A lány egyik melle négyszer akkora volt, mint a másik – a műtét változtatta meg az életét

Vannak olyan fejlődési rendellenességek, amelyek óriási emlőméret-aszimmetriát okozhatnak. A mellek közötti nagy méretkülönbség pedig akár az érintettek egész életét is megkeserítheti.

„Nemrégiben érkezett a Bethesdába az a 16 éves nagylány, aki hatalmas emlőméret-aszimmetria miatt képtelenné vált a társas kapcsolatokra. Esetében a két emlő között közel négyszeres méretkülönbség volt egy rendellenesség miatt, amelyet csak műtéti úton lehetett korrigálni” – olvasható a Bethesda Gyermekkórház Facebook-oldalán megosztott beszámolóban.

szomorú fiatal lány ül a lépcsőn
A lány egyik melle négyszer akkora volt, mint a másik – a műtét változtatta meg az életét. Fotó (illusztráció): Getty Images

A műtét megváltoztatta a tinédzser életét

A műtétet több pszichológiai előkészítő beszélgetés előzte meg, majd a helyreállító plasztikai ellátás keretében rendbe hozták a tinédzser melleit. A lány élete ezáltal 100 százalékos fordulatot vett, vissza tudott illeszkedni a kortársai közé.

Büszkék vagyunk dr. Bene Ruzsena osztályvezető főorvos asszony komplex szemléletére, aki a szakmai grémium elnökeként vallja, hogy a gyermekek helyreállító műtétei a legnagyobb profizmust érdemlik és kapják meg a Bethesdában. Főorvos Asszony az elmúlt 20 évben a plasztikai- és égéssebészek új nemzedékét nevelte ki, hogy országos központként minden magyar plasztikai műtétet igénylő gyermeknek segítsenek!” – fogalmaztak a posztban.

„Egyetlen hely az országban, ahol komolyan veszik a panaszokat”

A sikertörténetet ismertető bejegyzéshez több komment is érkezett. Dalma egyenesen azt állította, hogy tapasztalatai szerint a Bethesda az egyetlen hely az országban, ahol komolyan veszik a panaszokat, meghallgatják a szülők észrevételeit, és figyelembe is veszik azokat a kezelés során. Tímea pedig azt írta: „Itt mindenki kitűnő szakmai képességgel rendelkezik, és egytől egyig nagyon segítőkész, aranyos, kedves mindenki.”

A Bethesda Gyermekkórház újonnan indult Gyermek Emlőközpontjáról itt olvashatsz bővebben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Az ország északkeleti felén, harmadán jellemzően havazás, hószállingózás valószínű, de este átmeneti ónos eső is lehet. Nyugaton, majd a középső tájakon is átmenetileg csökken a csapadékhajlam, majd estétől újra nagyobb területen lehet eső, zápor. A délkeleti szelet legfeljebb élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -1 és +5 fok között alakul, de délnyugaton pár fokkal melegebb is lehet.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra