Elhunyt az "allergia nagyapja"

Meghalt 108 éves korában William Frankland brit immunológus, "az allergia nagyapja", akit az allergiakutatás megalapozójának tartanak.

Úttörő munkája során szénanáthás betegei szenvedését azzal enyhítette, hogy szűrni kezdte a pollent. A londoni St. Mary Kórház tetejére "pollencsapdát" szerelt, hogy a levegőben szálló pollen fajtáit azonosítani tudja. Innen ered a későbbi napi pollenjelentés.

A brit William Frankland 108 éves korában hunyt el
A brit William Frankland 108 éves korában hunyt el. Fotó: Getty Images

Hét évtizedet felölelő karrierje kezdetén katonaorvos volt a második világháborúban, hat évéből három és felet japán hadifogságban töltött. Legtöbbet a St. Mary Kórházban dolgozott, ahol Alexander Fleming , a penicillin feltalálója munkatársai közé tartozott. 2015-ben a Brit Birodalom Rendjének tagjává nevezték ki.

Március 19-én volt 108 éves, ebből az alkalomból interjút adott, melyben elmondta, hogy hosszú életét a szerencsének köszönheti. "Nagyon sokszor kerültem a halál közelébe: 1918-ban volt a spanyolnátha világjárványa, hadifogságba kerültem, egyszer pedig anafilaxiás sokkot kaptam egy trópusi rovar csípésétől, de valahogy mindig megúsztam" - mesélte.

A koronavírus-járvány az allergiások számára is rendkívül nehéz helyzetet teremt. Részletek itt .

Születésnapjára árnyékot vetett az új koronavírus-világjárvány, mert az idősotthonban, ahol lakott, megtiltották a látogatást. Két gyerekével kivételt tettek, de csak biztonságos távolságot tartva találkozhattak vele. William Frankland az idősotthonban hunyt el április 2-án.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra