Az aranyérműtét lehetséges szövődményei

HáziPatika

Bár az aranyérműtét napjainkban már rutinbeavatkozásnak számít, az összes más műtéthez hasonlóan ennek is vannak bizonyos veszélyei. Mik ezek, és mire kell figyelni a műtétet követően?

Azaranyérigen elterjedt betegség, becslések szerint élete során minden harmadik embert érinti kisebb-nagyobb mértékben. Leggyakoribb tünetei a székelés után papíron maradt vércseppek, egy kitapintható csomó a végbélnyílásnál, illetve a viszketés és a diszkomfortérzet ezen a tájékon.

aranyér, aranyérműtét altatás
Az aranyérműtét napjainkban már rutin beavatkozásnak számít

Súlyossága szerint négyféle stádiumot különböztethetünk meg

  • az első stádiumban lévő aranyeres csomó csak vérzik, de nem nyúlik ki a végbélnél
  • a második stádiumú csak székeléskor türemkedik ki, de visszahúzódik magától
  • a harmadik stádiumban lévő aranyérnél a csomó magától nem húzódik vissza, de kézzel visszahelyezhető,
  • a negyedik stádiumnál már kézzel sem helyezhető vissza.

Míg az első két stádiumban a betegség kenőcsökkel, kúpokkal és megfelelő életmóddal is jól kezelhető, a negyedik szakaszban már műtétre is szükség lehet ahhoz, hogy a panaszok enyhüljenek.

"Az az aranyér, amelyik székelésnél, erőlködésnél kitüremkedik a végbélből, mindenképpen műtéti beavatkozást indokol - akár vissza tudja helyezni a beteg, akár nem. Ezt gyűrűzéssel és más gyógymódokkal már nem lehet orvosolni"

- mondta el Dr. Kökény Zoltán sebész. A szakember hozzátette: a végbéltáji vérzés nem feltétlenül jelez aranyeret, ezzel a tünettel azonban mindenképpen orvoshoz kell fordulni. Gyulladásos és daganatos betegségek esetén szintén ezek lehetnek az első árulkodó jelek, ezért sebészhez vagy proktológushoz kell fordulni, aki eldöntheti, szükséges-e a műtét.

Ilyen szövődményekkel járhat az aranyérműtét

A modern orvosi eljárásoknak köszönhetően az aranyérműtét ma már rutin beavatkozásnak számít és semmilyen komoly kockázattal nem jár. Persze, mint minden műtéti beavatkozásnál, ebben az esetben is fennáll bizonyos szövődmények rizikója.


A műtéteket helyi érzéstelenítéssel, illetve altatással (aneszteziológia) végzik, utóbbi jellemzően több szövődménnyel járhat. Bizonyos emberek szervezetét az aneszteziológia jobban megviseli - hatását befolyásolja a páciens általános állapota, terhelhetősége, a kísérő betegségek és azok súlyossága, de azelhízásvagy a dohányzás is növelhetik a kockázatot. Mivel a beteg ilyenkor teljesen kábult, a gyomorban lévő étel és folyadék egy része visszakerülhet a torokba, ahonnan a tüdőbe jutva fulladást idéz elő. Emiatt fontos, hogy az altatásban végzett műtétek előtt a páciens gyomrában már semmi ne legyen. Az általános anesztézia után szédülés, kábaság, hányinger, ritkább esetben légzési nehézségek is jelentkezhetnek, ezek azonban rendszerint néhány óra alatt elmúlnak.

Közeleg a nyaralás, a hosszabb utazás pedig komoly nehézséget jelenthet az aranyereseknek. A sok ülés, az idegen környezet annyira megviselik őket, hogy sokszor inkább el sem indulnak. Hogyan készüljünk?

A műtét során az oda, illetve elvezető ereket elkötik, a megnagyobbodott csomókat pedig leválasztják. Ennek legnagyobb kockázata rövid távon a seb elfertőződése és vérzése, ami az előírásokat betartva jórészt megelőzhető. Hosszabb távon pedig a betegnek széklet- és vizeletürítési zavarai lehetnek, a végbél záróizma ugyanis megsérülhet a beavatkozáskor, ami részleges inkontinenciát eredményezhet. Ha a probléma hosszabb ideig fennáll, mindenképpen érdemes orvossal konzultálni.

Mire figyeljünk aranyérműtét után?

Ha néhány tanácsot megfogadunk, a szövődmények kialakulásának veszélyét minimálisra csökkenthetjük. Fontos a műtét helye körüli higiénia, székelést követően ugyanis a végbél környéke minden esetben beszennyeződik, papírral pedig nem lehet tökéletesen megtisztítani. A túl erős dörzsölés ráadásul felsértheti a még gyógyuló szövetet, az apró sebeken át a kórokozók mélyebbre juthatnak és gyulladást okozhatnak. A végbél környékét ezért javasolt naponta több alkalommal is megmosni és jódos fertőtlenítővel kezelni.

Aranyérműtét után néhány alapvető szabály betartásával gyorsabb és szövődménymentes lehet a felépülés. A teljes cikket ide kattintva olvashatja el.


Túlzásba sem szabad azonban esni
ezeknek a készítményeknek a használatával: az antibiotikumos és fertőtlenítő kenőcsök állandó alkalmazása ugyanis a rajtunk lévő, hasznos baktériumokat is elpusztítja, így csökkenti a bőr természetes védekezőképességét. Emiatt szintén megnőhet a gyulladások és fertőzések kialakulásának veszélye. Fontos a megfelelő étkezés is, aki ugyanis kevés rostot fogyaszt, annak a székelés is fájdalmas lehet, és a sérült terület ismét kivérezhet, begyulladhat. Az átlagosnál több folyadék fogyasztása is segíthet abban, hogy a széklet megfelelő állagú legyen és semmilyen irritációt ne okozzon.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+29, +36 °C
Minimum:
+17, +22 °C

Hazánkban szombaton délelőtt túlnyomórészt napos idő várható, a nyugati határvidéken növekedhet meg a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag