Magyar egészségügyi innovációkat mutattak be

Digitális egészségügyi újításokkal foglalkozó feltörekvő magyar informatikai vállalkozások - startup cégek - mutatkoztak be kedden Berlinben az egészségipar és az élettudományok rangos nemzetközi fóruma, a Health Week keretében.

Az innovatív magyar vállalkozások németországi ismertségének növelését támogató Startup Campus Berlin program szervezésében bemutatták egyebek mellett a Kinepict nevű képalkotó eljárást, amellyel kisebb sugárdózissal és kevesebb kontrasztanyag felhasználásával lehet röntgenképet alkotni.

Asztmásokon segít egy magyar találmány - részletek !

Ez nemcsak a páciens, hanem az egészségügyi intézmény munkatársainak szervezetét is kíméli és csökkenti a költségeket - hangsúlyozták a bemutatón. A fejlesztők a következő lépésben újabb befektetőket igyekeznek megnyerni, céljuk ötmillió euró (1,6 milliárd forint) tőke bevonása. Várakozásuk szerint munkájuk az úgynevezett kiszállás (exit) szakaszával fejeződik be, vagyis kifejlesztik és tökéletesítik az eljárást, amelyet végül megvásárol egy szakmai befektető, például képalkotó készülékeket vagy kontrasztanyagot gyártó cég.

Magyar informatikai vállalkozások mutatkoztak be
Magyar informatikai vállalkozások mutatkoztak be

A startup vállalkozások fejlődésének másik modelljére példa az egyik híres magyar kutyafajtáról, a puliról elnevezett Fitpuli alkalmazás, amelynek fejlesztői nem tervezik a kiszállást, hanem üzemeltetni kívánják szolgáltatásukat egy előfizetéses modell révén. Az okostelefonra fejlesztett alkalmazás platformot biztosít munkavállalóknak szóló vállalati egészségmegtartási, egészségfejlesztési programokhoz. Automatikusan gyűjt az életmódra vonatkozó információkat, amelyek alapján a munkavállalónak személyre szabott elemzést és motivációs, fejlesztő megoldásokat kínál, a munkaadónak pedig összesített és anonimizált adatokat a munkavállalók állapotáról.

Ez mindkét félnek igen hasznos lehet, hiszen például ha az adatok azt mutatják, hogy a munkatársak körében jellemzőek az alvási zavarok , a munkaadó felismerheti, hogy nem fitnesztermi bérletekre érdemes költeni, hanem alvásszakértői tanácsadásra - emelték ki a rendezvényen, amelyen több további magyar startup cég is bemutatkozott a nemzetközi közönség előtt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra