Újabb fővárosi szuperkórházat hoznak létre

Budapesten nem három, hanem négy súlyponti kórház létesül, ugyanis a Szent János Kórház is ilyen intézmény lesz.

A Szent János Kórház tervezésére 495 millió forintot fordítanak. A másik három, már bejelentett súlyponti kórház a Honvédkórház, a Szent László és a Szent István Kórház összevonásával létrejövő intézmény, valamint a dél-budai centrumkórház lesz. Ezekre már kiírták a tervpályázatokat, amelyeknek december 9-ig meglesz az eredményük - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Közel félmilliárd forintba kerül a negyedik szuperkórház megtervezése
Közel félmilliárd forintba kerül a negyedik szuperkórház megtervezése

Kibővítik a csok-ot

Ugyancsak a sajtótájékoztatón hangzott el, hogy a lakáskasszarendszer átalakításából felszabaduló forrásokat a családok otthonteremtési kedvezményének (csok) kibővítésére költik. Ennek keretében a kétgyermekes családokra is kiterjesztik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsönt, a háromgyermekeseknél pedig a kölcsönfelvétel lehetőségét 15 millió forintra emelik meg.

Gulyás Gergely elmondta, a lehető leghamarabb, lehetőség szerint még idén szeretnék, ha a csok változtatásai hatályba lépnének. A támogatás megemelésére vonatkozó kérdésre közölte, ez az összeg még nem növeli nagy mértékben az ingatlanárakat. A csok bevezetésekor volt egy olyan rövid távú hatás, hogy jelentősen megnőttek az ingatlanárak, és ha ez így történik, a segítség relatívabbá válik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra