Új, jobb Alzheimer-gyógyszerek jöhetnek

Olyan fehérjét fedeztek fel tudósok, melynek blokkolásával helyreállíthatóvá válik a memória.

A kísérletek során egy már ismert gyógyszerrel blokkolták a fehérje működését, ami segített helyreállítani azoknak az egereknek a memóriáját, akik az Alzheimer-kór tüneteit imitáló agysérülésben szenvedtek. Az eredmények alapján a tudósok remélik, hogy hamarosan új gyógyszereket fejleszthetnek ki a degeneratív megbetegedés lelassítására.

"Leginkább az adhat okot izgalomra, hogy az egész molekuláris láncból ez a fehérje az, amit a legkönnyebben célba tudunk venni a gyógyszerek segítségével - nyilatkozta Stephen Strittmatter, a Yale Orvosi Egyetem munkatársa - Ez reményt ad nekünk, hogy hamarosan felfedezhetjük azt a szert, amivel levehetünk némi terhet az Alzheimer-kórban szenvedők válláról."

A betegség következtében fehérje-plakkok képződnek az agystruktúrában, ami idővel az agysejtek halálához vezet. A tudósoknak már sikerült egy részleges molekuláris térképet összeállítaniuk arról, hogy az Alzheimer miként pusztítja el az agy sejtjeit.

Korábbi kutatásai során Strittmatter professzor munkatársainak sikerült kimutatniuk, hogy az Alzheimer-kórt fémjelző amiloid-béta peptidek hogyan állnak párba a prion fehérjékkel. Egy ismeretlen folyamat során ez a csatlakozás aktiválja a Fyn nevű molekuláris hírvivőt. A legújabb vizsgálatok szerint a folyamat hiányzó láncszeme egy, a sejtmembránban található fehérje , a metabotropikus glutamát receptor-5, vagy mGluR5. Amikor a fehérjét egy már ismert szerrel blokkolták a tudósok, az Alzheimer-modell egereknél megszűntek a memória- és tanulási zavarok, a szinaptikus denzitás pedig helyreállt.

Strittmatter professzor szerint az új gyógyszereknek az mGluR5 amiloid-prion-zavaró hatását kell majd még jobban kiaknázniuk. Az Alzheimer-kór című tudományos szaklapban olvasható.

Az Alzheimer-kórral járó fokozatos szellemi leépülés idejében (minél korábbi stádiumban) elkezdett gyógyszeres és nem gyógyszeres terápiával lassítható, a tünetek enyhíthetők, azaz a beteg hétköznapi boldogulása megkönnyíthető. A jelenleg elérhető Alzheimer-ellenes készítmények (tabletta, kapszula, oldat, injekció, tapasz) rendkívüli mértékben befolyásolhatják a betegek életét: a terápia során állapotuk stabilizálódik, memóriájuk javul, önállóbbak lehetnek, javul beszédkészségük és ezáltal növekszik önbizalmuk is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra