„Félpercenként rohantam volna a mosdóba” – beszélni kell a prosztataproblémákról

A prosztatagondok még mindig tabutémának számítanak, amelyekről nem szívesen beszélnek a férfiak, pláne nem kérnek segítséget. Az viszont nem megfelelő hozzáállás, ha egyszerűen tudomást sem veszünk a problémáról, sőt: kezeletlenül a prosztatagyulladás komoly gondot okozhat. Egy fiatal férfi történetén keresztül mutatjuk be, miért fontos minél előbb orvoshoz fordulni a tünetekkel.

Gondolhatnánk, hogy a prosztataproblémák elsősorban az idősebb férfiakat érintik. Sajnos ez nem igaz: az életkor előrehaladtával tényleg nő az előfordulási gyakoriságuk, viszont már fiatalabb korban is sokan szenvedhetnek miattuk. Egy brit orvosi magazin weboldalának „prostate-information-and-support” rovatában egy fiatal beteg tanulságos történetét osztotta meg a szerkesztőség, amelyből kiderül: ha a tünetek jelentkeznek, nem szabad halogatni az orvosi vizsgálatot.

Félt beszélni a tüneteiről a fiatal férfi

A brit Simon Smith mindössze 24 éves volt, amikor az első panaszai jelentkeztek. Akkor még fogalma sem volt arról, hogy ilyen fiatalon is érinthetik őt prosztatabetegségek. „Éppen egy kocsmában italoztunk a haverokkal, amikor nagyon éles fájdalom hasított a péniszembe, majd szinte rögtön ki kellett szaladnom a mosdóba. Mind a fájdalom, mind pedig a vizelési inger fokozatosan erősödött az este folyamán, miközben hazafelé tartottam, 30 másodpercenként pisilnem kellett” – emlékezett vissza a fiatal férfi.

Simon tünetei ezután sem enyhültek. „A következő négy napot végig otthon töltöttem, ingáztam az ágyam és a fürdőszoba között. Akkoriban egyetemista voltam, így amíg a barátaim kint szórakoztak, én kínok között feküdtem otthon. Egy kád forró fürdőbe is befeküdtem, és próbáltam ellazítani a medenceizmaimat, de semmi sem segített” – mondta el Simon. Felkeresett egy háziorvost, aki szexuális úton terjedő betegségre gyanakodott, a tesztek azonban negatívak voltak. A szakember javasolta, hogy Simon keressen fel egy urológust is, a fiatal férfi azonban nem hitte, hogy életkora miatt erre valóban szüksége lenne. Az ismerőseinek sem mert beszélni a kínos panaszokról. Később az édesapja unszolására mégis vállalta a kivizsgálást, az urológus pedig több vizsgálatot követően krónikus prosztatagyulladást diagnosztizált nála.

mosdo
A brit Simon Smith mindössze 24 éves volt, amikor az első panaszai jelentkeztek. Fotó: Getty Images

„Amikor szembesítettek a hírrel, még semmit sem tudtam a prosztatagyulladásról. Arra számítottam, hogy elmegyek egy urológushoz, kapok valami gyógyszert, és ennyi. Csak néhány hónappal később tudatosult bennem, hogy valószínűleg nem fog elmúlni egyhamar. Az zavart legjobban, hogy nem voltam már képes erekcióra, és fájt a derekam, olyan érzés volt, mintha egy satu nyomná össze. Három különböző antibiotikumot és négyféle fájdalomcsillapítót szedtem” – emlékezett vissza a betegsége legnehezebb időszakára. Panaszai végül több hónapos gyógyszeres kezelést követően javultak csak. A fiatal férfi azért is akarta megírni a történetét, hogy ezzel rávilágítson: a tüneteket nem szabad félvállról venni, mihamarabb segítséget kell kérni. „Szerintem fontos, hogy beszéljünk a prosztatagyulladásról. Ez egy olyan állapot, amely pusztító hatással lehet az életminőségre, mégsem kap elég figyelmet” – írta Simon.

Statisztikák szerint a férfiak 10-15%-a élete során legalább egyszer találkozik a prosztatagyulladás tüneteivel. Mivel jelentős mértékben ronthatja az érintettek életminőségét, érdemes minél előbb felismerni, mert akkor nagyobb eséllyel lehet megszüntetni a kiváltó okokat. Nagyon változatos tünetei vannak, ráadásul ezek időről időre elmúlhatnak és később váratlanul visszatérhetnek. Végstádiumában krónikus kismedencei fájdalom szindróma (CPPS) alakulhat ki, ekkor már kórokozó nem mutatható ki, csak a szokatlan fájdalom marad, amelyhez szexuális zavarok társulhatnak.

Nem javasolt halogatni a segítségkérést, vagy a szőnyeg alá seperni az ilyen jellegű problémákat, hiszen maguktól ritkán múlnak el. Forduljunk időben orvoshoz, hogy megkezdhesse a prosztataproblémák kezelését!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +8 °C

Délnyugat felől fátyolfelhők vonulnak fel, emellett főként az északi tájakon rétegfelhőzet, néhol köd is képződhet. Csapadék nem valószínű. A déli szelet hajnaltól a Dunántúlon egyre nagyobb területen élénk, helyenként erős lökések is kísérhetik, másutt jobbára még mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, ennél több fokkal alacsonyabb értékek a szélvédett, kevésbé felhős északi, északkeleti tájakon lehetnek. Jó hír a frontérzékenyek számára, hogy most pár napig nem várható jelentős fronthatás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra