Szűk folyosón várnak sorukra a rákos betegek

Áldatlan állapotok alakultak ki az Országos Onkológiai Intézetben. A kemoterápiára váró betegek már hajnali 5 órától sorban állnak egy szűk lépcsőházban.

Az index.hu számolt be az Országos Onkológiai Intézetben uralkodó állapotokról, miután szerda reggel egy kamerával a helyszínre látogattak. A lap azt írja, hogy a kemoterápiára váró betegek hajnali 5 órától állnak sorban egy szűk lépcsőházban, hogy 7 órától sorszámot húzhassanak maguknak az aznapi vizsgálatokra. Szerdán kora reggel az újságírók olyan beteggel is találkoztak, aki már fél 5 óta állt sorban. Az Index azt írja, hogy a lehetetlen helyzetben a betegek maguk vették a kezükbe az irányítást: saját maguk által gyártott cetliken osztogattak sorszámokat.

És bár a "B" Belgyógyászati-Onkológiai és Klinikai Farmakológiai Osztály várótermében vannak székek, oda azonban csak reggel 7 óra után engedik be a betegeket, az ajtó addig zárva van. A betegek itt kapják meg a rendelők elé kitett, hivatalos sorszámokat, ezután pedig reggel fél 8-tól tudnak bejelentkezni taj-számukkal a kórház rendszerébe, megkapják laborleleteiket, majd a sorszámmal mehetnek be vizsgálatra. Itt dől el, hogy szükség van-e újabb kemoterápiás kezelésre. A rendelés azonban csak délután 3 óráig tart, aki későn érkezik, annak esélye sincs rá, hogy aznap kezelést kapjon. A lap információin szerint legalább egy éve már biztosan ez a helyzet az osztályon.

A magyar egészségügy legnagyobb rákfenéje - részletekért kattintson !

További csavar a történetben, hogy szerdán sokak számára váratlanul megváltozott a rendszer. Aznap nem raktak ki sorszámokat az ajtók elé, pedig ekkor már körülbelül 40-50 várakozó a teljes a bizonytalanságban állt. Végül kiderült, hogy ezúttal minden betegnek a bejelentkezéssel kell kezdenie, és csak ezután kaphatnak sorszámot. Minderről azonban nem történt hivatalos tájékoztatás, a betegek több mint fél óra újabb várakozás után a folyosón keringő pletykákból tudták csak meg,

Az Index megkeresésére az esettel kapcsolatban az Országos Onkológiai Intézet is állást foglalt.

"Minden beteget tájékoztatunk, hogy intézetünkben a munkaidő és a betegellátás 7 óra 30 perckor kezdődik. A várótermeket 7 órakor nyitjuk, a munkakezdés előtt órákkal érkező betegek extra várakozási ideje ezért értelmetlen, nem róható fel az intézetnek. A betegek a számítógépes rendszerben rögzített előjegyzés alapján, pontosan meghatározott időre érkeznek a kemoterápiás ellátásra." Az Intézetben tapasztalható hajnali sorban állás tehát nem emiatt van, hanem azért, hogy a betegek egyáltalán bejussanak az orvoshoz, aki a laboreredményeik alapján beutalja őket a már előjegyzés alapján folyó kemoterápiás kezelésekre.

Az Intézet válaszában azt is írja, hogy a területi ellátási kötelezettségükön kívül országos feladatokat is ellátnak. Ez azt jelenti, hogy az ország minden részéről érkeznek hozzájuk betegek, tehát az ellátási területen kívülről spontán érkező daganatos betegek gyógyítása is korlátozás nélkül történik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra