
Kanyaró Elleni Védőoltás


WHO: az oltásszkeptikusok miatt gyerekek halnak meg világszerte
Tavaly még mindig kevesebb gyermek kapta meg a szükséges védőoltásokat világszerte, mint a koronavírus-világjárvány előtti időszakban – közölte jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).




Gyerekek tízmillióit veszélyezteti egy súlyos fertőzés
Világszerte több tízmillió gyerek kerülhet veszélybe, mert a koronavírus-világjárvány miatt sokkal kevesebben kapták meg a kanyaró elleni oltást az elmúlt három évben – hívta fel a figyelmet közös közleményében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az amerikai járványügyi központ (CDC).




Gyógyszerkereső
Északnyugat felől tovább csökken a felhőzet, és éjszaka átmenetileg szinte országszerte kiderül az ég, majd hajnalban az északnyugati tájak fölé vastagabb felhők sodródnak. Csapadék nem valószínű. Az északias szél veszít az erejéből, főleg a Dunántúlon fordulhatnak még elő élénk széllökések. Hajnalra általában 3 és 9 fok közé hűl le a levegő, de a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken gyenge fagy is előfordulhat. Az orvosmeteorológiai helyzetet ma is hideg fronthatás dominálja.