Az aranyeresség leggyakoribb tünete

HáziPatika

Megerőltetés, rostszegény táplálkozás, várandósság, de akár az idő múlása is hozzájárulhat az aranyerességhez, amely a fejlett országokban a lakosság majdnem 40 százalékát érinti. Sokan nem veszik elég komolyan vagy szégyellik felkeresni az orvost, pedig az aranyerességnél gyakran jelentkező vérzés előhírnöke lehet a vastagbél daganatos megbetegedésének, amely Magyarországon a tüdőrák után a második legtöbb ember halálát okozza.

Milyen mozgásformák javasoltak az aranyérrel küzdők számára? Részletek itt.

Egyre több egészségügyi panasz kapcsán mondhatjuk, hogy ma már népbetegség. A mozgásszegény életmód, a rostszegény táplálkozás és a stressz a legtöbb esetben súlyos panaszokat okoz az emberi szervezetben, meghatározva a társadalom nagy részének egészségügyi állapotát. Az aranyeresség ráadásul már fiatalokat is érinthet, hiszen a statikus erősportok túlzásba vitt jelentős térnyerése a betegség korai megjelenését eredményezheti. Emellett a túlsúly, a családi örökletes hajlam, az elhízás, különböző daganatos megbetegedések, a vénás rendszerre nehezedő nyomás fokozódásával járó májbetegségek, valamint akár a várandósság is hozzájárulhat kialakulásához. Dr. Bertha László, az MDC Clinic Egészségügyi és Diagnosztikai Központ proktológus, sebész adjunktusa szerint azaranyérugyan megelőzhető vagy sokáig kitolható, de a kor előrehaladtával, körülbelül 40 éves kor körül kiegyensúlyozott életmód mellett is megjelenhet a probléma.

A vécézés közbeni újságolvasás elősegítheti az aranyér kialakulását
A vécézés közbeni újságolvasás elősegítheti az aranyér kialakulását

A panaszok megelőzése

"Aranyérbetegségről akkor beszélünk, amikor a belső aranyértörzsek kötőszövetes felfüggesztése megnyúlik, majd ezek az érpárnák előesnek a végbélbe. A legenyhébb változata a kisfokú megnagyobbodás az aranyér előesése nélkül. Súlyosabb esetben székeléskor az aranyerek nyomásra lesüllyednek, de spontán visszahúzódnak. A harmadik stádiumban székeléstől függetlenül akár mozgáskor is előesnek, már spontán nem húzódnak vissza, de ujjal visszahelyezhetők, míg a legsúlyosabb esetben az aranyerek már nem helyezhetők vissza, folyamatosan a végbélnyílás előtt helyezkednek el" - foglalta össze a szakember.

Hozzátette, helyes életmód kialakításával az esetek nagy részében megelőzhető vagy legalább sokáig kitolható az aranyérbetegség fellépése. Ennek azonban feltétele a rostban gazdag táplálkozás, a napi 2-3 liter folyadék fogyasztása, a rendszeres, dinamikus mozgás, az elhízás, valamint az erősportok túlzott művelésének elkerülése. Szükség lehet bizonyos rossz szokások elhagyására is: sokan újságot olvasnak például székelés közben, ez azonban az aranyeresség idő előtti kialakulásához vezet.

Mikor keressünk fel orvost?

"A betegek panaszai közül a leggyakoribb a székelés után jelentkező friss, piros vérzés, amelyet a székleten vagy a toalettpapíron észlelnek. A betegség elhanyagolásával az aranyeresség egyre súlyosabb stádiumai jelentkeznek, a vérzés intenzitása erősebbé és gyakoribbá válik. Ez néha olyan mennyiséget is jelenthet, hogy vérátömlesztésre is szükség lehet" - hívta fel a figyelmet dr. Bertha László.

Nagyon fontos hogy már a panaszok jelentkezésekor szakemberhez forduljunk. Az aranyeresség a kezdeti stádiumaiban nagyon jól kezelhető, a betegek teljesen panaszmentessé válnak. Ha azonban elhanyagoljuk, a negyedfokú állapotban már nagyon nehéz jó eredményt elérni. Az alkalmazható kezelést az aranyeresség stádiuma határozza meg: enyhébb esetben diéta, életmódbeli változás, kúpos vagy kenőcsös konzervatív kezelés mellett teljes gyógyulás érhető el. Másod-harmadfokú aranyeresség esetén már ambulánsan elvégezhető, fájdalmatlan kezelésre van szükség. Ilyen például a gumigyűrűzéses módszer, amikor egy speciális műszerrel a megnyúlt aranyerek tövére gumigyűrűt helyeznek fel, amelyek lelökődése után a betegek teljesen panaszmentessé válnak. Súlyosabb esetekben azonban már csak műtéttel lehet eredményeket elérni.


Súlyosabb okok is állhatnak a vérzés mögött

Gondot jelent, hogy a legtöbben viszolyognak az aranyérrel kapcsolatos vizsgálatoktól, pedig a proktológus szerint számos tévhit okozza ezeket a félelmeket, rossz érzéseket. "Sajnos nagyon sok beteg későn jelentkezik az orvosnál, pedig az aranyeresség leggyakoribb tünete, a vérzés hátterében az esetek egy részében polip vagy rosszindulatú daganat áll. Ezek felfedezése csak proktológiai tükrözés során lehetséges. A végbéltükrözés megfelelő empátiával és gyakorlattal végezve - minimális rossz érzésen kívül - semmilyen fájdalommal, kellemetlenséggel nem jár, elvégzése viszont életmentő lehet" - hangsúlyozta a szakember.

A statisztikák riasztóak: az elmúlt 30 évben négy és félszeresére nőtt a végbéldaganatosok száma Magyarországon, évente csaknem ötezren halnak meg vastagbélrák miatt. A tüdőrák után ez a második leggyakoribb daganatos megbetegedés Magyarországon, holott ha időben észreveszik, nagyon jó arányban gyógyítható.

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait