
Alzheimer-Kór Gyógyítása





A demencia évtizedekkel korábban kezdődik, mint feltételezték
Az Alzheimer-kór évtizedek alatt alakul ki. Egy végzetes láncreakcióval kezdődik, amelyben rosszul "összehajtott" fehérjék tömegei keletkeznek, és szó szerint elárasztják az agyat. A folyamat kiindulását azonban csak most kezdik megfejteni.



Fény és hang fékezi meg az Alzheimer-kórt
A villogó fehér fény és a csicsergő hangok képesek lehetnek megfordítani az Alzheimer-kórt. A felfedezés igazolására már megkezdődtek a humánkísérletek. A módszer fordulatot hozhat az egyik legrettegettebb betegség kezelésében, mert a jelek szerint nincsenek mellékhatásai, és kifejezetten olcsó.
Gyógyszerkereső
Erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és egyre több helyen - nagyobb számban a Dunántúl keleti felében, illetve a Duna-Tisza közén - számíthatunk esőre, záporra, zivatarra. A zivatarok rendszerbe szerveződhetnek, az egymást követő cellákból pedig lokálisan jelentősebb mennyiség is hullhat. A déli, délkeleti szél sokfelé lesz élénk, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá is fokozódhat a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 24 és 30 fok között várható, de a délnyugati tájakon pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 14 és 20 fok közé csökken a hőmérséklet. A Földközi-tenger térségéből érkező léghullámok miatt változékonyabbra fordul az időjárás.