Szállásra kényszeríthetik a hajléktalanokat

Fokozatosan megszünteti a kormány az átmeneti otthonokat, ezeket tartós gondozást nyújtó intézményekké alakítanák át. A hajléktalanok átmeneti otthonai megmaradnak, de külső férőhelyekkel bővítenék. Extrém időben már nem maradhat kint senki sem.

Legkésőbb 2023-ig megszüntetné a kormány az időskorúak és fogyatékossággal élők gondozóházait, valamint a pszichiátriai és a szenvedélybetegek átmeneti otthonait - írja az MNO . A lap birtokába került előterjesztés értelmében az átmeneti otthonokat tartós gondozást nyújtó intézményekké alakítanák át. Ideiglenes ellátás csak a hajléktalanoknak és a fedél nélkül lévő kisgyermekes családoknak marad meg, ezeknek azonban külső férőhelyeket is ki kell alakítaniuk, és lakhatási támogatással segíteni az albérletekben talpra állókat. Extrém időjárási körülmények esetén senki sem maradhat ezentúl az utcán.

Az előterjesztés, amit az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) jegyez, több lényeges ponton írná át a szociális, illetve a gyermekvédelmi törvényt . A szociális törvény tervezett módosításának indoklása szerint hosszú távú cél volt, hogy az átmeneti szolgáltatási formákat vezessék ki a szociális ellátások rendszeréből. A szaktárca szerint az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ezek már nem tudják betölteni az eredeti céljukat, az ott elhelyezett embereknek valójában nemcsak 1-2 évre, hanem tartósan fennáll a gondozás iránti szükséglete. Amennyiben az ellátott valóban csak átmeneti időre igényel ellátást, akkor lehetőség lesz a tartós bentlakás keretein belül is határozott idejű megállapodást kötni a gondozásra - tette hozzá a szaktárca.

Magyarországon minden második héten halálra vernek egy gyereket, és szinte minden héten meghal egy nő a családon belüli erőszak miatt. Erről részletesebben az alábbi cikkünkben olvashatnak!

A hajléktalanok átmeneti otthonai nem szűnnek meg, de esetükben az intézményi ellátás mellett bevezetik a külső férőhelyeken, bérlakásokban, albérletben történő gondozást is, és ugyanez történik majd a családok átmeneti otthonaiban is, ahol többnyire gyermekeiket egyedül nevelő, sokszor brutális férjük elől menekülő anyák élnek. A külső férőhelyek kialakításával ezeknek az embereknek lehetőségük lesz talpra állni, így a későbbiekben nem szorulnak majd újra és újra ellátásra - magyarázta a szaktárca. Az itt élők lakhatási támogatást kapnának, illetve segítséget a munkataláláshoz, illetve az eddigi másfél helyett akár három évig is igénybe vehetnék az ellátást és a lakhatási támogatást.

A hajléktalanokat extrém időben akkor is fedél alá lehet majd kísérni, ha nem járulnak hozzá

Újabb változás továbbá, hogy a jövőben extrém időjárási körülmények esetén akkor is elszállíthatják majd az utcáról a hajléktalanokat, ha ők maguk nem járulnak hozzá. Sokszor a szakemberek télen azért nem tudják megakadályozni a kihűléses eseteket, mert a hajléktalanok nem hajlandóak bemenni a szállásra, a jelenleg hatályos jogszabályok szerint pedig nem kötelezhetők erre. A módosítás értelmében a rászoruló személyek - különös tekintettel a kiskorúakra, a várandós anyákra, a nyugdíjkorhatárt betöltöttekre, krónikus betegekre vagy önmaguk ellátására nem képes személyekre, valamint a hajléktalanokra - a -10 fok alatti, illetve a 27 fok feletti hőmérsékletkor, valamint másodfokú meteorológiai veszélyjelzés ideje alatt az adott önkormányzatnak biztosítania kell szállást a rászorulóknak, akár akaratuk ellenére is.

Forrás: MNO.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra