Médiatár

Bukósisak levétele

A bukósisakot viselő sérültek mindig nyaki gerincsérültnek tekintendők. A sisak kikapcsolását követően az egyik segélynyújtó óvatosan elkezdi lehúzni a sisakot - míg a másik sérült fejét tartja. A sisak levételét követően a sérült feje a levegőben va...

Teljes leírás

A bukósisakot viselő sérültek mindig nyaki gerincsérültnek tekintendők. A sisak kikapcsolását követően az egyik segélynyújtó óvatosan elkezdi lehúzni a sisakot - míg a másik sérült fejét tartja. A sisak levételét követően a sérült feje a levegőben van, ezért az egyik segélynyújtó térdével rögzíti, majd (Eschmark-féle műfogással) légutat biztosít.

A felvételért köszönet az Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanulóinak.

Balesetek és sérülések

Testi épségünk igen törékeny: a baleseti sebészetek a kórházak és szakrendelők legforgalmasabb osztályai, és a balesetek az elsők között szerepelnek a halálozási okok listáján is. A közutakon, a háztartásokban, illetve a munkahelyen, játszótéren, vagyis az élet minden területén történhet baleset. A segítség gyorsasága és hatékonysága mellett fontos az is, hogy az lehetőség szerint szakszerű legyen, hiszen a beavatkozással semmiképpen nem szabad ártani a betegnek. Érdemes tudni, hogy a mentők 104-es, illetve a központi segélyhívó 112-es telefonszámát minden telefonról, még egy lejárt kártyájú mobilról is ingyenesen lehet hívni.

Bővebben...

A bukósisakot viselő sérültek mindig nyaki gerincsérültnek tekintendők. A sisak kikapcsolását követően az egyik segélynyújtó óvatosan elkezdi lehúzni a sisakot - míg a másik sérült fejét tartja. A sisak levételét követően a sérült feje a levegőben van, ezért az egyik segélynyújtó térdével rögzíti, majd (Eschmark-féle műfogással) légutat biztosít.

A felvételért köszönet az Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanulóinak.

Kövesse a Házipatikát:

Humánmeteorológia

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag