
Budapest







Így szállítják a fővárosi hulladékot a hosszú hétvégén
A MOHU Budapest Zrt. munkatársai a hosszú hétvégén (november 1. és 3. között) is a már megszokott, az adott napi menetrend szerint szállítják el a háztartási és a szelektív hulladékot a fővárosban és egyes agglomerációs településeken - közölte a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.

Gyógyszerkereső
Az északkeleti határvidéken is beborul az ég, viszont a Dunántúlon nyugat felől egyre szakadozottabbá válhat a felhőtakaró arrafelé a nap is kisüthet. Eleinte csak helyenként előfordulhat (saras) eső, zápor, kiterjedtebb csapadékra délutántól számíthatunk, leginkább a Duna vonalában és attól keletre. Az északkeleti harmadban számottevő mennyiség várható. A délies szél a Dunántúlon nagy területen megerősödik, nyugaton néhol viharos lökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 17 fok között várható, de kevésbé felhős, kevésbé csapadékos dunántúli tájakon pár fokkal magasabb, míg a tartósabban borult, csapadékos északkeleti tájakon 10 fok körüli értékek is lehetnek. Késő estére 4 és 11 fok közé csökken a hőmérséklet. Egy melegfront hoz nedves léghullámokat.