
Mozgás 50 Felett




Koronavírus: miért ne edzenénk otthon?
Már megint sokat ettünk. Húsvétkor a járvány ellenére a legtöbben (valószínűleg) követték a sonkás, tojásos kalácsos étkezési hagyományt. Mivel a locsolkodás és a vendégjárás az érvényben lévő távolságtartási előírások miatt elmaradt, talán az alkoholfogyasztás idén kevesebb volt. Plusz kalóriából azonban van elég, amelyet valahogy ellensúlyoznunk kellene, méghozzá otthon.

A legjobb mozgásformák 50 felett
Ötven év felett is lehet aktív életet élni - sőt kell is, hiszen szervezetünknek ekkor van csak igazán szüksége a sportolásra. A rendszeres testmozgás testünkre és lelkünkre is jó hatással van: segíthet a betegségek megelőzésében és mentális egészségünket is javítja. Nem mindegy azonban, hogy 50 felett milyen mozgásformát választunk.

Gyógyszerkereső
Északnyugat felől tovább csökken a felhőzet, és éjszaka átmenetileg szinte országszerte kiderül az ég, majd hajnalban az északnyugati tájak fölé vastagabb felhők sodródnak. Csapadék nem valószínű. Az északias szél veszít az erejéből, főleg a Dunántúlon fordulhatnak még elő élénk széllökések. Hajnalra általában 3 és 9 fok közé hűl le a levegő, de a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken gyenge fagy is előfordulhat. Az orvosmeteorológiai helyzetet ma is hideg fronthatás dominálja.