Kiderült, hogyan hat a kávé a szívre

Napi legalább fél, de legfeljebb három csésze kávé kedvező hatást gyakorol a szív- és érrendszerre, illetve a stroke és a korai elhalálozás kockázatát is csökkentheti - derült ki a Semmelweis Egyetem és a londoni Queen Mary Egyetem közös kutatásából.

Egy közelmúltbeli kutatás szerint koffein hatására felgyorsul a vizuális észlelésünk, ami balesetek megelőzésében is hasznos lehet.

"Azt találtuk, hogy a rendszeres, mérsékelt mennyiségű kávéfogyasztás előnyös hatással van a szívre, visszafordítja a korral járó szívelváltozásokat" - idézi a Semmelweis Egyetem közleménye dr. Maurovich Horvat Pált, az egyetemen működő Orvosi Képalkotó Klinika igazgatóját, a kutatás egyik vezetőjét. A magyar-brit kutatócsoport a UK Biobank adatbázisát felhasználva összesen közel 469 ezer olyan felnőtt adatait elemezte ki, akik a vizsgálat kezdetén nem küzdöttek semmilyen szív-érrendszeri, avagy kardiovaszkuláris megbetegedésben.

kávézás, kávéfogyasztás, kávéivás, koffein, kávé
A rendszeres, de mérsékelt kávéfogyasztás jót tehetnek a szív- és érrendszernek. Fotó: Getty Images

A résztvevők kávézási szokásait - egyéb releváns életmódbeli tényezőkkel egyetemben - kérdőív segítségével térképezték fel. Ugyancsak gyűjtöttek adatokat az esetleg társuló kardiovaszkuláris kockázati tényezőkről, mint a magas vérnyomás, a cukorbetegség és a magas koleszterinszint. Mi több, egy résztanulmányban kiértékelték a résztvevőkről rendelkezésre álló MRI-felvételeket is. A tizenegy évig tartó vizsgálat során a résztvevőket három csoportba sorolták:

  • a kávét nem fogyasztók;
  • a kávét mérsékelten fogyasztók (napi 0,5-3 csésze);
  • illetve a kávét jelentős mennyiségben fogyasztók (napi 3 csészénél több) csoportjába.

"Az összhalálozás terén 12 százalékos, a kardiovaszkuláris halálozás terén 17 százalékos, az újonnan kialakuló stroke terén pedig 21 százalékos relatívkockázat-csökkenést figyeltünk meg a kávét mérsékelt mennyiségben fogyasztók körében, összehasonlítva adataikat azokéval, akit egyáltalán nem fogyasztanak kávét" - mondta el dr. Simon Judit, a tanulmány első szerzője, a Semmelweis Egyetem PhD hallgatója. "Az MRI-vizsgálatok során azt értékeltük, hogy a rendszeres kávéfogyasztásnak van-e valamilyen hatása a szív struktúrájára és működésére" - tette hozzá dr. Maurovich Horvat Pál.

"Az eredmények szerint a mértékletes kávéfogyasztás kardiovaszkuláris szempontból nem káros, sőt előnyös lehet. Ismereteink szerint ez az eddigi legnagyobb volumenű kutatás, amely a kávéfogyasztás szív- és érrendszerre gyakorolt hatásaira fókuszált" - hangsúlyozta dr. Steffen Petersen, a Queen Mary Egyetem William Harvey Kutatóintézetének professzora, a kutatás koordinátora. Zahra Raisi-Estabragh, a Queen Mary Egyetem kutatási ösztöndíjasa kitért rá, az eredmények alapján az sem mindegy, milyen típusú kávét fogyasztunk. Az őrölt kávé mértékletes fogyasztása és a halálozási kockázat csökkenése között ugyanis ki tudtak mutatni összefüggést, ellentétben az instant kávéknál már nem találtak hasonló kapcsolatot. "Ennek oka valószínűleg a két kávétípus feldolgozásában keresendő, mert különböző kémiai anyagok mutathatók ki bennük" - magyarázta a szakember.

Eredményeiről a kutatócsoport a European Journal of Preventive Cardiology című orvosi szaklapban tette közzé tanulmányát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: -2 °C

Északnyugat felől a Dunántúlon, valamint északkelet felől lassabb ütemben az ország keleti harmadán is egyre nagyobb területen szakadozik, csökken az összefüggő felhőzet - legkésőbb a Dél-Alföldön, de a tartós csapadék a déli, kora délutáni órákra ott is megszűnik. Ugyanakkor eközben erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, amelyből főleg a középső tájakon - illetve másodsorban a nyugati határ közelében - záporok, hózáporok alakulhatnak ki, utóbbiak mentén átmenetileg kifehéredhet a táj. Estétől azonban az addig felhős tájakon is egyre többfelé kiderül az ég. Az északi, északkeleti szél szinte országszerte megerősödik, kiemelten az északkeleti tájakon - illetve néhol az Észak-Dunántúlon - viharos lökések is kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 10 fok között alakul. Napközben kettős fronthatás dominál majd, ami sokak számára okozhat kellemetlenségeket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra