Mit vizsgál a proktológus?

Talán egyetlen szakorvosi vizsgálattól sem félünk annyira, mint a proktológusitól, pedig az aranyeres panaszok súlyosabbá válásakor (és a későbbi szövődmények elkerülése érdekében) minél előbb érdemes felkeresni a szakembert.

A proktológia az általános sebészetnek a végbél betegségeinek vizsgálatára és kezelésére szakosodott területe. A proktológiai szakrendelésen vizsgálják és kezelik az aranyerességet, a végbél környezetének gyulladásos folyamatait, jó- és rosszindulatú daganatait, a béltraktus alsó szakaszának, illetve a végbélnek a különféle elváltozásait.

Miért nem fáj az aranyér? A népbetegségnek számító aranyér nem minden esetben okoz tüneteket. Függ attól, hogy külső vagy belső aranyérről beszélünk, valamint attól is, hogy a betegség milyen stádiumban van

A proktológus hajtja végre a különböző vizsgálatokat, a kézzel történő ellenőrzéstől a végbéltükrözésig. Ezek a vizsgálatok kellemetlenek ugyan, de tulajdonképpen fájdalommentesek - különösen akkor, ha a páciens lazít, nem izgul, nem ideges (ilyenkor ugyanis a test izmai, így a záróizmok is megfeszülnek), és nincs benne szégyenérzet - fontos, hogy igyekezzünk őszintén beszélni a kétségeinkről, félelmeinkről az orvosunkkal!

Hogyan készüljünk a vizsgálatokra?

Bár tabutémának számít, próbáljuk meg kideríteni azt is, hogy a családtagjaink közül kinek volt már aranyere, esetleg vastagbél- vagy végbéldaganata, illetve bélpolipja.

Gyűjtsük össze a korábbi leleteinket, vizsgálati anyagainkat, és azt is érdemes összeszedni, hogy milyen gyógyszereket szedünk. Nem árthat egy néhány napig, egy hétig vezetett étkezési napló sem, hiszen a proktológus az étrendünket megismerve pontosabb tanácsokat adhat. Rektoszkópiás vizsgálat előtt előfordulhat, hogy beöntéssel készítik fel a beteget. Ez általában fél órás procedúra, mely alatt többször is el kell menni vécére.

A szakemberek szerint nagyon rossz ötlet koplalni a proktológiai vizsgálat előtt vagy abban reménykedni, hogy ez előző nap bevett hashajtó miatt megszabadulunk a felesleges salakanyagoktól! Ilyenkor ugyanis a magasabb területekről folyamatosan folyik a béltartalom, ami nagyon zavarja, illetve hátráltatja vizsgálatot. Nyugodtan együnk a vizsgálat előtt, mert amit néhány órával a vizsgálat előtt eszünk, az biztosan nem kerül le az utolsó bélszakaszba. Tekintettel arra, hogy többségünk úgyis ideges, ha éhgyomorra jövünk, még nagyobb az esélye, hogy az alacsonyvércukorszintmiatt rosszul leszünk a vizsgálat közben.

Beszélgetéssel indul

A proktológusnak szinte biztosan lesznek kérdései a székelési és étkezési szokásainkkal, testsúlyunkkal (fogyás-hízás), a gyógyszerszedéssel és a családban korábban előforduló betegségekkel kapcsolatban. Ezekre válaszoljunk őszintén, szégyenérzet nélkül! Mondjuk el azt is, hogy szedünk-e valamilyen gyógyszert vagy követünk-e valamilyen diétát, ezek a tényezők ugyanis nemcsak az aranyeres panaszokat, de az esetleges későbbi kezelést is befolyásolhatják.

A proktológus hajtja végre a különböző vizsgálatokat, a kézzel történő ellenőrzéstől a végbéltükrözésig.
A proktológus hajtja végre a különböző vizsgálatokat, a kézzel történő ellenőrzéstől a végbéltükrözésig. Fotó: Getty Images

Természetesen arról is be kell számolnunk, érzünk-e fájdalmat székletürítés közben, tapintottunk-e csomót, göböt; viszket-e, irritált-e a rektális terület; észrevettünk-e vérfoltot vagy váladékot a vécépapíron vagy az alsóneműn.

Milyen vizsgálatok várnak ránk?

Az első lépés általában a kézzel történő vizsgálat. Ehhez egy vizsgálóasztalra kell felfeküdni az oldalunkra és a térdünket fel kell húzni a mellkasunkhoz. A szakember speciális síkosítóval nedvesített, gumikesztyűs kézzel óvatosan megtapintja a rektális területet kívül, illetve belül.

A kézzel történő vizsgálat után szükség szerint következhet a rektoszkópia vagy más néven végbéltükrözés. Ez olyan vizsgálati eljárás, amelynek segítségével bele lehet nézni a végbélbe, azaz a bél legalsó, nagyjából 15 centis szakaszába.

A rektoszkóp egy 3-4 cm átmérőjű, egyenes fémcső, amihez egy fényforrás csatlakoztatható, benne egy kúpos végű, a felvezetést elősegítő "dugó", amit végbélbe történő felvezetés után egyszerűen ki lehet húzni. Ekkor a cső külső végére egy üvegablakocskát helyezünk fel. Ez egyrészt lezárja a csövet, és a vizsgálat során befújt levegőt nem engedi megszökni, mert csak így lehet megvizsgálni a végbél egyébként összefekvő belső felszínét. Az ablak másik feladata, hogy betekinthessünk rajta a végbélbe. A vizsgálat nem vesz igénybe többet néhány percnél, és minimális kellemetlenséggel jár.

Amennyiben szükséges, a kézzel történő vizsgálatot és a rektoszkópiát ki lehet egészíteni röntgenvizsgálattal vagy biopsziával is, ám ezekre - ha csak aranyérgondok miatt fordulunk orvoshoz - általában ritkán van szükség.

)
Tiszta levegő (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30, +36 °C
Minimum: +14, +20 °C

A többórás napsütést időnként gomolyfelhők zavarják, legfelejebb délen lehet elvétve egy-egy zivatar. Mérsékelt szél mellett 31, 36 fokos maximumhőmérsékletekere számíthatunk. Vasárnap sem érkezik front, fokozódik a kánikula. A migrén mellett a keringési panaszok is gyakoriak lehetnek, egyre többen tapasztalhatnak alvászavarokat is. A tűző napon fennáll a napszúrás és a hőguta kockázata. A déli órákat javasolt árnyékos, hűvös heéyen tölteni. Az érzett hőmérséklet még a mért értkeknél is magasabb lesz. A légszennyezettség közepes, kissé növekszik. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Megterhelő hőség (Napi középhőmérséklet 25 fok felett várható)