Vizsgálat indult a szemsérült kisfiú miatt

A kétéves szemsérült kisfiút kórházról kórházra vitte a mentő, végül csak 21 óra elteltével kezdték meg az ellátását. Az ügyet a Nemzeti Népegészségügyi Központ vizsgálja.

Vizsgálatot rendelt el az egykori ÁNTSZ utódja, a Nemzeti Népegészségügyi Központ annak a kétéves, súlyos szemsérült kisfiúnak az ügyében, akit csak a balesete után 21 órával láttak el - tudta meg a nepszava.hu . A baloldali napilap először az Emberi Erőforrások Minisztériumát kereste meg, hogy megtudják, az ügy nyomán látják-e újabb beavatkozás szükségességét a sürgősségi ellátórendszerbe. A tárca előbb kitérő választ adott, azt közölte, hogy ez az eset a kórházak ügye. A kérdést végül az NNK-nak továbbították, ahol a vizsgálat tényét elismerték, arról azonban nem adtak további információt, hogy mi a célja, tárgya, határideje.

Vizsgálják, miért nem fogadta a kórház a mentővel érkező beteget.
Vizsgálják, miért nem fogadta a kórház a mentővel érkező beteget. Fotó:123rf

A kisfiúnak egy bot sebesítette meg súlyosan a szemét. A mentő időben megérkezett érte, majd a hivatalos sürgősségi beutalási rend szerint indult az ügyeletes kórházba. Ott azonban nem volt eszköz a kisfiú biztonságos altatására. Enélkül pedig nem lehetett eldönteni, hogy pontosan mi és mekkora a baj. Ezért a kórházból a még úton lévő mentőt arra kérték, ne vigye oda a sérültet.

A mentő ezután az úgynevezett átfúródó szemsérülés speciális ellátására kijelölt Semmelweis Egyetem Szemklinikájára indult, ám a kisfiút ott sem akarták megvizsgálni. Arra hivatkoztak, hogy nincs diagnózis, és nem is biztos, hogy a sérülés átfúródó. Végül az édesanya könyörgésére kezdték el az ellátást.

A Népszavának nyilatkozó szakértők szerint az egyik probléma, hogy a mentőknek olyan diagnózis alapján kellene tudni, hogy hova vigyék a segítségre szorulót, amit maguk nem képesek felállítani. A kisfiú esetében például azt kellett volna eldönteniük, hogy egy szemsérülés átfúródó-e vagy sem.

Ügyeletet keres? A Házipatika oldalán megteheti!

A lap felidézi, hogy korábban más szakterületeken is előfordult a fővárosban hasonló eset. Három éve tavasszal azért halt meg egy 37 éves nő, mert az ellátására Budapesten több órán át nem találtak megfelelő helyet. Az eset után Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár megszüntette a kórházak között megosztott sebészeti ügyelet rendszerét. Azóta valamennyi fővárosi kórháznak a nap 24 órájában kötelezően el kell látnia a területéhez tartozó sebészeti eseteket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra