
Agyi Aneurizma


Agyi aneurizma: „csoda, hogy még tudok beszélni”
Az aneurizma olyan, az éren lévő kiboltosulás, amely az érfal gyengesége miatt alakul ki. Veszélyét az adja, hogy ha kireped, vérzés jelentkezik. A vérzés annál komolyabb, minél nagyobb érről van szó. Egyebek mellett az agyban is kialakulhat: ez történt a Trónok harca című sorozat színésznőjével, Emilia Clarke-kal is, aki az elmúlt években kétszer is agyi aneurizmát szenvedett el. Az átéltekről egy friss interjúban mesélt.

Gyógyszerkereső
Az összefüggő, vastag felhőzet tovább terjeszkedve délutánra az északkeleti határvidéket is eléri - ekkortól viszont a Dunántúlon nyugat felől egyre szakadozottabbá válhat a felhőtakaró. Reggel, délelőtt is előfordulhat már helyenként (saras) eső, zápor, a nap második felében viszont már főként a Dunától keletre kiterjedtebb esőzésre kell számítani. A csapadék előfordulási esélye a nyugati, délnyugati vidékeken a legkisebb. A déli, délkeleti szél a Dunántúlon nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 19 fok között várható, de az Északi-középhegység tágabb környezetében, valamint az Észak-Alföldön helyenként ennél több fokkal hidegebb is lehet. A reggeli fagyok után napközben száraz, kellemesen enyhe idő várható, közel 20 fokkal.