Gomba okozhatja az Alzheimer-kórt?

Nagy port kavart egy új tanulmány, amely a héten jelent meg a Nature Scientific Reports szaklapban. A spanyol Autonomous University of Madrid kutatói ugyanis azt állítják: egyes Alzheimer-esetek az agyunkra ható gombás megbetegedések miatt alakulnak ki.

A tanulmány alapja az a vizsgálat, amelyet 25 holttesten végeztek, ezek közül 14 egykori Alzheimer-beteg teste. A 14-ből mindegyikben ugyanazon gombás fertőzés nyomait találták. A kutatók nem tudták kizárni annak a lehetőségét, hogy az Alzheimer és a gombatelepek megtelepedése összefügg.
A tudományos élet ellenérzését jól foglalja össze John Hardy, a londoni UCL idegsebészének véleménye. Hardy szerint jelen pillanatban csak egy okát ismerjük az Alzheimernek, ez pedig genetikai eredetű: egyes családokban három gén mutációjának keveredése okoz egyfajta örökletes betegséget, amely az Alzheimer megjelenéséért felelős. Ha az Alzheimer-kór igazi oka a gombás fertőzés lenne, akkor ezen mutációknak is az lenne a célja, hogy legyengítsék a szervezetet és teljesen nyitottá tegyék a fertőzéssel szemben, ami a kutató szerint valószínűtlen. Ha pedig a csoportnak igaza van azzal kapcsolatban, hogy a két betegség összefügg, az még nem jelent semmit, mivel az ok-okozati összefüggés akár meg is fordulhat: ez pedig azt jelenti, hogy az Alzheimer hatására kezdődik meg a gombásodás.

Az Alzheimer-kór figyelmeztető jelei

Az egyik legrettegettebb idegrendszeri betegség az Alzheimer-kór, mely jelen tudásunk szerint nem gyógyítható, és az agyban okozott károsodás sem visszafordítható. Azonban ha időben elkezdik a kezelést, a betegség progressziója jelentősen lassítható. Milyen jelek esetén gyanakodjunk?

Carrascoék szerint ez könnyen előfordulhat, ugyanis az Alzheimer terjedése igencsak hasonlít a gombás fertőzésekhez: lassan alakul ki, lassan fejlődik, gyulladásos tünetekkel és az immunrendszer zavaraival jár együtt. Emellett az alzheimeres páciensekben észlelhető sérült véredényeket is okozhatják az itt szaporodó gombák is.

A kór okával kapcsolatban számos elképzelés napvilágot látott már: egyesek szerint az idegsejtek közé beékelődő fehérjeplakkok indítják be az elváltozásokat, mások szerint bakteriális vagy virális fertőzések, de került már a dohányzás és a fejsérülés is a lehetséges okok közé.

A kor előrehaladtával nő a betegség kockázata

A kor előrehaladtával nő a betegség kockázata

A kutatás nagy visszhangja nem véletlen, hiszen az Alzheimer egyre gyakoribb betegség: jelenleg több mint 40 millió ember szenved tőle és ezek csak azok, akiknél már diagnosztizálták - a betegség korai fázisai kevésbé észlelhetőek, így az alzheimeresek igazi száma vélhetően sokkal több. Egy 2008-as spanyol tanulmány azt is kimutatta: 65 éves kor után minden öt év elmúltával duplázódik a betegség jelentkezésének veszélye.

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

november 25. - december 01.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
6 190
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+3, +8 °C
Minimum:
+1, +6 °C

Délelőtt erősen felhős vagy borult lesz az ég, sokfelé várható eső, záporeső.

Egészséget befolyásoló hatások:
N/A

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag