
Büntetés




Visszavonul Schobert Norbi, miután megbüntették 40 millióra
Visszavonulásáról beszélt egy vasárnapi interjúban Schobert Norbi. A fitneszguru szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) példát akar vele statuálni azzal, hogy 40 millió forintra bírságolta a Norbi Update termékek forgalmazójaként a fogyasztók megtévesztéséért.



Kiderült, hogyan tanulunk a rossz tapasztalatokból
Egy eddig nem azonosított, az egész agykéregre jellemző működési elvet írtak le kutatók, amely hozzájárul a tanulás korai fázisának sikerességéhez. A kutatás eredményei egyes kórállapotok, például az autizmus és a skizofrénia kifejlődését vizsgáló kutatások tervezéséhez is alapul szolgálhatnak.



Gyógyszerkereső
Erősen felhős vagy borult idő várható, legfeljebb átmeneti szakadozások, vékonyodások lehetnek a felhőzetben. Az ország északnyugati harmadának kivételével többfelé várható eső, zápor, késő estig keleten zivatar is lehet. Estefelé nyugat felől csökken a felhőzet. Az északnyugati, északi szél nagy területen lesz erős. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl a levegő. Hat fokos lehűlést hozott a hidegfront.