A jövőben így tesztelik a demenciát

Egy új teszt segítségével már a nyálból is korán felismerhetik a kezdődő demenciát - állapította meg egy új kutatás.

Évtizedekkel azelőtt, hogy az Alzheimer-kór első tünetei megjelennek, az agyszövet már elkezd változni. Már ekkor el kellene kezdeni a terápiát, hogy megakadályozzák, vagy legalábbis késleltessék a betegség kialakulását - vélik szakértők.

nyálvizsgálat, Alzheimer-kór, demencia, Alzheimer-kór korai felismerése, teszt, nyál összetevői,
A nyálból is kimutatható a kezdődő demencia. Fotó: Getty Images

Mi a baj a mostani eljárásokkal?

A képalkotó eljárásokkal készített agyi felvételek a specifikus jelzőanyagok miatt drágák, ráadásul sugárterhelést is jelentenek, a gerincvelői folyadék vizsgálatának pedig előfeltétele a gerinccsapolás. Tehát egyik jelenleg alkalmazott eljárás sem alkalmas a korai diagnózis felállításához nagy létszámú páciensnél.

A nyálból is kimutatható

Az Alzheimer-kór meglepő okairól korábbi cikkünkben olvashat, kattintson ide!

A közelmúltban azonban több kutatócsoport is felfedezte, hogy a nyál molekulái vagy bizonyos baktériumai jelezhetik az Alzheimer-kórt. Az Alberi Auber által vezetett kutatócsoport pedig a közelmúltban egy lehetséges jelzőanyagról - biomarkerről - számolt be. A tudósok egy 78 résztvevős kutatásban megállapították, hogy a nyál baktériumflórájának összetétele az Alzheimer-kór súlyosbodásával megváltozik.

A kutatók azt látták, hogy a fogínygyulladások kórokozói - köztük például a Filifactor villosus - kisebb számban fordultak elő, ahogy egyre súlyosabb volt a kognitív betegség, miközben a száj baktériumflórájának más organizmusai - mint a Leptotrichia - nagyobb számban jelentkeztek. A gyulladások biomarkerei azonban nem mutattak különbséget. A kutatók arra következtettek, hogy a nyál összetétele lehetővé teszi az Alzheimer-kór korai felismerését.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra