Kérdés: 32 éves nő vagyok, gyermekkorom óta hasfájós. 5 évvel ezelőtt véres nyálka ürült székeléskor, és mellette erős alhasi fájdalmaim voltak. Ekkor orvoshoz fordultam, s vastagbéltükrözést csináltak. Ami ...

Sajnos előfordul, hogy a sigmabélen ilyen kanyar van, ez önmagában nem betegség, de valóban nehezíti, vagy akár meg is hiúsítja a vastagbéltükrözést. Kérdés, hogy az alsó 20-30 cm-en akkor, mit találtak, volt-e gyulladásos jel, volt-e szövettani vizsgálat, kapott-e valamilyen gyógyszert. A panaszai alapján fekélyes vastagbélgyulladás gyanúja merül fel, ez viszont a legalsó bélszakaszon is szokott mutatkozni, és innen, szövettani mintavétellel igazolható, vagy akár ki is zárható. Tény, hogy a felsőbb szakasz vizsgálata ilyenkor is indokolt. Javasolnék egy újabb vizsgálatot! Ha megbeszéli a vizsgáló orvossal, akkor -az előzmények ismeretében- ő sem fogja mindenáron erőltetni a feljebb jutást, de tud szövettani mintát venni a látott szakaszról, és ez fontos. Később még beutalhatja a CT-re felsőbb szakasz vizsgálatára, amely azonban a nyálkahártya állapotáról csak korlátozottabb felvilágosítást adhat.

Fekélyes vastagbélgyulladás

32 éves nő vagyok, gyermekkorom óta hasfájós. 5 évvel ezelőtt véres nyálka ürült székeléskor, és mellette erős alhasi fájdalmaim voltak. Ekkor orvoshoz fordultam, s vastagbéltükrözést csináltak. Ami eredménytelen volt, mert épphogy az alsó szakaszt sikerült megnézniük majd nem sikerült feljebb menni. A doktornő szerint nem lehet ezzel a módszerrel megvizsgálni, mert erős törés van a vastagbelemben. Szerinte CT-vizsgálattal talán eredményesebben lehetne megnézni. Azóta többször előjött és elmúlt ez a probléma, most megint. Kb. 1-2 hétig fáj, és ezalatt kb. 3-4 napig van ez a nyálkás széklet, majd elmúlik. Tanácstalan vagyok. A CT-s vizsgálat tényleg lehet megoldás? Ha igen, hol és milyen módon van erre lehetőség?

A HáziPatika.com szakértőjének válasza fekélyes vastagbélgyulladás témában:

Sajnos előfordul, hogy a sigmabélen ilyen kanyar van, ez önmagában nem betegség, de valóban nehezíti, vagy akár meg is hiúsítja a vastagbéltükrözést. Kérdés, hogy az alsó 20-30 cm-en akkor, mit találtak, volt-e gyulladásos jel, volt-e szövettani vizsgálat, kapott-e valamilyen gyógyszert. A panaszai alapján fekélyes vastagbélgyulladás gyanúja merül fel, ez viszont a legalsó bélszakaszon is szokott mutatkozni, és innen, szövettani mintavétellel igazolható, vagy akár ki is zárható. Tény, hogy a felsőbb szakasz vizsgálata ilyenkor is indokolt. Javasolnék egy újabb vizsgálatot! Ha megbeszéli a vizsgáló orvossal, akkor -az előzmények ismeretében- ő sem fogja mindenáron erőltetni a feljebb jutást, de tud szövettani mintát venni a látott szakaszról, és ez fontos. Később még beutalhatja a CT-re felsőbb szakasz vizsgálatára, amely azonban a nyálkahártya állapotáról csak korlátozottabb felvilágosítást adhat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +17 °C
Minimum: +6 °C

Változóan, időszakosan erősen felhős idő várható hosszabb-rövidebb napos periódusokkal. Elszórtan valószínű zápor, helyenként zivatar. Szinte országszerte megélénkül az északnyugati, nyugati szél, melyet olykor erős lökések kísérnek. Továbbá zivatarok környezetében is előfordulhatnak erős, esetleg viharos széllökések. Délutánra 15 és 20 fok közé emelkedik, késő estére 7 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. Az érkező front okozhat fejfájást, koncentrációs panaszokat, alvászavart is.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra