Megtalálták az Alzheimer-kór "ground zeróját"

Ahogy megöregszünk, veszítünk gondolkodóképességünkből, de korántsem mindegy, hogy mennyit. Az agy apró locus coeruleus területe erősen ki van téve a méreganyagoknak és a fertőzéseknek, pedig kulcsszerepe van a szellemi fittség fenntartásában.

A nagyvilág számára a szeptember 11-i merényletek után vált közismertté az amerikai katonai kifejezés: ground zero. A hadászatban az erősebb fegyverek (rakéták vagy bombák) célpontjait szokták megjelölni e két szóval. De ezt alkalmazzák arra a területre is (ahogy New Yorkban is), amit elpusztított például egy robbantásos merénylet és így nevezik a nukleáris robbanások helyszínét is. A kifejezést átvették az ingatlanfejlesztők is, és azt az epicentrumot jelölik vele, ahonnan az építkezések kiindulnak. De egyre általánosabban értik rajta a legalapvetőbb szintről való kiindulási pontot is.

A kifejezés most a Science Daily jóvoltából megjelent az agykutatásban is, mert a tudományos lap szerkesztői olyan alapvetőnek érezték az Alzheimer-kór kutatásában elért új eredményt. Arról van szó, hogy az agynak egy kritikus, de sérülékeny területéről, a locus coeruleusról kiderült, hogy azt érinti elsőként az Alzheimer-kór, s ezért fontosabb lehet a kognitív funkciók fenntartásához, mint korábban gondolták volna. Több okból is ez tehát a ground zero az Alzheimer-kór szempontjából.

Rövid, közérthető és hasznos videó készült arról, hogy mi történik az agyunkkal Alzheimer-kórban. Az ismeretterjesztő kisfilmet ajánljuk betegeknek, hozzátartozóknak, ápolóknak, és mindenkinek, akit érdekel a betegség lefolyása. Kattintson , nézze meg a filmet! A locus coeruleus egy kis része az agytörzsnek, amely noradrenalint (más néven norepinefrint), bocsát ki. Ez a neurotranszmitter felelős többek között a pulzusszám, a figyelem, az emlékezet és megismerés szabályozásáért. A neuronjai ágszerű axonokat (hosszú idegsejtnyúlványokat, tengelyfonalakat) növesztenek az agy nagy részén keresztül, és segítenek szabályozni a véredények aktivitását. A kiterjedt összeköttetések miatt érzékenyebbek a toxinokra és a fertőzésekre, mint a többi agyterület – mondta a kutatás vezető szerzője, Mara Mather, a University of Southern California gerontológia és pszichológia professzora.

Az öregedéssel egyidejűleg veszítünk gondolkodóképességünkből, de nem mindegy mennyire

Mather hozzátette, hogy a locus coeruleus az első agyterület, amelyben kimutatták a tau patológiát – a fehérjék lassan kiterjedő csomóit –, amelyek a későbbiekben az Alzheimer-kór árulkodó jeleivé válnak. Bár nem mindenki lesz Alzheimer-kóros, a boncolási eredmények azt mutatják, hogy a legtöbb embernél valamilyen kezdeti jelei tapasztalhatók a tau patológiának a locus coeruleusban korai felnőttkortól kezdve.

A locus coeruleusban felszabaduló noradrenalin valamilyen módon hozzájárulhat az Alzheimer-kór kialakulásához. A patkányokon és egereken végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a noradrenalin segít megvédeni a neuronokat azoktól a behatásoktól (például a gyulladásoktól, a túlzott stimulációtól vagy különböző neurotranszmitterek hatásától), amelyek megölik a sejteket, és felgyorsítják az Alzheimer-kór kifejlődését.

A noradrenalin akkor szabadul fel, ha valaki valamilyen szellemi tevékenységet végez vagy mentális kihívással találkozik, például problémát kell megoldás a munkahelyén, be kell fejeznie egy szókirakó feladatot, esetleg el kell játszania egy nehéz zenedarabot.

„A tanulás és a gondolkodással teli karrier kognitív tartalékokat termel a késői életszakaszra, és effektív agyteljesítményt tesz lehetővé a patológikus változások dacára. A locus coeruleus noradrenalin rendszerének újdonságokkal és szellemi kihívásokkal való aktiválása hozzájárulhat a kognitív tartalékok létrehozásához” – fejtette ki Mara Mather.

Forrás: Science Daily

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra