé teszünk, majd ezt követően az agyba egy nagyon vékony optikai szálat, egy miniatűr ledet ültetünk. Ezzel tudunk bizonyos agysejteket automatikusan stimulálni vagy gátolni a feladat különböző fázisaiban.
HáziPatika.com: Hogy ültetik be ezeket az egerek agyába?
H. B.: Műtőben, sztereomikroszkóp alatt. A legfontosabb eszközünk az úgynevezett sztereotaxis, ami képes a manipulátort nagyon precízen mozgatni három dimenzióban. A koponyába nagyon pici lukat kell fúrnunk, és a beültetett eszközök is egészen vékonyak. Mindez természetesen altatásban történik. Vannak technológiai újítások is, ilyenünk nekünk is van. Például végzünk egereken CT- és MRI-vizsgálatokat annak érdekében, hogy a műtét pontosabb legyen. Ezt a technológiát a humán műtétekből vettük át, ott már régebb óta határozzák meg a koordinátákat ezek segítségével. Mi azóta tudjuk alkalmazni, hogy javult az eszközök felbontása - kicsi az egerek agya.
HáziPatika.com: A humán vizsgálatok milyenek?
H. B.: Vannak kutatásaink, amelyeknél a páciensekkel olyan feladatokat végeztetünk, amelyek mérni tudják a döntéshozatal több aspektusát, közben pedig EEG-vel nézzük az agyi folyamatokat. Ritkábban, de a Parkinson-betegeket műtét alatt is vizsgálunk: ébren vannak, amikor az agyi stimuláló elektródákat beültetik nekik, mert a neurológus csak így tudja követni, hogy az eszköz mit befolyásol, okoz-e nem kívánt hatásokat, például szemmozgási zavart, érzészavart. A műtét során nekünk is lehetőségünk nyílhat kérdéseket feltenni, feladatot adni a betegnek. Viszont munkánk nagy része az adatelemzés. Megjelentek már olyan nem invazív serkentőmódszerek is, amelyekkel a koponya megnyitása nélkül, viszonylag fókuszáltan lehet serkenteni az agyat. Ez jelentősen meggyorsítja a vizsgálatokat, valószínűleg mi is hamarosan elkezdünk ilyenekkel dolgozni. A serkentés ez esetben azt jelenti, hogy bizonyos agyterület sejtjeinek, vérellátásának aktivitását fokozzuk. Kérdés, hogy ez az agyműködésen javít-e, vagy ront, esetleg egyik sem következik be. Emiatt kell ezeket a vizsgálatokat óvatosan és körültekintően elkezdeni. Mindenképpen nagy előrelépés, hogy ilyen terápiákban már agyműtét nélkül lehet gondolkodni. Ha okosan avatkozunk be, akkor javulhat az alzheimeres betegek állapota - de ehhez még jobban meg kell ismerjük a normális agyműködést.
HáziPatika.com: Ön tart a demenciától?
H. B.: Nem félek aktívan, de passzívan biztos, hiszen ezt senki nem szeretné sem magának, sem a családjának. Azt sem, hogy ezzel a hozzátartozókat terhelje. Egyébként csináltattam magamnak egy viszonylag átfogó genetikai vizsgálatot, még kint. Ez valamilyen szinten vizsgálná az Alzheimerre való hajlamot is, de nekem pont az a vizsgálat nem sikerült. Szóval míg sok dolgot megtudtam a génjeimről, addig pont erről nem derült ki semmi. De egyébként ezt a betegséget a legtöbb esetben sok gén szerencsétlen együttállása okozza, a szigorúan öröklődő familiáris Alzheimer - ennél erős a genetikai meghatározottság, a betegség ilyenkor biztosan öröklődik - nagyon ritka. Az Alzheimer-kórra irányuló genetikai szűrés viszont csak akkor lesz hasznos, ha a betegség lefolyásába még korai fázisában, a tünetek jelentkezése előtt be tudunk avatkozni. Erre irányul most rengeteg kutatás.
HáziPatika.com: Az eddigiek közül melyik eredményére a legbüszkébb?
H. B.: Nagy dolog volt, hogy 2020-ban azonosítottunk két kolinerg idegsejttípust a bazális előagyban. Azt már a '80-as évek óta tudjuk, hogy az Alzheimer-kórt jelentős részben ezek pusztulása okozza, ez váltja ki az ilyenkor jellemző tanulási és emlékezeti nehézségeket. Viszont korábban azt gondoltuk, hogy ezek egyformák. De ez nincs így, ráadásul ezek nem csak mások, hanem másképp is működnek: egyik csoportjuk ritmikusan aktív, valahogy úgy, mint egy óra ütései. Valószínűleg ennek a ritmusnak a változásai, gyorsulásai, lassulásai hordoznak információkat. A másik sejttípus egyfajta aktivitáscsomagokat hoz létre, olyanokat, amelyek rövid időn belül nagy hatást tudnak kifejteni. Szóval az egyik kicsit olyan, mint a távíró, ahol a jel konkrét időzítése hordozza az információt, a másik meg olyan, mint a rádió, ahol különböző frekvenciák modulációja teszi ezt. A következő kérdés az, hogy ezek a rádió és távíró típusú kolinerg sejtek másképp vesznek-e részt az Alzheimer-kór kialakulásában. Most éppen ezt vizsgáljuk, a cél pedig az, hogy specifikusan tudjuk az egyiket vagy a másikat befolyásolni. Komoly előrelépés lenne, ha az agyi folyamatok megértésével ezen a téren is lehetőség nyílna célzott kezelésre.
Legjobban: