Éhezhet-e az agyunk?

Az időskori elbutulás okait ugyan sokszor nem ismerjük, de életmódunk, ezen belül táplálkozásunk tudatos formálásával sokat tehetünk ellene. Hogyan tápláljuk az agyunkat?

A Alzheimer-kór , amelyre a szeptember 21-ei világnap is felhívja a figyelmet. A 2013-as Demencia csúcstalálkozó adatai szerint közel világszerte 50 millió, Európában több mint 10 millió, ezen belül Magyarországon pedig 250.000 embert érint a probléma. Mit tehetünk a memóriánk javításáért?

Mik az Alzheimer-kór okai, tünetei? Hogyan diagnosztizálható? Lehet-e kezelni? Kattintson tovább! A Nemzetközi Alzheimer Társaság múlt évben tette közzé legutóbbi jelentését, amelyben Martin Prince, a londoni King’s College professzora arra hívja fel a figyelmet, hogy a demencia előfordulásának gyakorisága csökkenthető, ha elkerüljük a diabétesz (cukorbetegség) jelentkezését vagy megfelelően kezeljük azt.

Emellett a hipertónia , azaz a magas vérnyomás elfogadható értékre (140/90 Hgmm) csökkentését és a dohányzás elhagyását javasolja a jelentés.

Prince professzor tanulmányában arra is rámutat, hogy az Alzheimer-kór és a demencia kisebb eséllyel jelentkezik azoknál, akik vigyáztak az agyuk egészségére. Graham Stokes professzor, a Bupa (angol gyökerű nemzetközi egészségügyi hálózat) demencia-központjának vezetője szerint mindez elérhető az agy aktívan tartásával, rendszeres tornáztatásával, egészséges étkezéssel és a sporttal is.

Memóriavédő táplálkozás

Az agy az energiaigényünk 20-25 százalékát használja fel, és - a súlyos éhezést kivéve - a vérben lévő cukrot tudja felhasználni, más tápanyagot nem. Ezért kiemelten fontos, hogy az étrendünk elegendő szénhidrátot is, főként keményítőt tartalmazzon (ebben gazdagok például a lisztből készült termékek vagy a burgonya), amelyeknek összességükben a napi energiaszükséglet 50-55 százalékát kell kitenniük.

Az agyi működést a táplálkozás is befolyásolhatja

Több alkalommal is vizsgálták már az étrend összetétele és az agyi funkciók, valamint a kognitív teljesítmény közötti összefüggéseket. A Táplálkozás-Életmód-Testmozgás (TÉT) Platform tudományos tanácsadói szerint a krónikus megbetegedések, mint például a cukorbetegség , a szív- és érrendszeri problémák, a magas vérnyomás, a középkorúak elhízása, valamint a dohányzás bizonyítottan elősegítik a demencia kialakulását.

Ezzel szemben a kognitív teljesítményünket javíthatja a kiegyensúlyozott táplálkozás (a fehérjék, zsírok - leginkább a növényi olajok - és a szénhidrátok kívánatos arányú felvétele, a bőséges vitamin- és ásványianyag-ellátottság), a rendszeres testmozgás és szellemi aktivitás, továbbá a magasabb iskolai végzettség.

A mediterrán típusú étrend is segíthet a demencia megelőzésében. A memóriánkat hosszabb távon védő étrendben a növényi alapú ételek kaphatnak nagyobb szerepet, ezek között lehetnek salátafélék vagy gyümölcsök. Mindezt kiegészítheti kisebb mennyiségű sovány húsféleség, de leginkább halat érdemes fogyasztani. Az ételek elkészítéshez növényi olajokat, főként olívaolajat használhatunk.

A szakértők szerint mindennek hátterében két - egyelőre még nem bizonyított - elmélet állhat. Elképzelhető, hogy az agyban lévő inzulinreceptorok fejtenek ki ilyen hatást, vagy maga a vércukorszint-emelkedés módosítja az agy glükózfelvételét. A legvalószínűbb azonban az, hogy több, esetleg még nem ismert ok is állhat az étrendünk komplex memóriajavító tulajdonságának hátterében.

Agyunknak tehát szénhidrátra van szüksége ahhoz, hogy jól működhessen. A szénhidrátszegény táplálkozás rövidtávon fejfájást, koncentrációs zavart, idegességet, feszültséget, szédülést idézhet elő. Hosszabb távon azonban jelentősen növelheti a demencia bekövetkeztének esélyét azáltal, hogy az agy nem jut megfelelő mennyiségű cukorhoz a vérkeringésből. Nem kívánatos azonban a szükségesnél több szénhidrát, elsősorban cukor rendszeres fogyasztása sem, mivel ez a szabályozó mechanizmusok kimerüléséhez és ezzel együtt az agyi tevékenység sérüléséhez is vezethet.

5 memóriavédő tipp

  • Fejtsünk rendszeresen keresztrejtvényt, sudokut, oldjunk meg fejtörő feladatokat.
  • Használjunk memóriát segítő módszereket a nehezen felidézhető dolgok, például telefonszámok, napi teendők megjegyzésére.
  • Aludjunk eleget, hiszen az agy ekkor dolgozza fel és raktározza el az eseményeket, élményeket.
  • Táplálkozzunk kiegyensúlyozottan, kifejezetten odafigyelve a szénhidrátok megfelelő mennyiségű fogyasztására.
  • Olvassunk sokat, mivel az olvasás folyamatosan karbantartja az agyat.

Forrás: Táplálkozás-Életmód-Testmozgás (TÉT) Platform

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra